Aki ismeri a szakmai előéletét nem ezen a híren lepődik meg, hanem azon, hogy ennyi ideig volt a cégnél. A korábbi Interscope Records-fejes Iovine - ha még emlékeztek - a Beats 2014-es felvásárlásával került a céghez (te jó ég, hogy rohan az idő!). Idén úgy döntött, elég volt neki Cupertinoból.
A nem nevesített forrásra hivatkozó Billboard magazin még múlt héten szellőztette meg az Apple Music-ért felelős egyik vezető lelépését, ami értesülésük szerint augusztusra várható - amekkorra lejár a dolgozói részvénypakettjének megszolgálási periódusa. Nem tudni, mekkorát szakít, de ha emlékeztek, akkoriban 3 milliárd dollárt fizettek a cégért Cook-ék.
Az már akkoriban is nyilvánvaló volt, hogy az igazi értéket Tim nem a fejhallgatókban látja (bár azért abból sem aprópénzek csurrantak-cseppentek), hanem a szintén a cég IP-jébe tartozó Beats Music streaming mögötti knowhowban. A pár hónappal később induló Apple Musicnak Iovine zeneipari kapcsolati tőkéjével és tapasztalatával bizonyára nagy szolgálatára volt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy ki fogja átvenni a pozícióját, ami egyébként hivatalosan nem is volt neki. Igen, tényleg. Egyszerűen nem volt megnevezve a titulusa.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.