Többé-kevésbé kész tényként kezeli mindenki, hogy az új laptopcsalád legnagyobb jósága a funkcióbillentyűket lecserélő OLED-sáv lesz: ez azt jelenti, hogy a mostani fény-, és hangerőállító meg hasonló gombok helyén egy vékony kijelző lesz, amin mindenféle dolgok megjelenhetnek, attól függően, hogy mire van szükségünk.

macbook-oled-ical_1.jpg

Tegyük hozzá: épp ilyen ötleteket várunk az Apple-től. Kicsit pontosítva a dolgot egyelőre fogalmam sincs arról, mennyire lesz hasznos a funkció, de ez az update mindenképpen többnek ígérkezik, mint a megszokottak, amikor főleg csak annyi történt, hogy belerakták a gépbe a 4-5 százalékkal erősebb Intel processzort, azt csá.

Szóval van itt egy gyűjtés arról, hogy mennyiféle felhasználási lehetőség adódik az OLED-sornak köszönhetően.

Lehetőség van például arra, hogy oda költözzön a Menu bar és a Dock: ennek nem feltétlenül van sok értelme, hiszen a fentiek az egérrel is egy pillanat alatt elérhetők, bár tény, hogy a 11, 12 és 13 colos laptopokon remek lenne, ha ez a terület felszabadulna a tartalomnak.

oled-apple-keyboard-03.jpg

A másik opció, hogy megfelelő beállítás mellett ugyanúgy oda lehetne dobálni a funkciógombokat, ahogy most is a billentyűzeten vannak, szóval aki hozzászokott már a jelenlegi felosztáshoz, annak sem kéne semmiről lemondania.

macbook-oled-side_1.jpg

A legizgalmasabb lehetőség viszont az, amelyik esetében az épp futó programhoz alkalmazkodik a sáv, láthatod például, hogy merre tart a Torrent letöltése, böngészőnél listázná a gyakran látogatott oldalakat és azt is el tudnám képzelni, hogy mennyi hasznosság eshetne ki ebből a cuccból mondjuk Final Cut alatt.

macbook-oled-spotify1.jpg

Izgatottan várjuk a gépet.