Egyébként utálok az Apple pénzügyeiről írni, mert azt gondolom, hogy ez sok esetben - mondjuk a részvények árfolyamának esetén - ez a kit érdekel kategória. Egyetlen fontos, és nekem nagyon érdekes vetülete van az Apple pénzügyi helyzetének: ez pedig az a 245 milliárd dollár, amit a tengerentúlon parkoltat az Apple, és amivel nagyon jelentős változásokat lehetne létrehozni nemcsak a cég életében, hanem úgy a világ sorsának menetében is, mégis, egy évtizede csak gyűlik az összeg, kihasználatlanul.

És a tech-óriások mind így vannak ezzel: nem igazán tudják elkölteni a temérdek pénzt, amit kitermelnek.

Szóval az ígéret, hogy az összeg Trump 15,5 százalékos egyszeri társasági adójának köszönhetően visszavándorol az Egyesült Államokba, jelentős hír. Noha Tim Cook óvakodott attól, hogy direktben dicsérje az elnököt az adócsökkentés miatt - az elnökök magasztalását kerülte a múltban is mindig -, mégis elmondta, hogy nagyban járult hozzá a mostani döntéseikhez.

kushner_cook.jpg

Az Apple vezetője elmondta azt is, hogy összesen 350 milliárd dollárt nyomnak be az USA gazdaságába a következő öt évben - nyilván nem tudjuk, hogy jött ki a szám, de magas -, illetve hogy egy új központot is építenek, most, hogy kész lett az ufó. Ebben pedig a felhasználók számára működik majd a tech support.

Ja, és egy másik irodaházat is bérelnek állítólag, amiből az HBO lépett ki. Itt valószínűleg a saját videós tartalmakat gyártják majd.