Kuo nem engedi el a csontot, és nagyon úgy tűnik, hogy teljesen komolyan gondolja: az Apple-nél megérett a helyzet arra, hogy kiadják az évek óta csak pletykaszinten, meg nyilván a cég kaliforniai tesztüzemében létező terméket, a saját fejlesztésű ARM procival ellátott Mac-eket.
A legmegbízhatóbb pletyka-elemző szerint már 2020 végén érkezhetnek az első ARM Macek, miközben 2021-re teljesen újragondolják a korábban beszüntetett MacBook vonalat, és abba is belepakolják a cuccot.
Viszont szerintem ez így nem áll össze. Két lehetőséget látok.
Az egyik, hogy amint az Apple kész van, és ki akarja adni az “ARM Mac”-eket (fontos, hogy így, ilyesmi névvel) pont hogy a MacBook szérián mutatja majd be azt. A MacBook legutóbbi generációja épp ezért jött létre: elfogadható, asztali rendszernek is elegendő teljesítményt adott amellett, hogy a baromi alacsony fogyasztás miatt hosszú üzemidő vagy kicsi akksi terheli a gépet. Ráadásul ventilátor sem volt benne, ami egyrészt hely-, energia- és súlyspórolás, másrészt meg jobb érzés úgy használni a cuccot, hogy nem hallunk sosem zúgást.
Az én olvasatomban az Apple egyáltalán nem egy generációsnak szánta az egyébként csodaszépre sikerült, és sokak által kedvelt, nagyon alacsony fogyasztású Inteleket használó laptopjait. Azért szüntették be a vonalat, mert kitalálták, mi jobb, mint az Intel. 2015-től 2019-ig tartották a kínálatban, és csak azért vették le, mert már úgy ciki volt, árcsökkentést meg nem akartak. Túl értékesnek tartották a terméket.
Valamikor a két fenti dátum között lett biztos, hogy nem az Intel a vonal az alacsony fogyasztású laptopok mezején, hanem az ARM.
Vagyis: nincs értelme 2020-ban bemutatni bármilyen ARM Mac-et, a 2021-es MacBook előtt.
A másik lehetőség, hogy nem “ARM Mac” az irány. Vagyis ARM, de nem Mac, új termékkategóriát vezetnek be. A Mac megmaradna egyelőre intelesnek, nem kevernék bele az ultraalacsony fogyasztást. Ennek megfelelően 2020-ban érkezhetne egy nem-Mac, bárminek is neveznék, és 2021-ben egy új MacBook, amit szintén nem így hívnának. Mint korábban írtam, ez a WWDC-n dől majd el: ha az Apple bejelent egy olyan hibrid UI-val rendelkező operációs rendszert, ami megágyaz egy ilyen iOS-macOS löncsnek - amit a trackpades iPad billentyűzet pletykája is sejtetett -, akkor szerintem nem Macek lesznek ARM-osak, hanem valami más.
Ha nem lesz ilyen, akkor az első ARM-os Mac a MacBook lesz.
Ámen.