Yukari Kane könyve nemsokára a boltokba kerül és elég izgatottak vagyunk, mert ez az írás mutatja majd be a legalaposabban a Steve Jobs utáni időket az Apple-nél. De kiderült azért belőle néhány olyan részlet is, ami Jobs terveire világít rá.
Például az a sztori, ami az Apple saját tévéjével kapcsolatos. Az egész 2010-ben történt egy olyan meetingen, ahol a vállalat legfontosabb száz alkalmazottja egyeztette a terveket és a fő csapásirányt. A tanácskozás utolsó napján aztán megkérdezte valaki Jobstól, hogy az Apple következő terméke egy tévé lesz-e. Amire állítólag azonnal jött a válasz.
Nem.
Jobs ki is fejtette, hogy miért nem.
A tévé egy üzleti katasztrófa. Ritkán cserélik őket és nevetséges rajtuk a haszon.
Ez egyébként pontos. Miközben az iPhone egy jelentős profittal kecsegtető piacra tört be, ahol kétévente cserélnek az emberek készüléket, tévét csak nyolcévente váltanak, és olyan öldöklő a harc ezen a piacon, hogy szinte alig lehet nyereséget termelni. Amit elég jól bizonyít, hogy több nagy gyártó is kiszállt már, vagy ki fog szállni ebből az üzletágból a következő években.
Jobs azért elmondott még egy fontos észrevételt: szeretné, ha a nappalit uralhatná az Apple, de csak akkor, ha van értelme. Adott körülmények közt a hobbinak nevezett Apple TV-t találta az egyetlen jó megoldásnak, és azt mondta, hogy csak akkor dobnak piacra egy igazi tévét, ha a megfelelő tartalmat is biztosítani tudja hozzá. Ez egybevág a korábbi pletykákkal, amik szerint az Apple jó ideje komoly tárgyalásokat folytat a tartalomszolgáltatókkal, hogy egy igazán különleges megoldással tudjanak piacra lépni, ha eljön az ideje.
Azóta persze eltelt négy év, kábé annyi, mint Jobs 2003-as kijelentése (nem tudunk mit hozzátenni a mobilpiachoz) és az iPhone megjelenése közt.
Magyarósi Csaba
2014.03.12. 16:10
Címkék: apple india
Egy tök érdekes hír az Economist Timestól: állítólag merőben új stratégiát választott Indiában az Apple, ami nagy segítség lehet a cégnek, hogy növelni tudja piaci részesedését. A lényeg: a megszokottnál jóval kisebb, 40-60 négyzetméteres üzleteket nyitnának India-szerte, amikben elsősorban az olcsóbb termékeket forgalmaznák. Főként iPhone 4-ek és 4s-ek, iPad 2-k és első generációs iPad minik sorakoznának a pultokon néhány belépő szintű Mac társaságában, azok a termékek tehát, amik a legnépszerűbbek Indiában.
Természetesen ezeket sem a szegénynegyedekben akarják kiépíteni, bár Indiában nehéz ezeket elválasztani a belvárosi luxustól, tekintettel arra, hogy jellemzően néhány méterre vannak egymástól. De az Apple főként olyan környékeket keres, ahol tehetősek és diákok élnek nagy számban.
A vállalat jelenleg két százalékos piaci részesedéssel bír Indiában, míg a sokkal olcsóbb telefonokat is áruló Samsung 32 százalékon. Mondjuk utóbbit nehéz lesz megszorongatni. Még akkor is, ha újra bevezetik az iPhone 4-et 360 dolláros, 80 ezer forintos áron, ami jóval olcsóbb lesz, mint az iPhone 5c 687 dollárért, 155 ezer forintért. Ami majdnem annyi, mint amennyibe nálunk kerül.
