Karácsony előtt jelent meg a 27-es csúcs iMacet bemutató videóm. Ebben elmeséltem, hogy miért döntöttem a gép megvásárlása mellett. Nem magyaráztam túl, de a lényeg kábé annyi volt, hogy egy tévéműsort nem lehetett már a 13 colos laptopon megvágni, asztali gép kellett, csak az OS X jöhetett szóba, mert én Final Cut X-ben vágok, ami más platformon nem érhető el, és mivel a vágási szezon közepén voltam, átszokni egy másik programra nyilván nem volt opció (meg egyébként is, faszom a pc-be), a Hackintosh sem járható út, ha hosszú távon akarsz stabil, megbízható gépet amit ér frissíteni, azt meg elég alaposan kifejtettem a videóban, hogy miért csak a csúcsgép érte meg ár-érték-arányban:
Szóval elég sokat téptem a számat, mégis felbukkant néhány, mint néhány, néhány tucat kommentelő, aki nem bírta ki és túlárazottnak nevezte a gépet. Pontosítsunk. Olyanokat írtak, hogy
Túlárazott szar, négyszer erősebbet rakok össze neked feleennyiből!
Ismeri ezt a hozzászólást minden Apple-felhasználó, túlárazott a MacBook Pro, hiába nem kerül többe, mint egy hasonló erejű, hasonló kijelzőjű, hasonló anyaghasználatú konkurens laptop, túlárazott az iPhone, még ha a legnagyobb gyártók csúcsmobiljai kábé ugyanennyibe is kerülnek és túlárazott minden, amin almalogó van és négyszer gyorsabb minden, amin nincs, még akkor is, ha ebben az iMacben történetesen a legerősebb asztali processzor is van, amit az új szériában gyárt az Intel.
Az emberek nem értik, hogy a drága nem egyenlő a túlárazottal, hogy ha egy gyártó kizárólag a csúcskategóriában értékesít, abból még nem következik, hogy extrém nagy profitot rak a termékeire a konkurenseihez képest, egyszerűen csak nem szól bele az alacsony árréssel járó olcsó eszközök versenyébe. De amint bármelyik vetélytárs bemerészkedik az Apple hagyományos vadászterületére, pont ugyanakkora haszonkulccsal és árral dolgozik, mint a folyton túlárazottsággal vádolt Apple.
De nézzük máshogy a dolgot: a tizedik, a zsebemben kotorászó és a gépet 4-5-szörös túlárazottsággal vádoló komment után végeztem egy kis matekot.
Ebből kiderült, hogy ha megpróbálod összerakni a 27-es, 5K-s iMac konfigurációt az olcsóbbat.hu, az argep.hu és hasonló oldalak segítségével, szóval a létező legolcsóbb helyekről guberálod össze a konfigurációt nyilván egy kis áfacsalást is bekalkulálva, akkor sem spórolsz meg semmit.
Nézzük csak: az i7-es processzorral szerelt gép 940 ezer forintba kerül. Hasonló kijelzőt csak a Dell gyárt a piacra, az 560 ezer forintba kerül. Marad 380 ezer forint az egész konfigurációra! Csak a processzor 130 ezer forintba kerül a legolcsóbb helyen, az alaplap mondjuk 40 ezer, a memória 20, az ssd 14, a merevlemez 25, a gpu 45 ezer, ez a billentyűzet, ez a touchpad 50 ezer, legbalfaszabb ház 15 ezer. Ez így együtt 340 ezer, elég jóindulatúan számolva.
És akkor jön még a táp, hűtés, webkamera, bluetooth, wifi, legyünk extrém jó fejek és mondjuk azt, hogy az egész kijön 20 ezer forintból.
Tehát: az Apple annyira túlárazott, hogy 20 ezer forintot számláz ki az extrém ízléses kialakításért, a zajtalan működésért és azért a tonnányi szoftverért, amit a gép mellé ad. Máshogy nézve: a teljes ár két százalékát megspórolva megkapod ugyan pont ezt a teljesítményt, de cserébe egy darab jogtiszta szoftvered nem lesz és az egész rendszer egy zúgó, otromba, ronda doboz lesz a szoba közepén, hiszen a fenti példákban a legolcsóbb alkatrészek közt guberáltunk.
