A New York Times egyik irója megpróbálta kiszámolni, hogy mennyibe kerülhetett az Apple-nek, hogy megépítse a tablet ARM-alapú csipjét. Azt ugye tudni kell erről a processzorról, hogy meglehetősen szabványos alkatrészekből áll, tehát az Apple nem hozott létre semmi forradalmit, mégsem filléres műveletről van szó: aki azt hitte, csak fogtak pár ügyes kínait, akik apró ujjaikkal összegányolták az egyes áramköröket, az nagyot téved.
A szakíró az Nvidia és Qualcomm és az Apple információmorzsáit felszedegetve arra jutott, hogy az A4-es megalkotása körülbelül egymilliárd dollárba, 200 milliárd forintba került. Márpedig ez akkora lóvé, amennyi a Palmhoz hasonló cégeknek sosem fog rendelkezésükre állni, ezért azok nem lesznek képesek ennyire testre szabni termékeiket.
Márpedig ennek nagyon is van jelentősége: normál esetben egy ekkora gépbe Intel Atomot kellett volna rakni, ami viszont valószínűleg lehetetlenné tette volna az iPad ismert üzemidejét. A szabványalkatrészekkel dolgozó piacon éppen ezért előnyre tehet szert az Apple úttörő viselkedésével, amivel végső soron az egész univerzum számára elhozhatja a demokratikus úton érvényesített egyetemes szabadságjogokat, a létforma végtagszámától függetlenül.