almalé és kungfu Rólunk

Így készült az Apple az iPhone 8 rajtjára

A Buzzfeednek lehetősége volt exkluzív felvételeket készíteni arról, hogy is zajlik a színfalak mögött a többmilliós első napi rendelések teljesítésének előkészítése az Apple-nél.

apple-preorder-war-room-800x449.jpg

A videóban sok mindenről szó esik, pár dolgot viszont mindenképpen érdemes kiemelni. Egyrészt az Apple-nél létezik egy ún. War Room, ahol az értékesítés megkezdése előtt órákkal már figyelik, hol tartanak a szállítmányok, a rajt után pedig a rendeléseket követik nyomon, valamint azt, van-e valahol hiba a rendszerben, amely beavatkozást igényel.

apple-preorder-war-room-2-800x448.jpg

Angela Ahrendts, az Apple kiskereskedelmi üzletági igazgatója elárulta, hogy az első 24 órában beérkező rendelések felét az Apple saját Store alkalmazásán keresztül adják le a vevők, ahol az előre beállított adatoknak (szállítási cím, számlázási cím, bankkártya adatok, stb.) köszönhetően ráadásul mindez egyetlen gombnyomásba kerül.

A cég fő szállítmányozási partnere a UPS, melynek louisville-i elosztó központjában ilyenkor dedikált csapat dolgozik azon, hogy a több millió telefon időben és jó helyre kerüljön. A csomagok egy része ugyanis nem a különböző Apple Store-okban landol, hanem egyenesen a megrendelőknél, úgyhogy kellően összetett logisztikai feladvány egy ilyen nap a vállalatnak.



8 dolog, amit imádni fogsz az iPhone 8-ban - az Apple szerint

Nem sokkal az iPhone 8 tegnapi rajtja előtt került ki egy újabb videó az Apple hivatalos YouTube csatornájára, melyben összegyűjtöttek nyolc olyan újdonságot, melyek miatt a vásárlók szeretni fogják az új készüléket.

Bár Tim Cook folyamatosan azt nyilatkozza, hogy nagyon örül a legújabb iPhone fogadtatásának, mind a hazai, mind a külföldi fórumokon azt olvasni, hogy a felhasználók, illetve a potenciális vásárlók többsége megvárja az iPhone X startját, de akadnak olyanok is, akik egész egyszerűen már nem hajlandók fizetni a "sokadik rókabőrért" - utalva ezzel a három éve változatlan dizájnra.

screen_shot_2017-09-12_at_19_59_10.png

Pár napja megírtuk, hogy az iPhone X alkatrész ellátása körül ismét van némi gubanc, így várhatóan idén a vártnál is jóval kisebb példányszámban kerül majd a piacra, miközben az iPhone 8-at gyakorlatilag körül lengi egy fajta érdektelenség. Volt olyan nagyvárosi Apple Store, ahol alig harminc ember állt sorba a nyitás pillanatában a telefonért, a londoni Regent Street-i flagship store előtt is csak lézengtek az emberek, miközben alig pár éve még kígyózó sorok voltak úgy az iPhone 4-ért, mind az iPhone 6-ért.

Az Apple tehát nem véletlenül készül egy rakás videóval, hiszen most először úgy fest, az embereket kisebb túlzással győzködni kell azért, hogy újabb 2-300 ezer forintnak megfelelő pénzmennyiséget költsenek egy telefonra. Íme az a nyolc dolog, ami miatt mindenképpen odáig leszünk az iPhone 8-ért:

  • a leginkább ellenálló üveg borítás a mobiltelefonok között 
  • Portrait Lighting (kizárólag az iPhone 8 Plus esetében)
  • vezetéknélküli töltés
  • az A11 a világ legerősebb, mobiltelefonba épített rendszerchipje
  • a világ legnépszerűbb kamerája
  • vízállóság
  • új Retina HD kijelző True Tone támogatással
  • kiterjesztett valóság támogatása

Az új iPhone 8, illetve iPhone 8 Plus Magyarországon szeptember 29-től, azaz jövő péntektől vásárolható meg, a kisebbik modell induló ára 264 900 Ft, míg a nagyobbik, kétkamerás verzióért legalább 303 900 Ft-ot kell a pénztárnál hagynunk.