És persze, lehetne más a matek, ha nem ilyen monitort raknál a ház mellé, hanem tök másmilyent, csak az az egyenlet már nem állja ki az összehasonlíthatóság próbáját. És igen, az Apple gépek drágák, de ha megnézed, hogy mennyiért tudnád ugyanezeket a hardverelemeket összeguberálni magadnak, azt kapod, hogy alig spórolnál valamit.
Szóval a drágaság és a túlárazottság egyáltalán nem szinonimái egymásnak és hogy fele összegért négyszer jobb gépet dzsuvázhatsz össze magadnak, mint amit az Apple ad, nos az konkrétan hazugság.
Egyébként meg mindenki olyan gépet vesz, amilyet akar, vagy tud és érdekes látni, hogy miközben a maces tábor többnyire elégedetten és persze kritikus szeretettel használja a gépét, aközben pont az ezt a tábort vátesztudattal vádoló pc-sek nyomulnak folyton előre és próbálják ránk erőltetni a saját akaratukat és igényüket.
Engem nem zavar, hogy ki-milyen számítógépet használ. Igazából nem is érdekel. Higgyétek el, igazán felszabadító érzés elfogadni, hogy mindenki olyan rendszert használ, amilyet a saját lehetőségei és igényei szerint a legjobbnak tart.
Rég nem volt ilyen izgalmas egy Apple pénzügyi jelentés. Három hónapja világossá vált, hogy nagyjából a kínai növekedés tartja még mindig felszállópályán a céget, pedig a makroökonómiai folyamatok világossá tették, hogy noha az ázsiai ország nagy, létrának jelenleg csak mérsékelten kimondottan alkalmas.
Aztán jöttek a jóslatok arról, hogy az iPhone-eladások tán bizony csökkenni is fognak. Az pedig nem tett volna jót az Apple részvény egyébként is elég kellemetlen esésének, bár alighanem a brókerek már be is építették a pletykát az attitűdbe.
Aztán igazuk volt? Francokat.
Bevétel 2016/Q1: 75,9 milliárd dollár Bevétel 2015/Q1: 74,6 milliárd dollár Változás: + 2 %
Az árbevétel szinte ugyanannyi, mint egy évvel ezelőtt. A mostani karácsonyi szezon egy picivel többet is hozott a kasszába, vagyis rekord negyedévnek számít 2016 első pénzügyi negyedéve.
Megint.
Az Apple korábbi előrejelzése 75,5 - 77,5 milliárd dollár volt, az elemzők 76,48 milliárdra számítottak, egy picit mindenki csalódott, de nem annyira.
Nyereség 2016/Q1: 18,4 milliárd dollár Nyereség 2015/Q1: 18 milliárd dollár Változás: + 2 %
Főleg azért nem, mert a nyereség is szépen követte ezt a növekedést. Az Apple átlagos árrése továbbra is arcpirítóan magas, 40,1 százalék az egy évvel korábbi 39,9 százalékhoz képest. Van miből finanszírozni az autós projektet, ha már a vezetője kilépett.
Eladott iPhone 2016/Q1: 74,8 millió db Eladott iPhone 2015/Q1: 74,5 millió db Változás: + 0,4 %
És hát itt a mumus. Gyakorlatilag ugyanannyi ájfont adtak el most karácsonykor, mint egy évvel korábban. Ami elég jó eredmény, kíváncsi lennék, volt-e valami kozmetika. Különös például, hogy a sajtóközleménybe most először nem írták ki szövegesen az eladott gépek darabszámát, csak a mellékelt szűkszavú táblázatból lehet kiolvasni az értéket.
