• Édesem, hát ez a mai esemény tényleg nagyot szólt. Fú, csapattak a fiúk rendesen. Mint a régi szép időkben, öröm volt várni, és öröm volt hallgatni, hogy milyen magától értetődően jelentettek be mindent. De azok ütöttek is nagyot.
  • Mit jelentettek be?
  • Hát az új Mac-eket, amikhez többé nem az Inteltől veszik a processzort, hanem maguk fejlesztik le.
  • Aha.
  • Na, érted, most mindenben Intel van vagy AMD. Az Apple viszont az iPhone-ok és iPadek saját fejlesztésű, mostanra már baromi gyorsra fejlesztett chipjeit viszik el a Macbe, és ott machinálják úgy, hogy még kevésbé számít a méret, és még kevésbé számít a fogyasztás, de a lényeg nem ez, hanem hogy ha a Mac-en valamiért oda kell még egy plusz chip, egy plusz mag, egy képprocesszor, vagy valamiért babrálni kell a teljesítménykontrollerekkel, akkor megtehetik úgy, hogy minden a Mac-re üljön.
  • De te szövegszerkesztőt használsz, meg böngészőt, meg egy kis képszerkesztőt, nem?
  • De! És pont ez a jó benne, hogy arra, amit én csinálok, arra valószínűleg épp annyi energiát fogyaszt majd a gép, hogy két napig is elleszek egy feltöltéssel. Be sem kapcsolnak a nagy teljesítményű magok, mert nem kell, elviszik a kis szutyadékok.
  • Értem. A többi csak tartalék akkor.
  • Nincs benne ventilátor sem, érted, az sem fogyaszt. A baj csak az, hogy ez egy másik architektúra.
  • Az miért baj?
  • Hát hogy elvileg régi dolgok nem futnak egyből rajta, más az utasításkészlet, tudod. De ezek az Apple-nél tudták, hogy kell eladni ezt a dolgot, egyből lefejlesztettek egy Rosetta 2 nevű appot, ami a korábbi x86 appokat képes futtatni. Nyilván lesz teljesítménycsökkenés itt, nem úgy futnak, mint a natívak, de az Apple szerint nem lesz olyan nagy a különbség, mint annak idején a PPC-ről Intelre váltásnál. És azokat sem sokkolták le, akik szeretnének Windowst futtatni, mert a virtualizáció az első naptól lehetséges. Fut a Windows, érted, ablakban. Elindítod, és egy ablakban fut, és indítasz bármit.
  • Ez mit jelent?
  • Hát hogy lehet régi mac-es programokat futtatni, lehet windowsos programokat futtatni, lehet linuxos programokat futtatni, de ez nem érdekes, mert, na és ezt kapd ki: lehet iPad-es és iPhone-os appokat is futtatni, hiszen ugyanaz a rendszer. Mindent futtat, baszki, mindent.
  • De te szövegszerkesztőt használsz, meg böngészőt, meg egy kis képszerkesztőt, nem?
  • Jaj... persze. Azok már kész is vannak, kettő alapból a rendszer része, a Photoshop is megvan már. Szóval ja, én már első naptól dolgozhatok rajta.
  • És mennyibe kerül?
  • Jaj, most nem ez, ne legyél már ilyen! Figyelj. Lehet vele 4K-s videókat is vágni. De nem ám úgy, mint az i3-as Inteles MacBook Airrel, hogy exportál ott órákig. Hanem… érted.
  • Nem exportál addig?
  • Nem tudom, még nem próbálta senki, de tuti nem exportál sokáig. Elvégre az iPad Pro is elég jól hasít ezzel, ez meg még gyorsabb lesz.
  • És mennyibe kerül?
  • Biztos nem lesz annyi, mint egy Air…
  • Kétmillió?
  • Hét? Dehogyis, hova képzelsz?
  • Nem hét. Kettő.
  • Ja, nem. Szerintem egy alap MacBook Pro áránál indul, úgy 500 ezer körül, max 600. De még nincs is termék, ez még csak elméletben van, tudod.
  • Ja, jó.
  • Majd év végén.
  • Ühüm.
  • Majd év végén megnézzük, hogy ott lesz a Black Fridayen a MacBook Air olcsósítva, meg ott lesz ez az új izé, meg ott lesznek a MacBook Prók, aztán eldöntjük. De én ezt az újat akarom venni, tudod, mert ez előremutató. Ez olyan, ami nem volt, és izgalmas.
  • De akarsz vele 4K videót vágni?
  • Hát ha ezen múlik, baszki, akkor ja. Vágok vele azt is. Úgyis akartam, tudod, videózni. Mindenki videózik.
  • Utálod a kamerát.
  • Aki nem videózik, az lemarad. Én azt mondom, kell itthonra egy gép, amivel lehet videózni. És ez a gép mindenre jó. Arra is, meg mindent futtat, ha kell izomagy, ha kell annyit eszik mint egy villanykörte.
  • Nem azt mondtad, hogy még nincs gép?
  • Még nincs, de lesz, és az ilyen lesz, baszki, el sem tudod képzelni.

robert-collins-tvc5imo5pxk-unsplash.jpg