Louis Rossmann tett ki nemrég egy videót arról, ahogy felolvas egy cikket. Hatásosan, teszem hozzá, mert Louis Rossmann nagyon-nagyon tehetséges szónok, és ahogy ő felolvasta azt a cikket, a szőr is felállt a hátamon. Aztán elolvastam ugyanazt az anyagot, a Your Computer Isn't Yours cikket, amit Jeffrey Paul írt. Egy biztonsági tanácsadó és hacker.
Jeffrey Paul azt írta, megtörtént, amit megjósoltak. Most történt meg, a macOS új verziójával, amiben “nem kapcsolhatod be a gépet, nem indíthatsz el egy szövegszerkesztőt vagy eBook readert anélkül, hogy hogy ezt logolják és eltárolják". Kiderült, írja, hogy a macOS új verziója minden app nyitásánál elküld egy programazonosítót, hogy mikor indították azt el, valamint egy IP címet. Mindezt titkosítatlanul, egy külső szolgáltató, az Akamai szervereire, és 2012 óta bírósági végzés nélkül is hozzáférést biztosítanak ehhez az adathoz a szövetségi nyomozóknak és katonaságnak. Sőt az új rendszer megakadályozza az olyan appoknak, tűzfalaknak, mint a Little Snitch, hogy megakadályozzák ezt az adatforgalmat minden egyes alkalommal, amikor megtörténik, sőt a VPN-eknek is keresztbe tesznek.
Ho-ho-hó. Álljunk csak meg, mert ez egy picit sok infó volt egyszerre, vegyük ki gyorsan itt ezt a katonás vonalat egy percre. Hogy mit tárol, és ez milyen kort hoz el? És miért?
Szóval az egész kényes adat az, hogy egy adott számítógép mikor nyitott meg appokat. Ezek az adatok:
Date, Time, Computer, ISP, City, State, Application Hash
Oké, ebből, valóban, ki lehet kalkulálni, hogy a saját számítógépem mikor milyen appokat futtat. De azt is lehet tudni, mikor hol tartózkodom, na nem úgy ÁLTALÁBAN, hanem csak akkor, amikor épp megnyitok valamilyen programot. Értem, ez viszonylag nagy biztonsági kockázat, de CSAK AZÉRT, MERT AZ EGÉSZ TITKOSÍTATLANUL MEGY. Hogy mindez egy külső szerverre, az annyira nem lep meg, bár tényleg fura, hogy az Apple a mai napi az Amazontól meg másoktól kunyizza a gépparkot. Mintha nem lenne rá zsuga, hogy a kapun belül tartsák a kényes infót.
Először megijedtem, és Louis Rossmann is ezt erősítette azzal az állításával, hogy “tudni fogják, hogy megnézted ezt a videót”, hogy logolnak mindent, amit az appokban végeztem.
De nem. NEM! Csak az appok indítását logolják.
Tudjátok, kik tudják, mit csinálsz az appokkal? A Google meg a Facebook, hogy mást ne mondjak. Látják, milyen weboldalakon voltál, miket néztél meg, meddig tartott, hány másodpercig bámultál egy fotót. Látják, miket töltöttél le, mikre kattintottál, és na, ők aztán tényleg tudják, hogy megnéztem Louis Rossmann videóját.
Az Apple? Látta, hogy elindítottam a böngészőt. Mikor? Három hete indítottam újra a gépet, azt hiszem, azóta fut minden, amit használok.
Ekkor mulatságosnak találtam, hogy ez utóbbi lett A Pillanat, Amikor Vége Az Eddigi Mindennek. De vajon miért állítják, hogy pont ez az a pillanat? Hát azért, mert Louis Rossmann és Jeffrey Paul, többnyire nagyon helyesen, mindenféle blokkolóval, tűzfallal, VPN-nel, lecsupaszított böngészővel tolja a neten, mint a hőskorban, és nem hagyja magát. Nem hagyja, hogy termék legyen. És az Apple lépéséből azt látták, hogy egyre nehezebbé teszi az elrejtőzést, és nem is igazán vették észre, hogy miféle adatokat kényszerítenek ki belőlünk. Az ezredrészét annak, amiket a többiek, de azt kicsavarja a kezünkből, és az M1-es gépek már csak a BigSurrel mennek, ami ezt megvalósítja.
