almalé és kungfu Rólunk

Mi lesz azokkal, akik szivárogtatnak az Apple-nél és lebuknak?

Nem sok információnk volt eddig arról, mi is történik azokkal az Apple-dolgozókkal, akik a munkaszerződésük szigorú titoktartási szabályozásai ellenére képeket és infókat küldenek a médiának. Csak azt láttuk, hogy nincs olyan év, amikor ne derülne ki szinte minden fontos részlet szinte minden termékről. Az Apple mindig úgy készül, hogy újdonságokat mond majd, de a végén azon kapja magát, hogy az előadásban kevés a valódi meglepetés.

Az Apple-nél ezért úgy döntöttek, hogy egy kemény hangú, fenyegető memót publikálnak a belső weboldalukra, hogy azok a dolgozók is tudjanak a következményekről, akik esetleg még nem hallották a céges kávézóban terjengő pletykákat. Ironikus módon ez a belső írás is kikerült, rögtön megsértve annak tartalmát, előrevetítve a felszólítás hatékonyságát is.

Most a Bloombergnek hála elolvashatjuk tehát az írást, aminek a lényege, hogy

  • előző hónapban kirúgtak valakit, aki egy belső értekezletről szivárogtatott
  • azt állította a nyomozóknak, azt gondolta, nem bukik majd le
  • az újságírók barátkoznak velük, mert nekik egy szivárogtatás óriási haszon, de a szivárogtató az, aki a végén mindent elveszíthet
előző évben az Apple 29 szivárogtatót leplezett le
ezek közül 12-t letartóztattak
  • mindannyiuknak nagyon nehéz lesz elhelyezkedni a szakmában ezzel a múlttal

A teljes memó:

Last month, Apple caught and fired the employee responsible for leaking details from an internal, confidential meeting about Apple's software roadmap. Hundreds of software engineers were in attendance, and thousands more within the organization received details of its proceedings. One person betrayed their trust.

The employee who leaked the meeting to a reporter later told Apple investigators that he did it because he thought he wouldn't be discovered. But people who leak -- whether they're Apple employees, contractors or suppliers -- do get caught and they're getting caught faster than ever.

In many cases, leakers don't set out to leak. Instead, people who work for Apple are often targeted by press, analysts and bloggers who befriend them on professional and social networks like LinkedIn, Twitter and Facebook and begin to pry for information. While it may seem flattering to be approached, it's important to remember that you're getting played. The success of these outsiders is measured by obtaining Apple's secrets from you and making them public. A scoop about an unreleased Apple product can generate massive traffic for a publication and financially benefit the blogger or reporter who broke it. But the Apple employee who leaks has everything to lose.

The impact of a leak goes far beyond the people who work on a project.

Leaking Apple's work undermines everyone at Apple and the years they've invested in creating Apple products. "Thousands of people work tirelessly for months to deliver each major software release," says UIKit lead Josh Shaffer, whose team's work was part of the iOS 11 leak last fall. "Seeing it leak is devastating for all of us."

The impact of a leak goes beyond the people who work on a particular project -- it's felt throughout the company. Leaked information about a new product can negatively impact sales of the current model; give rival companies more time to begin on a competitive response; and lead to fewer sales of that new product when it arrives. "We want the chance to tell our customers why the product is great, and not have that done poorly by someone else," says Greg Joswiak of Product Marketing.

Investments by Apple have had an enormous impact on the company's ability to identify and catch leakers. Just before last September's special event, an employee leaked a link to the gold master of iOS 11 to the press, again believing he wouldn't be caught. The unreleased OS detailed soon-to-be-announced software and hardware including iPhone X. Within days, the leaker was identified through an internal investigation and fired. Global Security's digital forensics also helped catch several employees who were feeding confidential details about new products including iPhone X, iPad Pro and AirPods to a blogger at 9to5Mac.
Last year Apple caught 29 leakers.