Magyarósi Csaba
2014.03.12. 10:40
Címkék: apple iphone katona
A sztori röviden: Shaun Frank őrmester Afganisztánban szolgált, amikor néhány méternyire tőle felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő. A repeszek mindenfele szétszóródtak és az egyiket pont a zsebébe dugott iPhone állította meg, ami Frank nővére szerint megmentette a katona életét. Ez talán igaz is lehet, ha a mobil a combverőér és a repesz közé vetette magát, bár biztosat nem lehet állítani. Az eset után kértek az Apple-től egy új készüléket. A cég fel is ajánlotta, hogy küldd egyet, de kéri vissza a régit, amihez viszont Frank szentimentális okokból ragaszkodik. Így most csak az átlőtt iPhone van, amit nem tud használni, ezért a katonának nincs mobilja, amivel hazatelefonálhatna, a nővére meg videóüzenetben kéri az Apple-t, hogy a régi beszolgáltatása nélkül is adjon egy újat.
Egy katona Shaun Frank beosztásával egyébként kábé 50 ezer dollárt, 11 millió forintot keres évente.
Magyarósi Csaba
2014.03.12. 08:09
Címkék: apple ios7
A szaksajtó tele van azokkal a csodálatos számokkal, amik az iOS 7.1 terjedéséről szólnak: alig 24 órával az update publikálása után már 5,9 százalékos a rendszer részesedése az amerikai piacon. A Macobserver összeveti ezzel a legutóbbi Android, a KitKat elterjedtségét - ami alig 2,5 százalékos, pedig négy hónappal ezelőtt mutatták be. És a 2012. nyara óta publikált Jelly Bean-rendszerek teljes piaci részesedése 62 százalékos, miközben a tavaly ősszel bemutatott iOS 7 80 százalék fölött jár.
És akkor nézzük, hogy mennyire ügyesen frissítetek ti, az Appleblog olvasóközönsége: valószínűleg világcsúcstartók vagytok. Megnéztem a tegnapi és ma reggeli statisztikákat, és ezekből világosan kiderül, hogy az oldalt iOS-ről olvasók 52,65 százaléka már 7.1-es rendszert használ. 27,64 százaléka van a 7.0.6-nak és 9,76 a 7.0.4-nek. Ezek kiadják a rendszerek nagy részét, hárman együtt 90 százalékot visznek. Van még 2,86 százaléka a 6.1.3-asnak, 0,85 százaléka az 5.1.1-esnek, de ezeken kívül szinte már csak láthatatlan méretű verziók vannak.
Magyarósi Csaba
2014.03.11. 09:40
Címkék: windows apple os x
A Loopinsightnak jutott eszébe megnézni a Netmarketshare statjait és érdekes dinamikát vett észre a platformok között. Az oldalon a legrégebbi elérhető statisztika az asztali operációs rendszerek közt a 2009. januári: ekkor 94,33 százalékon állt a Windows, 4,75 százalékon a Mac és 0,91 százalékon a Linux. Más mérhető platform nem igazán volt a pályán.
Azóta eltelt öt év, és semmiféle forradalom nem következett be, viszont nagyon lassú, de érezhető trendek bizony látszanak. 2014. márciusában a Windows ugyanis egy hosszú gyengülési folyamat után, de most először beesett 90 százalék alá: az operációs rendszer részesedése 89,96 százalékos ebben a hónapban. A Mac ezzel szemben egy hasonlóan lassú növekedési folyamat végén most először átlépte a 8 százalékot, jelenleg 8,16 százalékon áll. És erősödött valamennyit a Linux is, ami a Machez hasonlóan megduplázta piaci részesedését, jelenleg 1,88 százalékon áll.
Nagyon messze vagyunk még attól, hogy a Microsoftnak vészharangokat kelljen kongatnia, de ez persze csak addig igaz, amíg kizárólag az asztali operációs rendszereket vesszük figyelembe, mert a jövőt sokkal jobban meghatározó mobilplatformon már rosszabbul állnak a redmondiak, és a képet inkább egészében kell nézni. Bár az is tény, hogy mobilfronton meg épp feljövőben van a Microsoft.
És hogy a teljesen értelmetlen grafikonoknak is teret adjunk: hasonló ütem mellett 52 év múlva, 2066-ban találkozik majd a két operációs rendszer 44 százalékos piaci részesedés mellett. Persze addigra már senki sem fogja tudni, mit jelent a desktop platform a mai értelemben.
Hát így.