Nem kápráztatott el minket az Apple idén még termék-garmadával. Az új MacBook Prókat is mindenféle csinnadratta nélkül tették ki a weboldalra, ha új termékeket hallunk a cégtől, azok inkább Oprah Winfrey, Jason “Game of Thrones” Momoa, J. J. Abrams nevéhez kötődnek. TV-sorozatok, drámák.

Pedig állítólag nagyon készülnek, hogy az év hátralévő részében telenyomjanak minket új cuccokkal. Lássuk, mit tudunk.

Az idei iPhone-okról itt írtam, a pletykák továbbra is tartják magukat, sőt. Nemrég bizonyosságot nyert, hogy idén egyszerre három új iPhone dizájn érkezik, az eurázsiai termék-adatbázisba ugyanis bekerültek a sorozatszámok. Ezek pedig így néznek ki: A1920, A1921, A1984, A2097, A2098, A2099, A2101, A2103, A2104, A2105, A2106. A19, A20 és A21 azonosítót kaptak tehát a telefonok, ezek a találgatások szerint a 6.1 colos, kedvező árú iPhone, az új 5.8 colos iPhone X és a gigantikus 6.5 colos iPhone X Plus.

https---blogs-images_forbes_com-gordonkelly-files-2018-07-disxvhbxkaau1qd.jpg

A legutóbbi pletykák szerint az Apple az iPhone SE-t sem nyírja ki - hallhattunk ilyen hangokat -, lesz tehát SE 2 is, de valószínűleg nem lesz drámai dizájnváltás. Az SE X tehát nem várható, legfeljebb egy jobb processzor.

Az iPad-kínálat is frissül: Ming-Chi Kuo elemző szerint két új tablet érkezik idén, egy 11 colos és egy 12,9 colos készülék (a jelenlegi méretek 12.9, 10.5, 9.7, 7.9 col). Kuo szerint az új készülékek élig tartó kijelzővel, Home gomb nélkül jönnek, Face ID-val a fedélzeten. Ezek a frissítések várhatóan a Pro szériát érintik, a belépő készüléket már frissítette az Apple, az iPad mini sorsa kérdéses. Így nem maradhat, belépő gépnek pedig nehezen tudják leredukálni, annyira jó ajánlat a sima iPad.

A Macek sem maradnak így: Kuo szerint a MacBook és az iMac is frissül a mostani MacBook Pro vonal után. Az iMac jobb kijelzőt kap állítólag, és a Mac minihez is hozzányúlnak végre. Nagyon kell már egy blépő szintű asztali megoldás, ami versenyképes. Több mint 1300 napja, három és fél éve nem frissült.

És ha már belépő szint: állítólag meglepetésnek tartogatják a belépő szintű notebookot, ami ugye jelenleg a MacBook Air. A név állítólag megváltozik. Kíváncsian várom, de az állandósult akciókban kínált alap MacBook Air országából kissé tartok is tőle.

Ha szeretnél 2018-as iPadet az Apple által kínált árnál olcsóbban vásárolni, az Aqua Webshopban tudod megtenni. Ugyanitt találsz MacBook Airt is, alacsony áron, amíg még van egyáltalán ilyen a piacon. Ha más érdekel, itt tudod megtalálni az Apple cuccokat. Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.