Leakers in the supply chain are getting caught, too. Global Security has worked hand-in-hand with suppliers to prevent theft of Apple's intellectual property as well as to identify individuals who try to exceed their access. They've also partnered with suppliers to identify vulnerabilities -- both physical and technological -- and ensure their security levels meet or exceed Apple's expectations. These programs have nearly eliminated the theft of prototypes and products from factories, caught leakers and prevented many others from leaking in the first place.

Leakers do not simply lose their jobs at Apple. In some cases, they face jail time and massive fines for network intrusion and theft of trade secrets both classified as federal crimes. In 2017, Apple caught 29 leakers. 12 of those were arrested. Among those were Apple employees, contractors and some partners in Apple's supply chain. These people not only lose their jobs, they can face extreme difficulty finding employment elsewhere. "The potential criminal consequences of leaking are real," says Tom Moyer of Global Security, "and that can become part of your personal and professional identity forever."

While they carry serious consequences, leaks are completely avoidable. They are the result of a decision by someone who may not have considered the impact of their actions. "Everyone comes to Apple to do the best work of their lives -- work that matters and contributes to what all 135,000 people in this company are doing together," says Joswiak. "The best way to honor those contributions is by not leaking.



Az Apple imádja a szar vicceket, segítsünk neki keresni néhányat

Az Apple frissítette a Siri által ismert viccrepertoárt. Most, ha megkérjük az asszisztenst, hogy vicceskedjen, egy rakás új poént süt el.

ke_pernyo_foto_2018-04-13_17_17_34.png

ke_pernyo_foto_2018-04-13_17_17_41.png

Valójában ezek a világ legszörnyűbb viccei, főleg szójátékok, amik humortartalma abból áll, hogy két szó hasonlít egymásra, és az értelműk is valamilyen módon kapcsolatban áll. Vagy nem.

Izgalmas új fejlesztések vannak tehát a digitális asszisztens körül, ez régóta az első új képessége Sirinek, aminek ma kizárólag a HomePod és a CarPlay ad létjogosultságot. Úgyhogy arra gondoltam, segítsünk az Apple-nek: ha egyszer végre magyarul is nekiállnak fejleszteni, szomorúak lennénk, ha a szar viccek keresésére menne el sok-sok mérnökóra. Állítsuk össze a kezdő csomagot már most a cégnek, hogy csak be kelljen kopizni, ha kész. Elküldöm az így összehozott csokrot az ezért felelős vezetőnek.

Kezdem én.

Két narancslé beszélget.
- Mondd, te biztos, hogy narancslé vagy?
- 100%!


Miért nagy szó, hogy az Apple 100%-ban megújuló energiával üzemel?

Az Apple a héten még sajtóközleményt is kiadott arról, hogy immár 100 százalékban megújuló energiát használnak valamennyi létesítményüknél. Már régóta közel voltak, 2015-ben 93, 2016-an 96 százalékon álltak, mostanra sikerült mindenhol átállni a zöld energiára.

És mielőtt legyintve mennénk tovább, hogy ez kit érdekel, elárulok néhány fontos részletet az üggyel kapcsolatban.

Az átállásért felelős személy az Apple-nél Lisa Jackson, egy vegyészmérnök, aki szeret világosan fogalmazni, és kerüli az iparági szakzsargonokat. Azt mondta például arról a négy százalékról, amit két év alatt elértek a bővülésben, hogy sokféleképp el lehetett volna érni, de ők a helyes módon érték el.

Hogy megértsük, mire gondolt, vessünk egy pillantást az USA energetikai piacára. Az Apple a 2010-es évek elején kezdte úgy gondolni, hogy át akar térni teljes mértékben a megújuló energiára, különösen az adatközpontjait szerette volna ellátni ilyen módon. Érthető, a legtöbb tech-cég ezzel kezdi, hiszen baromi sokat zabálnak, a világ energiafelhasználásának 1,5-3 százalékáért (attól függ, ki mondja) felelősek a szerverfarmok, és a cégek között verseny kezdett menni azért, ki a környezettudatosabb (ami egy fasza verseny, egyébként).