Mi oka van az Apple-nek gyűjteni ezeket az adatokat? Nem tudom, valószínűleg az appokról készítenek statisztikákat, az App Store számára. Nagy gáz, hogy földrajzi lokációkat titkosítatlanul továbbítanak, de jól mutatja, hogy ez csupán csak egy hiba volt részükről, hogy az említett cikk után bejelentették: az adatokat ezentúl titkosítják, és nem veszik bele az IP címet. Sőt, az oprendszerben ki lehet kapcsolni ezentúl ezt az adattovábbítást.
Annyira talán mégsem volt fontos. Hogy három hete elindítottam a Safarit.
Az, amiről a két úr beszél, már rég itt van, szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy mi az a Big Data. És igen, az Apple, amire sokkal inkább bízom az adataimat, mint bárki, BÁRKI másra, elbaszta. El szokta időnként, ahogy mások is. Javította.
Louis Rossmann pedig egy nagyon ügyes szervizes, akire sokkal inkább rábíznám az elromlott számítógépeimet, mint BÁRKI másra. Ettől még tény, hogy nem fogja vissza magát, amikor az Apple-t kell beállítani minden rossz okozójának, mert tény, hogy ha a többi gyártó is az Apple szisztémáját követi, és sokkal inkább tartja majd járható útnak az enyhén meghibásodott termékek recyclingját a javítással szemben, akkor ő elveszíti a munkáját. És igaza van, abban, hogy ez így őrültség, és a lelketlen kapitalizmus magasiskolája, valamint etikát nélkülöző gépesítés.
De azért nem kéne minden alkalommal ekkorát kiáltani, mert aztán akkor, amikor tényleg kéne, már senki nem figyel majd rá.
Szerintetek is forradalmi az M1? Kíváncsiak vagytok, kinem milyen tapasztalatai vannak az új Macekkel? Csatlakozzatok az I Love Apple Silikon Facebook csoporthoz, ahol mindenki megoszthatja a híreket és a tapasztalatait a chipekről. A csoportot én hoztam létre és én is fogom gondozni.
Aki követte a legutóbbi Apple bemutatót, annak feltűnhetett egy magyar cégvezető a megszólalók között, ahogy egy magyar fejelsztésről is elég sok szó esett. A megszólaló Csanády István volt, a Sharpr3D vezetője, és az Apple közleményeit rendszeresen forgatók mintha már találkoztak volna vele más összefüggésben is idén. Legutóbb 2016-ban írtunk róluk, most újra megkerestük őket, hogy megtudjuk, mi történt az elmúlt években velük.
2016-ban beszéltünk utoljára, akkor a Sharpr3D még három fős cég volt, és az számított óriásinak, hogy az Apple kiemelte a budapesti cég alkalmazását, mint az iPad experience-t növelő terméket. Most meg angolul kellett egyeztetnem két emberrel, hogy egyáltalán létrejöhessen egy interjú a cégvezetővel. Sűrű évek lehettek ezek, ha csak ezt a változást nézzük.
István: 2016? Igen, elég sok minden történt. Már nem hárman, hanem nyolcvanan vagyunk, az árbevételünk körülbelül a százszorosára nőtt. Bevontunk nyolcmillió dollárnyi kockázati tőkét. Ez már egy cég, és nem csak egy rakás fejlesztő egy rakáson (nevet). Persze, akkor is cég volt, de mostanra kezdünk egy tényleg sikeres céggé válni, jenenleg már több mint húszezer fizetős felhasználóval rendelkezünk, és nagyon gyorsan növekszünk...
Elég sokszor találkozhattunk veletek idén az Apple híradásaiban.
István: Háromszor! Szerintem ez nekem is egy Guiness-rekord, nem tudok róla, hogy az Apple bemutatóiban, anyagaiban bárki személyesen háromszor bukkant volna fel. Idén először a LiDAR kiadásában szerepeltünk, aztán megkaptuk az Apple Design Awardot is, majd most az M1-es Macek bemutatójában is beszéltem, szóval elég nagy nyilvánosságot kapott a Shapr3D az elmúlt pár hónapban.