Eladott iPad 2016/Q1: 16 millió db Eladott iPad 2015/Q1: 21,4 millió db Változás: - 25 %
Jó nagy esés, az iPad eladások továbbra is hozzák a stabilan csökkenő tendenciát. Az előző negyedévben a két legfontosabb tablet, az iPad mini és az iPad Air nem kapott update-et, egyedül az iPad Pro vitte a prímet. Az meg azért láthatóan nem az a tömegtermék, a minimum 800 dolláros árával. Mondjuk amíg az iPAdek eladását főleg az iPhone 6s Plusok viszik el, az Apple annyira nem bánja. Az elemzők 18,2 millió darabra számítottak.
Amúgy szép barokk szekvenciát rajzol ki az iPad-eladások lassú szállingózása.
Eladott Mac 2016/Q1: 5,3 millió db Eladott Mac 2015/Q1: 5,52 millió db Változás: - 4 %
Itt sem volt érdemi változás, mondjuk a fent felsorolt többi számmal ellentétben a Mac-eladások eddig sem a giganövekedésekkel hívták fel magukra a figyelmet. Sztoikusan nézték csak a nagy versenyt, most meg csak mosolyognak, hogy lám, mindenki lenyugodott, a görbe ellaposodott, lehet pihenni.
Ez a szoftver nem tinédzser. A legkorábbi cikk, amit találtam róla, 2004-ben született az egykori Almalap online felületén, többek között ezzel a képpel illusztrálva:
Ma már persze a kutyus sem ennyire pixeles, és az alkalmazás is szépen lekövette a változásokat, legyen szó dizájnról vagy épp jogszabályokról. Januárban jelent meg ugyanis a CiPÓ 8-as verziója, adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatással, a program pedig
megfelel a 23/2014 NGM számú rendeletnek illetve annak 2/2015 számú módosításának.
Na, épp ez a világnak az a része, amit nem szeretnék nyomon követni. Nekem az tökéletesen megfelel, ha a számlázóprogramom készítői figyelnek rá, és beépítik a kódba, amit kell.
Tudom miről beszélek: évekig kézzel írtam a számlákat, számlatömb, indigó - INDIGÓ! -, persze félreírok valamit, javítás, új számla. És posta, POSTA! Amióta géppel állítom ki a számlákat, és emailben küldöm, olyan, mint amikor Pistikének kicserélik a tankönyveit egy iPadre, és többé nem kell hátizsákkal járnia a suliba. Pistike boldog lesz. Legyél Pistike.
A különbség: percek vs. másodpercek. A program ismeri a gyakori vevőidet, az általában értékesített szolgáltatásaidat, az azokhoz számolt ÁFA-t, legtöbbször tényleg csak kattintgatni kell, gépelni alig.
A CiPÓ úgy épül fel, hogy van egy alapprogram, ami a legtöbb embernek elég, és vannak a külön megrendelhető modulok, amik spécibb dolgokat is tudnak. Az alapprogrammal számlázhatunk forintban, a számlákat emailben küldhetjük el, exportálhatjuk xlsx/Excel formátumba, hasonlók. A számla pedig nem így néz ki:
Hanem így:
Stornózni, helyesbíteni, minden sokkal könnyebb.
Ez idáig 29.700 forint, ha végleges kulcsot vásárolunk, vagy épp havi 1.225 forint, ha előfizetésben gondolkozunk, és egy évet kérünk (az első évben még kevesebb, ezer forint alatti a havidíj).
Erre jönnek a modulok, egy sokkal alacsonyabb havi összegért.
Van Értékesítés modul, amivel árajánlatok, proforma számlák állíthatóak ki, valamint valutákkal is dolgozhatunk, idegen nyelvű számlákat kiállítva, az automatikus MNB árfolyammal megsegítve. A Beszerzés modul a rendeléseket, beérkezéseket is nyomon követi, költségszámlákat és szkennelt dokumentumokat kezel, a Házipénztárban a cég készpénzállományát tarthatjuk nyilván, de van még Termék és Készlet modul is. Utóbbiak raktárkészlettel dolgozó kereskedőknek ideálisak.