Szóval körülnéztek a piacon, honnan szerezhetnének zöld energiát. Ez furán hangzik, pedig ma már mindennapos: ahhoz, hogy megújuló energiát szerezz magadnak, már nem kell napelemet vásárolnod, vagy szélerőművet építened, elég megállapodni egy olyan szolgáltatóval, aki megteszi azt helyetted. Ha pedig gigawattokról beszélünk, naná, hogy nem akarsz energiatermelő vállalattá válni, van neked elég bajod. Csakhogy az Apple nem látott sok lehetőséget: akkoriban elég újszerű igény volt ez, drágán kínálták ezt a lehetőséget. Így az Apple belekezdett egy hatalmas szolárfarm építésébe, Észak-Karolinában. Ez volt az első.

environment.jpg

 

A zöldenergia-piacon van egy fontos fogalom, a REC, vagyis a Renewable Energy Certificates. Ez tulajdonképpen egy valuta: egy REC egy megawattnyi zöld forrásból származó árammal egyenértékű, és nyilván azok kapják, akik előállítják ezt az energiát. Így az Apple is egy rakás ilyennek birtokosa, mint ahogy más vállalatok is. Nem kell vele kezdeni semmit, hacsak nekik nem kell: a REC ugyanis forgalomképes valuta, el lehet adni olyan cégeknek, akik maguk egyébként hagyományos, mondjuk szénerőmű alapú energiát fogyasztanak, de a REC-et megvásárolva állíthatják magukról: mégsem. Nem teljesen csalás ez, hiszen kifizetik az árát a tisztaságnak, és van, hogy egyébként nincs lehetőségük helyben vásárolni valóban zöld elektronokat a konnektorukba, hogy plasztikusan fogalmazzak.

Na, ez a módszer az Apple-nél például tiltott. Erre gondolt Lisa Jackson, amikor a helyes útról beszélt.

Nem tudok még egy olyan cégről, ami ilyen szigorúan figyel arra, hogy az energia, amit felhasznál, abból a régióból származzon, ahol megtermelik

- mondta az Apple-vezető. Szóval már vásárolnak zöld energiát, de nem mindegy, honnan. És még ha meg is értjük, hogy a zöldülési versenyben miért futott így előre az Apple, és a hatalmas árréssel dolgozó gyártó miért vállalt  hivatalosan felelősséget a környezetért, ez a fajta precizitás, az egyébként a vásárlók által fel sem fogott módszerek alkalmazása nehezen fordítható át megtérülésre. Főleg ha azt az erőfeszítést nézzük, ami során nemcsak az energiazabáló központokat, de az összes pici irodát is egyenként átállítottak megújulóra. Akkor miért?

p-2-how-apple-got-to-100-renewable-energy-the-right-way.jpg

Álljunk hozzá másként. Mit gondolunk egy cégről, ami nagy energiákat mozgósít egy ügyre, annak érdekében, hogy az ne csak elvégezve legyen, hanem a világon a lehető legjobb módon legyen elvégezve? Nem gondoljuk, hogy ezt az alaposságot máshol is alkalmazzák? Nem gondoljuk, hogy ha egy kollektíven jónak ítélt ügyben tökéletesen járnak el, akkor majd egy másik kollektíven jónak ítélt ügyben - mondjuk személyes adatkezelés biztonsága - ugyanígy fognak eljárni? Dehogynem. Mással meg sem tudnának győzni erről.

Olyan ez, mint az Apple Parkba ültetett 9000 fa. Nem volt rá szükség, nem volt égetően fontos, de megtették. Átalakították a környezetet, elhitették magukkal és az ott dolgozókkal, hogy képesek ilyesmire. Hogy fontos kérdésekben, ami már régóta nem a bug-mentes operációs rendszer, a minimalistára csiszolt szoftveres koncepció vagy a hibátlan dizájn, mindent megtesznek a célért, és elérik azt. Az iPhone-nak nincs célja, amit el lehet vele érni, megépítik, és már kezdik is a következő tervezését, véget nem érő mókuskerék. De a 100 százalék elérése elérhető, és dob a dolgozói és vásárlói önértékelésen.

