A Qualcomm és az Apple harca randább, mint minden korábbi per. Egyrészt két USA-beli cégről van szó, ennek ellenére a Qualcomm rendre külső piacokon támadja az Apple-t, mert az állításuk szerint nem fizette meg a kellő licencdíjat. Kínában és Németországban is nyertek, mire a sikerek után újabb pert indítottak utóbbi országban, amit aztán a bíróság elutasított. Miközben saját országukban a Qualcomm ellen trösztellenes törvény megsértése miatt folyik nyomozás. A folyó ügyek miatt a Qualcomm állítólag megtagadta, hogy 4G chipeket adjon el az Apple-nek.

Az antitröszt-ügyben most a Qualcomm előadhatta a védekezését. Ez nagyjából arról szólt, hogy a cég rengeteget fektetett innovációba, azért veszik az ő chipjeiket, mert azok a legjobbak, és mindenki számára nyitva volt a lehetőség, hogy csak licencdíjat fizessenek, és saját chipeket gyártsanak. Mégis inkább a chipjeiket vették. Az iPhone nem is létezett volna, ha ők nem fejlesztik ezeket a chipeket - állítják.

Ezzel az állítással, aminek a logikájával egyébként fájdalmasan sokszor találkozhatunk, két baj van. És fontos lenne, hogy ezt a két logikai bukfencet jól belevéssük a fejünkbe, hogy csípőből észrevegyük.

Az egyik, hogy oké, A Qualcomm nélkül nem létezne. De nem létezne még negyven másik cég nélkül sem, és főleg nem létezne az Apple nélkül, akik úgy berobbantották az okostelefonozást, hogy több chipet adhattak el a Qualcomm-nál, mint amennyiről álmodtatok akkoriban. Minden világos: amit megteszek, az nem létezne, ha nem tettem volna meg.

A másik, hogy oké, A Qualcomm nélkül nem létezne. De ez nem jogosítja fel a céget, hogy ezek után, és erre hivatkozva olyan sápot húzzanak le az okostelefon-gyártókról - akiket így saját gyerekeiknek éreznek -, amennyit akarnak. Egy tizenegy évvel ezelőtti egyezség akkor is kizárólagosan érvényes, ha történetesen fontos esemény születésében segédkezett.

Ha kifizették az akkori pénzedet, ki vagy fizetve, örülj.

Az Apple állítása, hogy a Qualcomm licencdíjat számol fel azokra a chipekre, amiket tőlük vásároltak, így kétszer váltják pénzre ugyanazt a tudást. Másrészt nehezményezik, hogy a licenc mértéke a telefonok eladási árával együtt nő, így egyéb technológiák - meg nyilván marketing díjak - hozzájuk nem köthető részének értékére is ráteszik a kezüket.