Gratulálunk a díjhoz, kis késéssel. Szoros a kapcsolat a céggel azóta, hogy 2016-ban felfigyeltek rátok, vagy titeket is váratlanul ért a díj, meg a felkérés, és csak úgy kaptatok egy levelet a semmiből?
István: Nem, ez azért nem így működik (nevet). Rengeteg kapcsolatépítés van a háttérben, de nyilván nem működne semmi, és egy lépést sem tehetnék előre, ha nem lenne meg a nagyon jó, és az Apple narratíváját erősítő termék. Az Apple-nél ez az alapja mindennek. Utána jön minden egyéb.
Akkor nem csak a csíptetős mikrofont feltevő srácokkal találkoztál odakint, ha jól sejtem.
István: Erről sajnos nem beszélhetek, de a keynote-ok végső tartalma természetesen a legmagasabb szinten dől el. Vegyük ezt a legutóbbi prezentációt. Azért aki a végén rárakja a pecsétet, az nem valami product marketinges ember…
És mi a különbség a Shapr3D programban ma, az Apple Design Awarddal a zsebetekben, ahhoz képest, mint amikor még “csak” emeltétek az iPadezési élményt?
István: Egészen olyan lett már a termék, amit nem szégyellünk nagyon (nevet). Nem azt mondom, hogy minden csücskére büszkék vagyunk, de már majdnem. Még mindig viszonylag kicsi a program, de ami van, az már jó. Másfél év múlva azonban már nem is lesz ennyire kicsi sem.
2016-ban a cég 99%-ban a termék fejlesztéséről szólt. Gondolom, most változott az arány, bejött egy csomó egyéb tennivaló.
István: Persze sokminden változott, de azért még mindig a termék a legfontosabb. Kicsit olyan, mintha mi a CAD Apple-je lennénk. Kiemelkedően termék központúak, felhasználó-központúak vagyunk, és nagyon figyelünk a részletekre. A cég 60 százaléka most is termékfejlesztésben dolgozik, most is a termék a legfontosabb, hatalmas energiákat mozgósítunk arra.
Segítsünk azoknak, akik egyáltalán nem használnak CAD-et. A Shapr3D-t hogyan kell elképzelni ebben a 3D-s CAD univerzumban? Egy hasznos tool, kiegészítés, vagy egy teljes értékű program, amivel a feladatok legszélesebb köre elvégezhető? Holnaptól mondhatná egy autógyártó, hogy na, akkor mi innentől ezt használjuk a fejlesztésen?
István: Amire mi megyünk, az a design focused MCAD market. Olyan cégek, ahol van mondjuk két-három CAD dizájner, nem űrhajókat vagy autókat terveznek, nem olyan termékeket amik több millió alkatrészből állnak, és a gyártási folyamataik sem extrém komplexek mint mondjuk egy autó gyártó cégnek. A mi termékünk jelenleg egy prototipizáló tool, egy dizájn tool. Egy olyan eszköz, ami a dizájn processz első hetven százalékára jó. Gyakorlatilag a papírral versenyzünk, jelenleg. A következő 18 hónap pedig arról fog szólni, hogy tényleg “CAD-dé válunk”, egy olyan multiplatform eszközzé ami egy nagyon jelentős felhasználói rétegnek lehet majd az elsődleges eszköze.
Magyar CAD és az Apple összefüggésben nekem egyből beugrik Bojár Gábor és a Graphisoft. Érezhető volt ez a vonal a kapcsolatban?
István: Dehogy, ennek már nincs nyoma. Persze, amit Bojár Gáborék végigvittek, egy szocializmus utáni nemzetközi szintű kilépés, az hatalmas dolog volt. De azért a Graphisoft jóval kisebb mint a legnagyobb CAD cégek, bár a saját szegmensében jelentős szereplő. Az Apple-nél pedig nincs kollektív memória, hogy tudjanak mindent a régmúltból. Ha valakiről tudják, hogy ki, az jelenleg a mi vagyunk, a Shapr3D elég jelentős elemévé vált az Apple ökoszisztémának. .
Persze, de akkoriban nem voltak nagyon programok Mac-re, különösen nem CAD programok. Kábé, mint ahogy most iPadre, nem?