Mégiscsak megéri.

Az Apple nem áll meg itt. Egyrészt noha a beszállítóinak egyre nagyobb részét veszik rá, hogy álljanak ők is át a 100 százalék megújulóra - és egyre többüknek sikerül is, a nagyobbak közül ráadásul -, a cég vezető szószólója akar lenni az ügynek. Viszont nem állhatnak meg itt, hiszen van még mit tenni az alkatrészek alapanyagainak beszerzésiforrás-vizsgálatával, a beszállító lánc végein dolgozók jólétével, mint ahogy sokat zöldíthetnének a termékek luxus életérzést keltő, de pazarló csomagolásán is. 



Rádugod az iPhone-t a töltőre, és folyamatosan le-fel csatlakozik, jaj?

Van egy elég gyakori iPhone-jelenség, legalábbis nálam gyakori. Elsőre ráadásul tök félelmetes: rádugod a telefont a töltőre, és másodpercenként többször felcsippan a készülék, jelezve a csatlakozást. Csip-csip-csip. Ami ugye azt jelenti, hogy le-fel csatlakozik, olyan, mintha ki-be kapcsolnád az áramforrást.

Ez nyilván nem tesz jót az akksinak, ami egy dolog, de a telefon így nem is tölt, csak villog, mint a veszett egér.

A jó hír, hogy egyszerűen orvosolható a dolog, ugyanis kontakthiba áll a jelenség hátterében, mégpedig

szösz-alapú kontakthiba.

A Lightning csatlakozó ugyanis egy elég széles lyuk a készüléken, ami az elektromosság hatására magához vonzza a port meg minden más szmötyit, amik szép lassan lerakódnak odabent. Aztán amikor felcsatlakoztatod a telót, jól betömöríted a felső falhoz. Amikor ez a tömörödés olyan vastag lesz, hogy leér az érintkezőkig, na akkor kezdődik a fenti kálvária.

Az egyik lehetőség, hogy elviszed egy szervizbe, a jobb helyeken ezért nem kérnek pénzt, ingyen kiveszik egy apró csipesszel a szöszcsomót. A másik, hogy te otthon eltávolítod ezt:

dsc08168.JPG

Én egy nagyon lapos kést szoktam felcsúsztatni az egyik fal mentén, kattanásig tolom, aztán a kés hegyét átmozdítom a másik falra, és így kihúzom a szmötyi nagy részét.

Ekkor azonban marad a sarkokban egy kis maradék, azt tűvel buherálom ki. Fontos, hogy ne tuszkoljuk még rosszabb helyekre a cuccost, minél apróbb hegyű anyaggal menjünk be, és ha megmozdult a cucc, érdemes pici csipesszel kihúzni.

Valamint érdemes eleve a fejünk fölé tartva operálni, hiszen a meglazult cucc így a gravitációnál fogva kiesik.

Ennyit tudok mondani. Ja nem, készítettem egy tutorialt is:

tutor.jpg

update: a kommentekre reagálva úgy éreztem, frissítenem kell a posztot, mert nem voltam egyértelmű. Tehát. Ha a fenti jelenséget tapasztalod, a telódat vidd el szervizbe, hiszen mint írtam, ingyen kitisztítják neked, szakszerűen. Azonban ha a világ végén vagy egy panzióban, 5% töltöttséggel, és életed hívását várod, akkor se ess kétségbe, a kezed ügyében lévő eszközökkel is nekiállhatsz a tisztításnak. Lehet úgy tenni, mintha mindenkinek lenne kerámiacsipesze, de a valóság az, hogy nincs.

Viszont valakitól jött egy PET palackból kivágott piszka-eszköz ötlete, az jobbnak tűnik az egyébként problémás fémeszközhöz képest. Legközelebb kipróbálom. Teszem hozzá, a szervizben is fémeszközzel nyúlnak bele.

Természetesen mindenki saját felelősségre buherálja a telefonját.



