Ha valamit teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, az az, hogy ezen a héten nagyon rájár a rúd az Apple-re. Az egész még szerdán kezdődött, amikor egy fejlesztő súlyos biztonsági rést fedezett fel a macOS High Sierra-ban, a sajtó és a közösségi média pedig természetesen azonnal beszámolt róla.
Az Apple szokatlan gyorsasággal reagált, másnap ugyanis kiadták a biztonsági frissítést, melyet az App Store-ból is be lehetett szerezni nem sokkal később. Külön érdekesség, hogy a leírás első sorában egy vastagon szedett Install as soon as you can ("Telepítsd, amilyen gyorsan csak lehet") megjegyzéssel hozták rá a frászt az emberekre.
Másnap kiderült, hogy a frissítés telepítése után elérhetetlenné válnak a helyi hálózaton megosztott mappák. Az Apple ismét villám tempóban reagált, ám ahelyett, hogy egy újabb frissítést adtak volna ki (vagy módosították volna legalább az egy nappal korábbit), egy rövid leírást tettek közzé a cég terméktámogatói oldalán, amire vagy rábukkan valaki vagy nem.
Ám ekkor még nem sejtették, hogy a szívásnak közel sincs vége, van még hátra két nagyon hosszú nap a hétből. Az iPhone-ok és iPad-ek ugyanis december 2-án elkezdtek lefagyni, újraindulni és úgy általánosságban igencsak rosszul viselkedni. Mint kiderült, a problémát az értesítések kezelését végző alrendszer hibás működése okozta.
Az Apple magasról tojva megszokott frissítési ütemezésére (általában keddenként tolnak ki minden update-et), szombaton elérhetővé tette az iOS 11.2-őt, mely pár újdonság mellett hivatalosan ezt a hibát is befoltozta - elméletben legalábbis.
A felhasználóknak ugyanis nem elegendő csupán a frissítést feltenni, külön dokumentumban hívják fel a figyelmet arra, hogy mielőtt feltesszük az iOS 11.2-őt, kapcsoljuk ki az alkalmazásoknak engedélyezett értesítéseket egyesével, majd miután felment az új rendszer, kapcsoljuk őket vissza. Ennél felhasználó barátabb megoldást el sem tudok képzelni...
Tovább is van, mondjam még? Azok az iPhone X tulajok, akik kézzel átállították a dátumot a frissítést megelőzően, hogy kiküszöböljék az állandó fagyásokat, az iOS 11.2 telepítése után azzal szembesültek, hogy a Face ID egész egyszerűen nem működik. "A Face ID-t nem lehet aktiválni ezen az iPhone-on" - áll a rövid hibaüzenetben. Bár a hiba csak keveseket érint, a megoldás viszonylag hamar előkerült: vissza kell állítani a dátumot "automatikus"-ra.
Az iOS 11.2 egyébként több fontos újdonságot is hoz. Mostantól 7.5W-tal lehet tölteni a telefont vezetéknélküli módban, amely másfélszerese a kábeles gyorstöltésnek. A jobb felső sarokban lévő állapotjelző ikonok alá került egy - első ránézésre igencsak ronda - kék csík, hogyha nem lenne egyértelmű, melyik sarokban kell lehúzni az értesítősávot, akkor ne kelljen sokáig gondolkodni.
Szerencsére ez a megkérdőjelezhető újdonság csak lezárt képernyőnél jelenik meg, nem kell tehát folyamatosan bámulnunk a mindennapok során.
Saját értesítő ablakkal bővültek a Bluetooth, illetve a WiFi letiltását engedélyező widgetek. Mostantól egyértelműen jelzik, hogy az adott funkció letiltása nem teljes, illetve csupán 24 óráig érvényes. A TV app bővült egy Sports szekcióval, ahol személyre szabott sportműsorokat találunk, illetve kedvenc csapataink teljesítményét immáron itt is nyomon követhetjük.
Szintén az iOS 11.2-vel debütált az Apple Pay Cash, melyet még a nyári WWDC-n jelentettek be és mutattak meg működés közben a nagyközönségnek. Az a hír járja ugyanakkor, hogy ez a funkció - bár úgy volt - végül mégsem került be a legújabb frissítésbe, amely felveti annak lehetőségét, hogy a mérnököknek nem volt ideje a hirtelenjében kiadott update minden újdonságát letesztelni.
A hab a tortán, hogy nemrég egy fejlesztő Twitteren azt írta, hogy bár az iOS 11.2-vel valóban nem jelentkeznek a rendszeres újraindulások és fagyások, némileg aggasztja, hogy a hiba forrása továbbra is megtalálható a kódban. A rövid üzenethez a fenti screenshotot is csatolta.
Ez a hét egyértelműen jelezte, hogy az Apple szoftverfejlesztő részlegén finoman fogalmazva sincs minden rendben. Szintén aggasztó egy kicsit a kommunikáció, ugyanis nem biztos, hogy a felhasználók otthonosan mozognak a cég terméktámogatói oldalán, persze, némi keresés, esetleg pár telefonhívás vagy e-mail után nyilván mindenkihez eljuthat a szükséges információ.
