Az Engadget információi szerint a Huawei felkínálta az Apple számára, hogy megvásárolhatja az 5G Balong 5000 chipsetjét, vagyis ezzel a Huawei szállítaná a modemet az Apple új telefonjaiba.

Nem tudom elmondani, mennyi szempontból különös ez a dolog.

A legfurább, hogy a Huawei senkinek nem adott el eddig modemet mobilokba, sőt még idén is úgy foglamazott egy ottani vezető, hogy a chipeket a Huawei belső felhasználásra tartaná meg. Akkor miért kivételeznének az Apple-lel?

Az evidens válasz az, hogy azért, mert az Apple-nek szüksége van ilyen chipekre. Jelenleg az Intel az egyetlen beszállítójuk ezen a téren, és az Apple nagyon szeretne legalább két beszállítót, különösen hogy a pletykák szerint nem is lesznek képesek 2020-ra 5G-s iPhone-t szállítani ebben a tempóban. Csakhogy a Qualcomm-per miatt elég nehéz helyzetbe kerültek: őket már nem kérhetik fel, a Samsung praktikus, a Mediatec technológiai szempontból nem megfelelő az Engadget szerint.

A Huawei, különösen az USA-ban, jelenleg nagyjából a sátánnak felel meg: úgy tartják, hogy világszinten telepített 5G-eszközparkjával, modemjeivel, hálózati eszközeivel minden eddiginél nagyobb befolyást szereznek az internetforgalom lebonyolításában, miközben eszközeik biztonságáról, illetve a cég politikai hovatartozásáról is elég rossz hírek terjengenek.

Az Apple pedig, ami az adatbiztonság Krisztusaként lép fel a saját hatóságaival szemben is, egy olyan céget engedne be, amiről legtöbbeknek a backdoor szó jut eszébe. Ilyen politikai malőrt nem engedhetnek meg maguknak.

duccio_krisztus_megkisertese_a_hegyen_01.jpg

Szóval nem könnyű. A legjobb az lenne, ha az Apple félretenné a büszkeségét, megegyezne a Qualcommal és szépen nyugodtan nézne elébe az 5G korszaknak.