István: Igen, nagyon érdekesek a párhuzamok. Bojáréknak is az volt az elképzelésük, hogy nem az akkoriban a CAD-et uraló mainframe számítógépekre terveznek egy új rendszert, hanem hogy kis desktop gépekre csinálják meg az ArchiCAD-et, nekünk meg az, hogy nem desktop workstationökre, hanem elsődlegesen mobileszközre. Ők is Apple platformokon kezdtek, és őket is nagyon felkapta az Apple, mint ahogy minket is.
Mit szóltok az M1-hez? Kaptatok korábban belőle tesztelésre?
István: M1-et nem kaptunk. DTK-t kaptunk, de azt mindenki kapott, iPad hardver volt benne.
Mit szóltok az M1-hez? Bár az Apple bemutatón már elmondtad, de szeretném megint hallani.
István: Le vagyunk nyűgözve. Nézd meg a teszteredményeket! A MacBook Air-es, passzív hűtéses chip gyorsabb, mint a legutolsó, legnagyobb iMac. És vedd hozzá, hogy az Apple-nél az első generáció jó, a második meg brutális. Az a felfoghatatlan ebben a sztoriban, hogy ha extrapolálsz abból, ami az iPaddel zajlott az elmúlt 5 évben, akkor két-három év múlva az Apple gépeinek a közelében nem lesznek a többiek. Ezt úgy értsd, hogy a leggyorsabb desktop rendszerek sem fogják alulról karcolni az Apple felhozatalát. Ilyen teljesítménynövekedést utoljára a kilencvenes években láttunk, öt -tíz évre az Apple bebetonozta magát, mint a leggyorsabb számítógépek készítői. És vegyük hozzá, hogy a hardver-szoftver összefonódással pedig az Apple felhasználói élményben nemhogy öt-tíz évre, de kábé behozhatatlanul elhúzott, már most.
Eddig az iPad volt a Shapr3D játszótere, most pedig már hirtelen a Mac is. Az a platform, ahol egyébként is zajlott korábban a CAD-tervezés: az asztali rendszerek. Ráugrotok?
István: Persze, már rá is ugrottunk, ha megnézed az előző keynote-ot. Nagyon sokat foglalkozott velünk a bemutató. A következő 18 hónap az átmenet, amikor sokkal inkább elkezdünk hagyományos CAD rendszerekkel direktben versenyezni. Szeretnénk, hogy a desktop ficsörök hetven százalékát lefedni, mindezt azonban egy friss szemlélettel egy 2020-as perspektívával arról, hogy milyen is egy CAD rendszer. Szerethető lesz, jó lesz használni.
Szerintetek is forradalmi az M1? Kíváncsiak vagytok, kinem milyen tapasztalatai vannak az új Macekkel? Csatlakozzatok az I Love Apple Silikon Facebook csoporthoz, ahol mindenki megoszthatja a híreket és a tapasztalatait a chipekről. A csoportot én hoztam létre és én is fogom gondozni.
Startoltak az első HomePod mini tesztek, és érdemes itt észnél lenni, mielőtt a vásárlás mellett vagy azzal ellenben döntünk, ezek alapján. Mondom is, hogy miért.
A teszteket jelen esetben is ugyanazok végzik el többnyire, akik a többi Apple terméket - laptopokat, asztali gépeket, telefonokat, tableteket, szoftvereket - is megnézik. Neves tech-oldalak, bloggerek, vloggerek. De míg egy számítógépnél egy rakás segédprogram van arra, hogy a teljesítményt mérjük, illetve ha mást nem, ott a stopper, meg az úgynevezett első benyomások, addig itt leginkább ez van:
A fülünk.
A tech-oldalak az első HomePodot, így most a másodikat is, sok-sok szempont szerint vizsgálnak és értékelnek egy valahány pontos skálán. Pedig egy HomePodot nyilván Apple-felhasználó vesz (hoppá, ez már mínusz pont, mert nem támogatja annyira az Androidot, mint a többiek), és mi meg nyilván ismerjük, mennyire hülye a Siri (mínusz pont), vagy hogy miket tudunk vezérelni egy ilyen hangfalról. Leginkább a zenét, egy picit naptárat, jegyzeteket, időjárást lekérhetünk, a lakásban található kompatibilis okoseszközöket, aztán ennyi.
De a HomePod mininél rohadtul nem ez a fontos, hanem hogy az előző generációhoz képest hogyan szól.