Új év, új partner, új koncepció a 10 éves Appleblogon!

Nemrég lett tíz éves az Appleblog. Nagy idő, még gombócban is, ahogy mondják, a 46,7 millió oldalletöltés, a 8120 megírt poszt pedig mutatja, milyen szívósak vagyunk. Csaba és én akkor alapítottuk ezt a blogot, amikor még Apple-blogot alapítani szokatlan dolognak számított, és fennmaradtunk a mai napig, amikor ezt a feladatot már jobbára kereskedők végzik házi szerkesztőségekkel, kiszámítható elfogultsággal.

Szóval elfogulatlanság ide vagy oda, már csak a kor miatt is ideje picit megújulni.

ke_pernyo_foto_2018-04-10_9_28_20.png

Elsőként bejelentjük, hogy a blogot ismételten csak az alapítók szerkesztik, tehát a korábban megismert külsős szerzőkkel mostantól nem találkoztok nálunk. És mivel Csaba az utóbbi időben már elég ritkán írt posztot, és ezt a szokását megtartja, így vele inkább videós tesztek formájában találkozhattok itt. Maradok én, mint szerző: ez egyelőre picit egyoldalúnak tűnik, de igyekszem majd kitalálni, hogyan vonjak be friss hangokat is a blogba, anélkül, hogy ellaposodnánk.

Első körben arra biztatok mindenkit, hogy ha úgy érzi, egyéni meglátása van az Apple-univerzum részéről vagy egészéről, vagy akár egy termék valamely funkciójáról, ne habozzon azt megírni nekem öt-hat mondatban, tőletek függ, talán érdemes egy ilyen rovatot is nyitni a jövőben. (Email cím a jobb hasábban)

A posztok ezentúl kissé más struktúrát követnek. Az eddigi kis-közepes hosszúságú és mélységű anyagok kettéválnak a rövidhírekre és a fontosabb, elemzősebb anyagokra. Előbbiek Egybekezdés néven futnak tovább, és valóban egy bekezdés hosszúságúak lesznek, csak a lényeg, semmi rizsa. Utóbbiak több munkát igényelnek, interjúk, elemzések, véleményposztok. Ezek nem különböznek azoktól, amikkel eddig is találkozhattatok nálunk, de ezentúl kiemeltebb fontossággal kezeli őket a blog, és több idő lesz a megírásukra.

Végül - de nem utolsó sorban - bemutatnám az új partnerünket:

aqua.jpg

Nagyon örülünk ennek az együttműködésnek, mert az Aqua Webáruház nagyon elkötelezett az Apple termékek iránt, és épp azon vannak, hogy ez az elköteleződésük még sokkal mélyebb legyen. Ez egyrészt jelenti, hogy az új Apple cuccokat náluk is megkaphatjátok nagyon gyorsan, másrészt olyan kiegészítőket találtok majd a nektek készített, kifejezetten Apple-tematikus webshopjukban, amiket máshol nem.

És ami a legfontosabb: ebben a webshopban nagyon jó áron találjátok majd meg a cuccokat, legyen szó Apple termékről vagy harmadik fél bigyóiról.

Emellett havi akciók is lesznek, exkluzív módon, kizárólag az Appleblog olvasóinak.

Szóval érdemes lesz rendszeresen olvasni minket, mert nem tudni, mikor bukkan fel egy jó kis ajánlat. Ezentúl a felső menüsávban a Shop gombra tehát az Aqua Webáruház Apple-tematikus üzlete nyílik meg, mi pedig időnként tesztelünk valamit a kínálatból, ami megtetszik.

Ezentúl tehát az Appleblog feat. Almalé és Kungfu új partnerrel, szuper áron kínált és exkluzív termékekkel, akciókkal, a konkurenciától még eltérőbb tartalommal, még inkább az olvasók felé nyitva íródik, ugyanolyan elfogulatlanul, mint eddig. Remélem, mindenki örül ezeknek a változásoknak, további ötleteket várom kommentekben.




süti beállítások módosítása