Darabokra szedték az iPhone 8-at és kiderült pár érdekesség róla

Az iFixit szokásához híven már az első nap atomjaira szedett egy iPhone 8-at, melyet egy ausztrál boltban markoltak fel. A szeptember 12-i keynote alapján azt gondolhatnánk, hogy az újdonság belül nem sokat változott elődjéhez, az iPhone 7-hez képest, de ez távolról sincs így.

glttxnpwm6vkuadz_huge.jpeg

Az tény, hogy maga a procedúra eleje ugyanúgy zajlik, ám amint bejutottunk a telefon belsejébe, felfedezhetünk pár érdekességet. Először is látunk némi plusz tekercselést, amely a most megjelent vezeték nélküli töltéshez szükséges. Másodszor ott van az 1821 mAh-s akkumulátor, amely az Apple állítása szerint hiába karcsúbb, mint az iPhone 7-ben található, a készülék alacsonyabb fogyasztása miatt hasonló üzemidőre képes vele a teló, mint a tavalyi modell.

q6adjlsdevivmosc_huge.jpeg

Az akksit egyébként kettő helyett immáron négy ragasztószalag tartja a helyén, melyek eltávolításához már nem biztos, hogy elég lesz egyetlen ember, hiszen egyszerre kell megszabadítani tőlük a telepet, hogy kiemelhessük a helyéről.

wbcn5xcvs2q3ojzm_huge.jpeg

Bár az iPhone 8 1.8-as rekeszértékkel bíró hattagú lencséje megegyezik az iPhone 7-nél látottal, a szenzor mérete nőtt, így több fény jut egyetlen pixelre, az elkészült képek pedig bár továbbra is 12 MP felbontásúak, egyértelműen részletgazdagabbak. Szintén újdonság a kamera négy sarkánál megjelent apró mágnesek, melyek segítségével az optikai képstabilizátor sokkal jobb hatásfokkal képes kiszűrni a különböző remegéseket.

22oddjhgcqunxrnm_huge.jpeg

A Lightning csatlakozó belseje az arany színű tesztkészüléken hasonló színű, látszólag műanyagból készült bevonatot kapott, melynek okát homály fedi, ám könnyen lehet, hogy a vezetéknélküli töltés következtében megnövekedett belső hő miatt került oda - az ugyanis elég valószínűtlen, hogy az Apple még a telón belül is ennyire megszállottan figyeljen a dizájnra.

qysspyuimlnkkqpe_huge.jpeg

Az alaplapon több, mint egy tucat chip foglal helyet. Anélkül, hogy végig mennénk rajtuk, inkább kiemelnénk pár érdekesebbet közülük. Bármennyire is megy a szájkarate az Apple és a Qualcomm között, utóbbi két fontos alkatrészt is gyárt az iPhone 8-hoz. Az egyik a MDM9655 Snapdragon X16 LTE modem, a másik pedig a WTR5975 Gigabit LTE adóvevő.

srs2yhkfiumd5af3_huge.jpeg

Intel alkatrész egyáltalán nincs a telefonban, a 2 GB LPDDR4 RAM a Hynixtól, az NFC modul a NXP-től, a Wi-Fi/Bluetooth chip az USI-tól, a 64 GB-os belső tároló a Toshiba-tól, míg a vezeték nélküli töltésért felelős modul a Broadcomtól érkezik.

oefrvd5tmftlhpv5_huge.jpeg

Apropó, vezetéknélküli töltés. A készülék üveg hátlapjához legközelebbi részen találjuk a már említett Qi-kompatibilis tekercset egy hatalmas, Apple logóval ellátott fekete műanyagba csomagolva. Az iPhone 8 szerelésére a maximálisan megszerezhető 10 pontból 6-ot adott az iFixit, ami azt jelenti, hogy értő kezek között továbbra sem lesz lehetetlen küldetés a telefon szervizelése. Érdemes ugyanakkor tudni, hogy az Apple mostantól 20 dollárral drágábban méri a gyári kijelzőket, így, ha véletlenül cserélni kell, akkor az nagyjából hatezer forinttal került majd többe, mint eddig.

