Szokatlan lépésre szánta el magát az Apple: az elvileg mindenféle további támogatástól és update-től megvont, utoljára 2012-ben frissített AirPort Express routerének egy firmware frissítéssel

megtanította az AirPlay 2-t.

airport-express-airplay-22.jpg

airport-express-homekit.jpg

Az AirPLay 2-t szokás a multi-room beindítójának is nevezni az Apple-termékek között, majd mindjárt meglátjuk, miért téves ez az elképzelés. De az biztos, hogy nagyon sok embernek okoztak ezzel a lépéssel örömet, hiszen egy nagyon nagy becsben tartott termékről beszélünk, a megjelenése után, sok-sok évig volt házi kedvenc. Volt ugyanis rajta egy jack-kimenet, amire hangfalat lehetett kötni. Ezáltal pedig az iTunes-ból vezeték nélkül érhettük el a hifinket, egy elég olcsó termék segítségével, ami ráadásul egy könnyen beállítható, és jól működő router is volt egyben.

2004-ben jelent meg az első AirPort Express, ez volt a vele egy időben megjelenő AirTunes szabványt támogató első hardver. Az AirTunes ugyanaz, mint a mai AirPlay: egyazon hálózaton lévő eszközök között adatok vezeték nélküli továbbítását tette lehetővé, ahol az adó fél egy iTunes-ot futtató eszköz, a fogadó pedig egy AirPort Express, Apple TV, vagy manapság HomePod vagy más kompatibilis hangfalak. Az AirTunes egyik újabb verziója csak a nemrég megjelent AirPlay 2.

Mire jó a frissítés? Mostantól a réges-régi AirPortunkat, amire egy jack-kábellel kötöttünk egy erősítőt, ugyanúgy láthatjuk HomeKit-ben, ugyanúgy konfigurálhatjuk Airplay hangszóróként, ugyanúgy kérhetjük, hogy a Siri vezérelje az adott pontot a lakásban, kapcsolja be ott a zenét, halkítsa le, vagy némítsa, vegye be egy HomeKit esemény alá. Egy ősi eszköz lett egy szempillantás alatt egy modern Apple-technológia része.

Tévedés azonban azt gondolni, hogy az AirPort Express és az AirPlay most először képes multi-room-ra, vagyis egyszerre sok hangfal ellátására. Valójában egy rakás ember van, akiknek otthon nem egy, hanem sok AirPort Express-e van. Mindegyiken egy erősítő, különböző helyiségekben. A helyzet ugyanis az, hogy az iTunes korábban simán felajánlotta Mac-eken, hogy több hangszórót egyszerre szólaltassunk meg. Nézd:

itunes-speakers.jpg

Ez egy 2010-es cikkből van, ami leírja, hogyan lehet multi-roomot varázsolni a fent emlegetett router és egy Mac segítségével. Három évvel később ez már így nézett ki, de nem tudott kevesebbet:

capturfiles.png

Hát akkor mégis mi az AirPlay 2 lényege? Leginkább a HomeKit integráció. Az, hogy a hangfalak a lakás-vezérlés részei, ami meg azért jó, mert a Siri hozzájuk fér. Elérhetőek tehát egyenként vagy együtt az eszközök, szóban lehet vezérelni a hangot, léptetni, kérni új számot. Ez korábban úgy volt csak lehetséges, hogy a Mac-en betetted a zenét, felálltál, elindítottad a Remote alkalmazást iOS-en, és onnan vezérelhetted a lejátszást. A hangszórók hangerejét egyenként távolól nem állíthattad, csak kilőhetted őket. Az adó oldalon tehát egy Mac csücsült, a fogadó oldalon pedig egy másik Apple eszköz. Most már sokkal nagyobb a szabadság, az adó oldal is bővül, a fogadó oldalon is lehetnek külső gyártó termékei. Az AirPort Express pedig felesleges kolonc lett a folyamatban.

Csakhogy az Apple visszanyúlt azokhoz, akik akár egy évtizede használják, szeretik az egyik olcsó terméküket. Nem mondta nekik, hogy ósdi az a vacak, vegyél valami normálisat, nem mondta, hogy már nem támogatjuk azt a szart - na jó, mondta, de most mintha elfelejtették volna -, hanem a régi Apple módjára megtette, amit lehetett.

Most már csak az első generációs Apple TV maradt ki a fogadó oldali támogatásból, arra továbbra sem tudunk lőni semmit.