Az előfizetők számára a nagy programfrissítések ingyenesek. Érdemes ezt választani, mert a végleges kulccsal megvásárolt szoftverek, ha eljár felettük az idő, a jogszabályi változások tekintetében sem frissülnek, így fontos a legfrissebb CiPÓ használata.
A CrashSafari.com csodálatos egyszerűsége miatt került a figyelem középpontjába. Az url mindent elárul az oldal céljáról ÉS eszközeiről: lefagyasztja a Safari böngészőt. iOS-en, OS X-en, bárhol.
Közben nem szedi el a bankkártya-adataidat, nem posztol a nevedben Facebookon, nem lép be a leveleződbe, nem leszel tagja egy zombihálózatnak. Egyszerűen
lefagyasztja a böngésződet.
A Safarit nálam úgy megizzasztotta, hogy szinte az egész rendszer leállt, a Firefox intelligensebben rohant a vesztébe tőle, őt le tudtam simán állítani külön. A Chrome kiröhögte a kódot.
Ami egyébként borzasztóan egyszerű, tartalmaz egy headert, amit egyébként sem láthatsz meg, és egy rövid JavaScript kódot, ami vagy ezerszer hívja meg a HTML5 History API-t. A linket rövidítve osztják meg egymással a vicces kedvű emberek, akik tényleg, igazán rácsodálkoznak, hogy valaki meghecceli a másikat.
Volt egy pár év az életünkben, amikor a "vírus" kifejezésen éppen az ilyen ártatlan hülyeségeket értettük, hiszen nem volt senkinek a banki adata a számítógépén, a legtöbb az internetre sem volt csatlakoztatva, floppin vittük haza a hasonló szarokat, amiktől a végén úgy nézett ki a vindóz, mint a karácsonyfa.
Újra a kilencvenes években érzem magam.
Egyébként ha én az oldal gazdája lennék, akkor most írnék be ennél ártóbb kódot a weboldalamra, hogy mindenki rólam beszél egy fél napig. Úgyhogy inkább nem kattintsatok, ne osszátok, akármilyen fantasztikus viccnek is tűnik.
Steve Zadesky 16 évig dolgozott az Apple-nél. 1996-ban végzett a Stanfordon, három évet lehúzott mérnökként a Fordnál, és 1999 óta vesz részt az Apple termékek fejlesztésében, legutóbbi titulusa szerint mint az iPod/iPhone Product Design alelnöke. Volt.
A távozást a Wall Street Journal szellőztette meg belső informátorokra hivatkozva, szóval nem hivatalos még semmi. Zadesky állítólag személyes okokra hivatkozva vált meg a cégtől.
Persze a cégen belüli pletykaforrások ezt máshogy tudják.
Zadesky feladata ugyanis nemcsak egy hatalmas, több száz fős autófejlesztő részleg összekalapálása volt - Elon Musk szerint kilépett Tesla-alkalmazottakból gyúrva -, de állítólag neki kellett volna a csapatával együtt célokat megfogalmazni az autóval kapcsolatban. Miközben az Apple vezetőségtől csak betarthatatlan határidőket kaptak, világos célok nélkül.
A betarthatatlan határidőkön nem csodálkozunk, ez is azt mutatja, hogy az Apple ebből a szempontból mit sem változott az évek alatt. Megpróbálják nyomás alatt tartani a vezetőket, beosztottakat, és a legtöbbet, valami zseniálisat kisajtolni belőlük. A vízió hiánya nehezebb, hiszen egy alkalmazottra bízod, hogy találja ki a terméket, szedje rá össze a csapatot, és valósítsa meg. De még ez sem ismeretlen jelenség az Apple-nél. Ha viszont erre az a válasz, hogy asztalt borít a projekt addigi vezetője, akkor valami olyan baj van, ami nem evidens. Vagy tényleg Zadeskynek jött szembe váratlan családi esemény, ami miatt több időt töltene otthon, vagy Cupertinóban van probléma, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy
bárki lehet manipulatív, csak nem mindenkinek áll jól.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.