kojl6qoxvgfre1bp_huge.jpeg

Aki iPhone 8-at tervez vásárolni, annak érdemes még körültekintéssel lennie az üveg hátlapra is, ugyanis a srácok szerint kifejezetten nehéz cserélni, arról nem is beszélve, hogy egy kisebb vagyonba kerül. Mindenképpen érdemes tehát kerítenünk egy tokot hozzá, az Apple kiadott pár újat is, melyekkel immáron garantálják, hogy a vezetéknélküli töltés is működik.



iPhone 8 villámteszt

Beugrottunk egy spanyol kereskedésbe és gyorsan megnéztük magunknak az új mobilt.

Az iPhone 8 már előrendelhető partnerünknél, az iCentre-nél.



Az új Control Center nem hajlandó teljesen kikapcsolni a Wi-Fi-t és a Bluetooth-t

Sebezhetőségnek is felfogható az iOS 11-gyel megjelent új Control Center (Vezérlőközpont) furcsa működése. Azt gondolhatnánk, hogyha ezen keresztül kapcsoljuk ki a Wi-Fi-t, illetve a Bluetooth-t, akkor a rendszer ugyanúgy letiltja mindkét modult, mintha a rendszer beállításokban turkálva tennénk meg ugyanezt. Ez viszont koránt sincs így.

Az Apple rengeteg olyan szolgáltatással rendelkezik, melyekhez Bluetooth, illetve vezetéknélküli hálózati kapcsolat szükséges. Annak érdekében, hogy a felhasználói élmény a lehető legjobb legyen, a Control Centeren történő letiltás valójában annyit csinál, hogy megszakítja a kapcsolatot a csatlakoztatott eszközökkel, viszont a háttérben bizonyos funkciók bekapcsolva maradnak, így az alábbi funkciók továbbra is működni fognak:

  • AirDrop
  • AirPlay
  • Apple Pencil
  • Apple Watch
  • Az Átjárhatóság funkciói, például Handoff és Instant Hotspot
  • Instant Hotspot
  • Helymeghatározás

bluetooth-wifi-control-center-ios-11.jpg

A hivatalos Apple doksi szerint ráadásul nem csak, hogy futnak a háttérben egyes folyamatok, de bizonyos esetben mind a Wi-Fi, mind a Bluetooth visszakapcsolódnak, erről a dokumentum az alábbi, igencsak fura magyarsággal megáldott részben számol be:

Amikor ki van kapcsolva a Wi-Fi, a készülék nem csatlakozik automatikusan a közeli Wi-Fi-hálózatokhoz, hacsak nem:

  • Kapcsolja be a Wi-Fi-t a Vezérlőközpontban.
  • Csatlakozik egy Wi-Fi-hálózathoz a Beállítások > Wi-Fi menüpontban.
  • Egy új helyre sétál vagy vezet. 
  • Hajnali 5 óra van.
  • Újraindítja a készüléket.


Ha a Bluetooth ki van kapcsolva, nem fogja tudni csatlakoztatni az iOS-készüléket a Bluetooth-kiegészítőhöz, amíg be nem következik az alábbiak egyike:

  • Bekapcsolja a Bluetooth funkciót a Vezérlőközpontban.
  • Csatlakoztat egy Bluetooth-kiegészítőt a Beállítások > Bluetooth menüpontban.
  • Hajnali 5 óra van.
  • Újraindítja a készüléket.


A Control Center már az iOS 11 korai béta változata óta így működik és eddig nem kapott nagy nyilvánosságot, ám az operációs rendszer végleges változatának keddi startja óta igencsak sokan vették észre, hogy valami nem stimmel. Nem tudni, hogy az Apple tervezi-e javítani (vagyis inkább módosítani) ezt a fajta "fícsört", hiszen ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor ez valahol a felhasználók megtévesztésének is tekinthető.




süti beállítások módosítása