almalé és kungfu Rólunk

Minden hazai kereskedő az Apple "iPhone 6s" című kottájából játszik

Ki emlékszik még az iPhone 3G premierre, amikor a T-Mobile egyedüli forgalmazóként ünnepelte, hogy Steve Jobs világot megváltoztató, immár App Store-os készülékét elkezdik árusítani?

Azóta sokkal szabályosabb mederben folynak ezek a dolgok, nincsenek hullámok, egyre simábban megy minden.

zen-by-design1.jpg

Nem elég, hogy az Apple rövid időn belül egy csomó országba eljuttatja a telefont, vagyis láthatóan annyit gyártottak a nulladik napra, mint a rosseb, még a hazai cégek is mind megegyeznek az árusítás kivitelezésében. Vagyis az APR-ek, így az iCentre üzletei, a Telekom, a Vodafone és a Telenor is mind...

  • holnap kezdik meg az előrendelések fogadását az Apple új telefonjaira,
  • amit október 9-én, tehát rá egy héttel lehet először átvenni.

Mindegyik forgalmazó megerősítette ezeket az infókat. És egyébként nagy a kapkodás, nem számítottak arra, hogy ilyen gyorsan itt lesz a telefon.

Árakat egyelőre nem tudni biztosan, tavaly 220.990 forintról indultak az új modellek, most is erre, legfeljebb az árfolyam miatti drágításra lehet számítani. Amint zöld jelzést kapnak a szolgáltatók az árakra vonatkozóan, máris megírjuk mi is.

screen-shot-2015-09-17-at-11-54-24.png

Amiket még érdemes figyelembe venni a döntésnél: 

A Telekom meghirdette a készülékbérlet programját, havi 14 990 vagy 17 990 forintért mindig a legújabb iPhone-t nyomják a kezedbe. Közben persze egyiket sem birtoklod, ha lemondod a bérletet, vissza kell adnod az aktuálisan nálad lévő készüléket.

Az iCentre-nél olyan akciót hirdettek, amivel régi készülékedet, Samsung okostelefonodat, Microsoft tabletedet, Macedet beszámítják új készülék vagy kiegészítő vásárlásánál.



Megy a Google Maps Apple Watch-on is

A Google csendben frissítette az iOS appját, így mostantól a kezünkön is követhetjük, merre is kellene mennünk, ha oda akarunk érni, ahová elindultunk. Próbálgassátok ti is a legcsúnyább ikonnal rendelkező, egyébként nagyon hasznos programot csuklóról.

apple-watch-google-maps.jpg

A cégnek egyébként lett volna alkalma bejelenteni az újdonságot a tegnapi sajtóeseményen, ami azért bizonyos elemeiben nagyon is hasonlított az Apple legutóbbi bejelentéscsomagjára. Fogalmazzunk röviden úgy, hogy ami az Apple-nek az iPhone 6s, iPhone 6s Plus, az új Apple TV és az iPad Pro

az a Google-nél a Nexus 5X, a Nexus 6P, az új Chromecast és a Pixel C tablet.

Ahogy a Marketwatch írta: a Google mindent kiadott, amit az Apple, csak olcsóbban. Ha ez így megy, és az ipari kémkedés ilyen szép párhuzamokat alakít majd ki (mindkét oldalon), a klónrendezvények sokaságával nagyon-nagyon unalmas lesz az consumer tech-piac. Lehet, hogy már most is az:(((



Ma jön az OS X El Capitan!

Az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy ma sem unatkozunk, mert

letölthető lesz az OS X El Capitan!!!!