Ugyanis mondjuk választani kellene, hogy sztereó hangzást érünk el alacsonyabb (?) hangerőn, de 70-80 ezer forintért, vagy maradjon egy nagy HomePod 110-130 ezerért? Milyen a hangzás a nagytesóhoz képest? Ugyanaz az egyensúly, csak halkabban? Eltűnik a dinamika, eltűnnek a finomságok?
Olvasok én itt mindenfélét, hogy "kisebb hangerőre képes, mint a vele egy szinten lévő versenytárs-cuccok", hogy a "hangzás JÓ de nem NAGYSZERŰ" (és akkor mindenki értse, ahogy akarja), meg hogy "a basszus nem túl erős". Ezek a tech-oldalak, mondom, meg a többiek ott fent.
Na most tegyünk gyorsan tisztába valamit. Ha valaki nem a füléből él, akkor ezek mind csak homályos érzések. Olyan érzések ráadásul, amiket nagyon könnyű befolyásolni, sőt könnyebb, mint gondolnánk.
Ha mondjuk meghallgat egy zenével azért barátságban lévő, de nem ultravájtfülű ember egy 40 és egy 100 ezer forintos gitárt, rögtön érti, miért kerül többe a 100-as. Ha meghallgat egymás mellett egy 100 és egy 300 ezer forintosat, jobb esetben nem érzi a különbséget, rossz esetben az olcsóbb hangszert hozza ki győztesen.
Hogy miért? Mert a zene, hogy minden alkotás élvezete, az egyensúlyról szól. Egy 100 ezer forintos hangszer szépen csendül, időnként szebben, harsányabban is, mint kellene. Behízeleg, simogatja a fület. Csakhogy nem képes olyan kiegyensúlyozott megszólalásra, mint egy 300 ezer forintos. Nem a zenészre van bízva az apró nüanszok bemutatása, mert a hangszer el akarja vinni a show-t, és nem enged bizonyos esetekben olyan dolgokat, amiket egy képzett szenész szeretne.
Így volt az eredeti HomePoddal is. Voltak nála hangosabban szóló hangfalak, voltak olyanok is, amik több basszust adtak ki magukból. Olyanok is voltak, ha jól emlékszem, a Bang & Olufsen M5, ami nemcsak basszusban, de mindenféle baromi jól hangzó csilingelésben meg menő hangzásban is rávert a mezőnyre, olyan volt, mint valami örvény. De az volt az - elnézést - parasztvakítás. Amikor egyetlen csellót kellett megszólaltatnia, kiderült a turpisság: olyan volt, mint egy túlvezérelt, náthás hegedű.
A hangfalnak azt kell bemutatni, amit a zenész szeretett volna. Nem jó, ha a sales faktorát növelendő mindenféle trükkökkel él.
A HomePod mindig az egyensúlyról szólt. Ahogy az iPhone-ok nem akartak soha a valóságtól eltérő színeket mutatni a velükk észített fotókon - bizonyos versenytársakkal ellentétben például -, hiába néz ki jól egy eleve feltupírozott fotó, úgy a hangzásban is ügyeltek, hogy meglegyen a dinamika, de minden hangszer külön élvezhető legyen, sem a leghalkabb, sem a leghangosabb állapotban nem mozduljon el a már említett balansz.
Én szakértő véleményt a Whathifin olvastam most, épp az imént, ez pedig pont ezt emeli ki. A fenti erényeket, vagyis nem mínusznak húzza be, hogy a basszus nem lyukasztja át a polcot, hanem megvizsgálja, hogy elég-e, de azt is, hogy nem sok-e. Elég, és nem sok.
"Érett és szofisztikált hangzás, amiben lehagyja a versenytársait" - írják. És én pont ilyet akartam olvasni, és egy Whathifinek el is hiszem, amit írnak. Nem azért, mert máshol más az érdek, hanem mert ott nem tudhatják, jóakarattal érzik úgy, hogy nem esik jól nekik annyira hallgatni azt, mint a másikat. És nekünk pedig, akiknek nincs ilyen fülünk, de szeretnénk még azelőtt megtudni róla valamit, mielőtt megvásároljuk, a szakértőket érdemes olvasni. De leginkább azokat se: hallgassuk meg a cuccot, mielőtt megvesszük.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
