almalé és kungfu Rólunk

Itt a tökéletes iMac-processzor

Az Apple-laptopok már jó ideje nem kaptak forradalmian új processzort, ami érthető, lévén, hogy nem is nagyon jelent meg semmi a piacon. Mondjuk az Intel kiadta a Core 2-esek négymagos verzióját, de hogyan nézne már ki egy MacBook húszperces üzemidővel?

Aztán idén piacra kerültek a Core i7-esek, amiknek a szerververziója már ott dühöng a Mac Prókba, és várható volt, hogy előbb-utóbb megjelenik a laptopokba szánt modell is. Ez az előbb-utóbb most van: az 1,7 gigahertzes verziónak már elég alacsony a fogyasztása, hogy egy hordozható gépbe is bekerüljön.

A PC Pro fogta a csipet és letesztelte: arra jutott, hogy lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint a négymagos Core 2-es: míg az új csip rendszerbe építve körülbelül 75 wattig jut el maximális terhelés mellett, addig a régi, 2 gigahertzes Quadok képesek voltak 138 wattot is elfűteni. Még jobb hír, hogy a Core i7-es képes egyetlen mag teljesítményét megnyomni, amennyiben az éppen futó alkalmazást nem sikerült normálisan többszálúsítani, ilyenkor 3 gigahertzes órajelen fogyaszt 60 wattot a csip.

Mondjuk ez még mindig több, mint a 2 gigahertzes Core 2 Duo-alapú rendszer 45 wattos fogyasztása, a teljesítmény azonban minden esetben összehasonlíthatatlanul nagyobb.

Persze egy laptopba, főleg a 13,3-as vagy a 15-ös MacBook Próba nem feltétlenül kell a nagyobb teljesítmény, de a 17-es modell számára már érdekes lehet a csip, vagy ahol még jobban el tudom képzelni: az iMacben.

Az asztali gépre igencsak ráférne már egy négymagos processzor, és a Core i7-es tökéletes választás lenne: eleve jó hír, hogy nagyobb teljesítmény mellett is alacsonyabb a fogyasztása, mint a hasonló felépítésű Core 2-eseknek, szóval meg lehetne oldani a hőelvezetést a vékony házban. Aztán ott vannak olyan képességek, mint például az előbb már emlegetett órajelnövelés, a Turbo Boost, vagy a HyperThreading, aminek hála nyolcmagosnak látja a négymagos csipet a rendszer: a Grand Central korában jó lenne, ha minél több szálat tudna kezelni az asztali gép processzora. Ha megnézitek, a legtöbb tesztben még a Core 2 Extreme QX9300-ast is lenyomja az Core i7-es, miközben az új csip fogyasztása lényegesen alacsonyabb:

Szóval ha lesz új iMac, abban én szívesen látnám az új processzort. Mit gondoltok, lesz végre négymagos verzió?
 



Eminem beperelte Apple-t

Márciusban a rapper még csak a kiadóknak ment neki, most azonban további áldozatokat követel: az Apple-től is pénzt akar, mert szerinte jogosulatlanul árulták 93 dalát az iTunes-on.

A felperes az Eight Mile Style LLC, a vállalat a beadványban az Aftermath Records kiadót is pereli, utóbbi adta át az Apple-nek az énekes életművének egy részét. Eminem ügyvédei szerint erre nem volt joga, és az Apple is hibázott, amikor erre nem jött rá az elfogadtatási procedúra során. A cupertinói ügyvédek szerint azonban a 1998 és 2003 közötti felvételekre az Aftermath Recordsnak kizárólagos joga volt, azokat bármilyen csatornákon értékesíthették.

Nem kevés pénzről van szó, a beadvány szerint az Apple maga 2,5 millió dollárt  húzott le a dalokból, ebből 466 ezer dollárt csak az 8 Mile című film betétdaláért, a Lose Yourselfért vágtak zsebre. Az Aftermath Records ugyanakkor 4 millió dollárt keresett állítólag jogosulatlanul. De Eminem ügyvédei szerint nem elég ezt a pénzt megtéríteni, ők az iPodok eladásából származó haszon egy részére is igényt tartanak.

A korábbi gyakorlat szerint az iTunes-on értékesített 99 centből 29 cent maradt az Apple-nél, 70 ment tovább, amiből 50-et megtartott a kiadó, 20-at kapott az előadó. A rapper korábban ez ellen is kikelt, szerinte a digitális forgalmazásból származó kereskedő utáni bevétel ötven százalékát át kéne adni a művészeknek, tehát dalonként 35 cent járna Eminemnek.



Itt az iTunes 9.0.1

Mostanában valahogy nem sikerültek olyan jól ezek a frissítések, elég sokan panaszkodtak az iPhone új operációs rendszerére, és a mobilt kezelő program sem volt éppen hibátlan. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy két héttel a bemutató után már itt is a javított verzió, ami újdonságot nem hoz, csak rendbe rakja a legnagyobb bajokat. Könnyebb lesz használni az iTunes Store-t, ritkábban lesz a program használhatatlan és ritkábban lép ki magától, valamint elvileg csökkennek a szinkronizációs problémák is.

Tök jó, hogy az Apple ilyen gyorsan reagál a hibákra, még jobb lenne, ha nem lenne mire reagálni.



A Microsoft megveszi kilóra az Apple-alkalmazottakat

Eddig nem értettem, hogy miért akarja a Microsoft mindenáron az Apple Store-ok mellé felhúzni a saját üzleteit, és miért tekinti ezeket a boltokat a cuperinói üzletek konkurenciájának. Most azonban lehullt a lepel, kiderült a mesteri cselszövés: a redmondiak valójában nem az Apple vásárlóira, hanem az alkalmazottaira pályáznak.

Névtelenségüket kérő informátorok a The Loop nevű blognak ugyanis arról számoltak be, hogy a Microsoft megkereste az Apple retail store-ok vezető beosztású alkalmazottait, és magasabb fizetést kínáltak nekik a saját üzletükben. Különös módszernek tűnik, de végül is beválhat: miután az Apple-nél betanult egy alkalmazott, rögtön megveszi a konkurencia, és így fojtja meg az Apple Store-ok működését. Cseles.

A jelenség azonban végső soron a munkavállalóknak jó, hiszen az jár a legjobban, akiért versenyeznek. A retail store-ok alkalmazottai pedig érezhetően nem elégedettek: október 3-ára állítólag tüntetést szerveznek a washingtoni Alderwood mallbeli almalogós dolgozók, mert a tökük tele van a menedzsmenttel. Lehet, hogy már őket is megkeresték a redmondiak?

Persze valakinek el kell vezetni azt a rengeteg AppleStore-ról mintázott Guru Bart a Microsoft boltjaiban, és a helyiségek kialakításáért felelős exalmás George Blankenship nyilván szívesebben dolgozna olyanokkal, akik már ismerik a dörgést.



Az iPhone-os szextársasjáték készítője

Rövid szünet után újra egy fejlesztői interjúval készültünk. Mint tudjátok, az Appleblogon interjúsorozatot indítottam a magyar játékfejlesztőkkel, cégekkel és magányos programozókkal. Megkérdeztem őket, mit sikerült eddig elérniük, hová akarnak eljutni, és idővel a sikereikről vagy bukásaikról is beszámolok.

Ha tagja vagy az Apple Developer programnak, és szeretnél részt venni a sorozatban, ezen az email-címen jelentkezz.

Ezúttal Kátai Imrével ismerkedünk meg, aki egy szextársasjátékkal kíván maradandót alkotni a világ bomló zűrzavarában.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása
Mobil