Nem kell rá mérget venni, egy Rich Greenfield nevű elemző írta le a céges blogon, hogy szerintük az Apple nem kér majd pénzt a videós streaming szolgáltatásért. Mármint azért, amit 2017 óta megtízszerezett erőkkel fejleszt, minden héten jön hír egy új, készülő show-ról vagy akár filmről (legutóbb épp tegnapelőtt).
Úgy számolják, csak tavaly egymilliárd dollárt költöttek erre a célra.
Itt szedtem össze, amit júniusig lehetett tudni. Arról viszont fogalmunk sincs, hogy ezek mellé a saját tartalmak mellé milyen egyéb mozgóképeket tud betenni a cég, és hogy tényleg egy komplett Netflix-versenytársat fejleszt, vagy másban gondolkodik. A mostani pletykák szerint másban: ha ugyanis ezeket ingyen kínálná az iOS- vagy Apple TV-használóknak, akkor a hardvereinek eladását segítené, miközben nincs rajta a kényszer, hogy kínálati mennyiségben versenyezzen a többiekkel.
Egyelőre legalábbis. Aztán ha összeszedik magukat, akkor átalakíthatják az egész struktúrát.
De én nem tudom elképzelni, hogy a cég ilyet lépne, tekintve a mostani felfogást a nyereségről. Azt viszont el tudom képzelni, hogy abban az átmeneti időben, amíg nem áll össze a teljes tartalom az indulásra - de már érkeznek a sorozatok, show-k részei -, addig az Apple Music keretein belül terjesztik a részeket, ahogy eddig is.
Ja, a Karpool Karaoke-ért Emmy-t kapott a cég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.