Úgyis régen volt már iPhone-pletyka.
A legfrissebb szóbeszéd szerint a következő "olcsó" modell, a Tekz24 által csak SE2-nek nevezett készülék a leírások alapján egyfajta átmenet lehet formatervileg a 4-es széria, az 5-ös széria és az X között. Ami sokaknak jó hír, hiszen talán 4 és az 5 a két legnépszerűbb iPhone-formaterv a modellcsalád történetében.
Az üvegszendvics kialakítás hírét az oldal egy "nagyon megbízható" forrásra alapozza, de mivel eddig nem igazán alapozták még meg szavahihetőségüket, így a tamáskodás jogát nyugodtan tartsátok fenn. Azonban ha a mendemonda igaz, az azt jelentheti, hogy nem sokára az összes modell vezeték nélkül tölthetővé válik.
Az is látszik, hogy lassan, de biztosan az X felé konvergál majd az egész modellcsalád kinézete, ami ha megnézzük jelenleg elég szedett-vedett képet mutat: a 2013-as 5S-en alapuló SE, a 6s, a 7 és a 8, amit nem neveznék új dizájnnak, hiszen inkább a 6s/7 faceliftje, illetve az új flagship iPhone X.
Elvileg 2018 első félévében megtudjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.