Itt lenne már az ideje, hogy a felelősök az asztalra csapjanak és gatyába rázzák a rendszerekért felelős fejlesztő gárdát, valamint az sem ártana, ha komolyabban vennék a tesztelési fázist, mert a vásárlók nem béta teszterek és még pár olyan hét, mint a mostani komolyan alááshatja a cég reputációját, kerüljön bármennyibe egy AAPL részvény és legyenek akármennyire jók a termékek.
Az Apple Watch a világ jelenlegi legnépszerűbb okosórája, amit az emberek elsősorban fitnesz kiegészítőként használnak, illetve nem ritkán azon csekkolják az értesítéseket is, így nem kell mindig az iPhone-juk után kutakodni, az maradhat a zsebükben vagy a táskájukban.
Az Apple pár napja bejelentett tanulmánya ugyanakkor egészen más célokat szolgál és egyáltalán nem a kényelemről vagy a szórakoztatásról szól. Az iPhone-oknál már a kezdeteknél láthattuk, hogy a cég elkötelezett híve a fogyatékossággal élő emberek támogatásának.
Ennek is köszönhető többek között, hogy az Egyesült Államokban a vakok és gyengén látók döntő többsége iPhone-t használ, hiszen a piacon kapható mobilok közül a rengeteg hasznos funkció miatt nekik ezt a legegyszerűbb használni a mindennapok során.
Az Apple legújabb tanulmányával a különböző szívbetegségekkel élőket szeretné segíteni azáltal, hogy az Apple Watch-ban lévő szívritmust mérő szenzort alapul véve folyamatosan figyeli a beérkező értékeket és nem csak összegyűjti őket későbbi felhasználásra, de abban az esetben, ha rendellenességet lát, jelzi azt az óra tulajdonosának.
Amennyiben valaki részt vesz a tanulmányban (melyhez egy Apple Heart Study nevű alkalmazást is le kell tölteni), a fent említett esetben jogosult egy ingyenes konzultációra egy szakorvossal, valamint, ha a további kivizsgálásnál ECG vizsgálatra van szükség, akkor azt is díjmentesen veheti igénybe.
Az Apple Heart Study elsősorban szívritmuszavarok felismerésére koncentrál és a rengeteg összegyűjtött adattól azt remélik, hogy a szakértők hasznos dolgokat és összefüggéseket is ki tudnak majd nyerni belőlük. Bár a néha-néha előforduló szívritmuszavarok nem feltétlenül jelentik azt, hogy az illetőnek komoly problémája van, a vizsgálatuk mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsék bizonyos betegségek kialakulását.
A szívritmuszavarok szoros összefüggésben vannak a pitvarfibrillációval, amely közvetlen kiváltó oka lehet a nem ritkán halállal vagy bénulással járó stroke-nak, melyben évente 130 ezren vesztik életüket csak az Egyesült Államokban.
A tanulmány a Stanford Egyetem Orvostudományi Karának bevonásával készül, ahol az adatok tanulmányozását követően nem csak komoly elemzést végeznek majd a diákok és a kutatók, de javaslatokat is tehetnek arra vonatkozóan, hogyan segítheti a technológia a jövőben az emberi életek védelmét és a komoly betegségek kialakulásának megelőzését.
Az Apple Heart Study-ban minden, Amerikában élő, 22 évet betöltött ember jelentkezhet, a részvételnek további feltétele egy Apple Watch (minimum Series 1), illetve egy iOS 11-gyel kompatibilis iPhone megléte.
Az iPhone X megjelenése utáni napokban sorra jelentek meg kommentek szerte az interneten, hogy tök jó ez az új nyújtott kijelző, csak egyrészt a sarkait alig lehet elérni egy kézzel, másrészt - és talán ez még fontosabb - a népszerű alkalmazások nagy része egyáltalán nem profitál a plusz helyből.
A probléma nagyon egyszerű volt, az appok többségét ugyanis továbbra is a 16:9-es kijelzőkre optimalizálták, magyarul felül és alul maradt egy-egy vaskos fekete csík, ergo a felhasználói élmény hasonló volt, mintha bármelyik 4.7"-os iPhone-t (6, 6s, 7, 8) használtuk volna.
A Google Maps is ezek közé a szoftverek közé tartozott, ám a csütörtökön megjelent 4.41-es verzió immáron hivatalosan is támogatja az iPhone X-et. A csíkok eltűntek, a térkép és a hozzá tartozó gombok és egyéb grafikus elemek pedig teljes egészében kitöltik az 5.8"-os OLED kijelzőt.
A hibajavításokat is tartalmazó app már letölthető, illetve frissíthető az App Store-ból.
