Rendszeresen belefutunk olyan fotókba, amik az Apple indulásakor készültek, Woz, mint egy wookie, és Jobs, mint egy éretlen törtető, és néznek egy rakás áramkörre, amikről akkoriban csak ők ketten gondolták, hogy a jövőjük, meg egy komplett iparág megalapozása.

Viszont a magyarországi Apple-ről valamiért kevés az ilyen kép. Egyáltalán, mi az, hogy magyarországi Apple?

A rendszerváltás után, amikor ért magántulajdonban lévő káeftéket meg hasonlókat alapítani, az Apple is elkezdte jó ötletnek tartani, hogy Budapest kapjon egy vezérképviseletet. 1990-ben még nem igazán az volt az Apple, mint most, nem delegált ide egy kis irodát (mint most), plusz disztribútor, plusz reseller hálózat, inkább kerestek az országban egy céget, ami segítene nekik ebben. Átvállalják a vezérképviseleti teendőket.

Eladják a gépeket.

Így jött létre a Graphisoftot Kereskedelmi Kft., azért ezen a néven, mert az Apple hat évvel korábban nagyon jó kapcsolatba került a máig híres szoftvereket készítő Graphisofttal, akik már a Lisára is fejlesztették az ArchiCAD-et.

A hosszú felvezető után íme a fotó, amit most egy évekkel ezelőtti levelezésben találtam, amikor a csapat, pontosabban "A Graphisoft Kereskedelmi Kft. (Apple Vezérképviselet) 1990-1995 között együtt dolgozó kollégái" összedobtak pénzadományt a vakok számára, hogy könnyebben jussanak iPhone-hoz.

graphisoft_1994.jpg

A kép 1994-ben készült. Szeretem nézegetni, rajta van a fényes jövő ígérete.