Jön a Metal OS X-re is, ami alacsony szintű hozzáférést biztosít az alkalmazásoknak a grafikus erőforrásokhoz. A  fő processzor és a grafikus processzor jobban együttműködik, és az új operációs rendszer általában is sokkal gyorsabb lesz.

screen_shot_2015-09-29_at_22_12_10_copy.jpg

Jön a Split View, amivel egyszerre két ablakot tudsz full screenben futtatni. Asztali gépen nem akkora szám ez, inkább kényelmet jelent: nem kell ablakokat méretezgetni kézzel.

screen_shot_2015-09-29_at_22_12_00_copy.jpg

A Mission Control rendezettebb lesz, amitől kicsit félek, mert én a mostani káoszban mindig megtaláltam mindent, gyorsan.

Legyintő mozdulatok Mailben. Javaslatokat ad a levelező fél adatainak elmentésére a felhőben szinkronizált kontaktok közá.

screen_shot_2015-09-29_at_22_11_42_copy.jpg

A Jegyzetek végre szinkronizálni fog az iOS-sel, és hasonlóan okos lesz. És elérhető a többi alkalmazásból.

A Fotók is javul, és külső fejlesztők effektjeit is beilleszthetjük.

Az AirPlay egy apróságnak köszönhetően nagykorúságba lép, amikor a laptopunkon böngészve egy videótartalmat kínáló weboldalara lépünk, ami felkínálja egyetlen gombbal az AirPlayt - ezt megnyomva csak a videós tartalom jelenik meg a tévénken. Apple TV kell a kettő közé, persze, de akkor is fontos, hogy ez így működjön.

Én a helyetekben, ha valamit ma letöltenék, akkor ez az lenne, amit letöltenék ma.



Videókban magyarázza el az Apple, hogyan működik a szoftvere

Lassan letelik az első feliratkozóknak az ingyenes három hónap, az Apple erre az alkalomra fogja, hogy videós tájékoztatást kell adnia, amiért egy ilyen kevéssé intuitív szoftvert sikerült piacra dobni. A premier után negyed évvel sem igazán érti a működését egy mezei júzer.

Itt vannak a videók, ha te sem érted:

Külön posztokban foglalkoztunk egyébként a videókban nem látható kérdésekkel, az iTunes Match és az Apple Music viszonyáról, én pedig továbbra is várom azt a videót, amiben az Apple elmagyarázza, hogy a saját magam grabbelte, ennek megfelelően feltűnően Track03.mp3 fájlomat, valamint még vagy negyven dalt miért gondolta úgy a szoftver, hogy elérhetetlenné tesz offline módban, ezáltal meghallgatásukat csak Apple Music előfizetéssel teszi lehetővé.

Tudom, Dalrymple-vel egy napig foglalkozott három Apple géniusz, hogy elhiggye, ő tehetett erről, én viszont nehezebb dió vagyok. Ott voltak, előfizettem, aztán nincsenek ott. No bonyi, just give me bákk.



Működik az App Thinning iOS 9-en

Az iOS 9 megjelenésével az Apple - egy iCloud backupokat érintő hiba miatt - elhalasztotta az App Thinning bevezetését. Most viszont, az XCode 7.0.1-gyel befoltozták a hibát, és elvileg már működhet a dolog.

Jogos a kérdés, hogy mi a fene az az App Thinning?

Teljesen evidens mechanizmusról van szó: az App Store felismeri, milyen készülékről töltik le az adott appot, és csak az adott készülék kijelzőjének megfelelő fájlokat válogatja ki számára letöltésre. Korábban egy készülék az összes fájlt letöltötte, az app egy univerzális változatát, amiből azonban csak azokat a fájlokat használta, ami a számára használható volt. Az App Thinninggel 20-40 százaléknyi hely megspórolható, ennyivel kevesebbet kell az egyes eszközökre letölteni. Ami sok tud lenni.

app_thinning_2x.png

on_demand_resources_2x.png

Egyébként az Apple szépen kommunikálta ezt a bugot: leírta a problémát, javítást ígért, majd nem sokkal később küldött. Mostantól pedig már csak idő kérdése, hogy a fejlesztők használhassák a helyspórolós megoldást. 




süti beállítások módosítása
Mobil