Túlzás lenne kijelenteni, hogy a semmiből jelent meg a tegnapi napon a Microsoft első iOS-re írt böngészője, ám a többség aligha számított ilyesmire a redmondi óriástól. Az Edge a Windows 10 alapértelmezett böngészője és bár kezdetekben kifejezetten utálták megbízhatatlan működése és különböző megjelenítési problémái miatt, mára egész jó és legfőképpen gyors szoftverré vált.
A Microsoft így hát elérkezettnek látta az időt, hogy az Office, a OneNote, a OneDrive, illetve a Wunderlistből átmaszkírozott To-Do után az Edge mobil változatát is elkészítse iOS-re. A két hónapos béta teszt után az 1.0-ás változat immáron hivatalosan is letölthető az App Store-ból.
A szoftver nem kíván első számú konkurenciája lenni a gyárilag előtelepített Safarinak, hiszen elsősorban olyan iPhone tulajdonosokat céloz meg vele a Microsoft, akik asztali, illetve hordozható számítógépükön nem macOS-t, hanem Windows 10-et futtatnak. Nekik készült a "Continue on PC" funkció, melynek segítségével a telefonunkon megkezdett böngészést egy érintéssel folytathatjuk egy asztali, illetve hordozható számítógépen.
Az Edge (akárcsak a Safari és a Chrome) természetesen képes az összes könyvjelzőnk, jelszavunk, illetve olvasólistánk szinkronizálására a különböző eszközeink között. A beépített Hub nézet egyszerre három fontos funkció is magában foglal. Helyet kapott benne egy QR kód olvasó, egy hangvezérléssel működő kereső, illetve egy privát böngészési lehetőség is. Az asztali verzióval ellentétben a Cortana névre hallgató személyi asszisztens, illetve a beépített reklám blokkoló nem részei az iOS-re írt szoftvernek.
Jelenleg nincs lehetőség arra, hogy átállítsuk az iPhone alapértelmezett böngészőjét, így ha jártunkban-keltünkben rákattintunk egy-egy linkre, akkor azok továbbra is a Safariban fognak megnyílni. Az Edge mobil változata ugyanazt a letisztult, flat dizájnt kapta, mint a Windows 10-es változat, illetve ugyanúgy rendelkezik egy sötét témával, melynek vélhetően sokan örülni fognak majd.
A Microsoft Edge jelenleg csupán az Egyesült Államokban, Kínában, Franciaországban és Angliában érhető el, de a támogatott országok listája a hivatalos közlemény szerint rohamosan nőni fog majd az elkövetkezendő időszakban.
Tegnap reggel írtunk róla, hogy az Apple szélsebesen kiadott egy javítást, amely egy igencsak magas kockázatot jelentő biztonsági rést foltoz be. Az októberi fiaskóval együtt ez rövid időn belül két igencsak komoly kockázat, ami némileg aggasztó, hiszen pár évvel ezelőtt ilyen súlyos hibák elképzelhetetlenek voltak egy Mac-en.
Tegnap délután érkezett egy újabb hír, melyen nem tudtunk mást tenni, csak kínunkban röhögni. A 2017-001-es biztonsági frissítés telepítését követően ugyanis felhasználók sokasága számolt be arról, hogy a gépükön létrehozott megosztások más számítógépekről egyszerűen elérhetetlenné váltak.
A hibajelenség teljesen átlagos volt. Amikor egy, a hálózaton lévő másik Mac-re szeretnénk kapcsolódni és böngészni az ott megosztott állományok (fájlok, mappák) között, akkor a rendszer megér minket, hogy gépeljünk be egy megfelelő jogosultságokkal rendelkező account felhasználónevét és jelszavát. Miután ezt megtettük, láthatóvá válik a távoli számítógépen megosztott összes anyag.
Nos, ez egészen addig igaz, amíg nem telepítjük fel a legújabb biztonsági frissítést. Miután ugyanis ezt megtettük, hiába írjuk be a megfelelő felhasználónév-jelszó párost, a rendszer nem fogadja el azt és egy "Azonosítási hiba" üzenettel örvendeztet meg minket. Az Apple ismét fénysebességgel reagált és alig pár óra elteltével kiadtak egy hivatalos támogatói doksit, melyben az alábbi megoldást javasolják a probléma elhárítására:
Nyissa meg a Terminal alkalmazást, amely az Alkalmazások mappa Segédprogramok almappájában található.
Írja be a következő szöveget, majd nyomja le az Enter billentyűt:sudo /usr/libexec/configureLocalKDC.
Adja meg a rendszergazdai jelszót, majd nyomja le az Enter billentyűt.
Lépjen ki a Terminal alkalmazásból.
Ha tehát Te is belefutottál ebbe a hibába, nincs más dolgod, mint követni a fenti négy lépést. Reméljük, hogy ezek az esetek komolyan elgondolkodtatják a céget és a jövőben a minőség ellenőrzést (vagy nevezzük bárminek) sokkal-sokkal komolyabban veszik.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.