Az Apple nem várt holmi Black Friday-re, már most kipakolta a nyálcsorgatós karácsonyi kínálatát egy direkt erre a célra készített külön oldalra. Nem meglepő módon az idén frissített, illetve bemutatott termékek vannak túlsúlyban és mi mással is kezdődhetne a felsorolás, mint az iPhone X-szel.

holiday-guide-iphonex-201711.jpg

A telefon alá a hozzá passzoló kiegészítők közül a három (várhatóan) legnépszerűbbet pakolták: a szilikon, illetve a bőrből készült tokokat (utóbbiból nem meglepő módon a kihajtható változatot), illetve a szinte megkerülhetetlen AirPods vezeték nélküli fülest.

applewatchseries3.PNG

Ahogy növekszik az Apple Watch piaci részesedése az okosórák piacán, úgy kap egyre inkább vérszemet a cég, hogy na, most aztán azoknak a torkán is le fogjuk nyomni, akik eddig valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem vásároltak egyet. A harmadik generációs, opcionálisan LTE-képes Apple Watch képernyőire szintén a két legnépszerűbb aktivitást tették, a sportolást, illetve a túrázást - utóbbihoz ráadásul már GPS-t is használhatunk. Az óra alá mi más kerülhetett volna, mint egy rakás, divatosabbnál divatosabb szíj, a felhasznált anyagok szerint csoportosítva.

ipadpro.PNG

Némileg meglepő, hogy az éppen újra szárnyalásnak indult MacBookokat megelőzi az egyébként tényleg szuper jóra sikerült iPad Pro, melyről a hatalmas kép láttán tényleg elhisszük, hogy az Apple Pencil nélkül tulajdonképpen semmi értelme. Nyilván nem csupán ez volt a marketingesek célja, hanem az, hogy így eggyel több kiegészítőt lehet a termék alá tenni. Akárcsak az iPhone esetében, úgy itt is két fajta tokkal, valamint egy Smart Keyboarddal találkozunk.

holiday-guide-macbookpro-201711.jpg

Az új MacBook Pro-nál már annyira nem foglalkoztak ennyire a kiegészítőkkel, kiválasztottak egy tokot a sok közül, valamint mellé csapták a létező legdrágább vezeték nélküli Beats fülest. Kissé tájidegennek hat a jobb szélre pakolt Apple Store ajándékkártya, amely kizárólag az online, illetve a retail boltokban használható fel, tehát az App Store, iTunes Store, illetve iBooks Store-okban nem.

appletv4k.PNG

A sort az iPhone X-szel együtt bemutatott 4K-s Apple TV, illetve pár kiemelt, külső gyártók által készített termék zárja. Az Apple legfeljebb két napos szállítási határidőt ígér minden megrendelésnél és végösszegtől függetlenül ingyen visz házhoz mindent. Figyelembe véve, hogy az év ezen időszakában az emberek nem csupán magukat, hanem elsősorban másokat ajándékoznak meg mindenféle kütyükkel és csecsebecsékkel, ezért a valamennyi, november 15. és december 25. között vásárolt terméket visszavihetünk egészen január 8-ig - feltéve, ha nem Magyarországon lakunk, ránk ugyanis ez a gavallér ajánlat nem vonatkozik.

Bár egyelőre még pletyka szinten sem terjednek hírek a jövő pénteki Black Friday-jel kapcsolatban, tavaly terméktől függően különböző összegű Apple Store kártya járt ajándékba minden vásárláshoz, szóval, hacsak nem sietünk sehova, lehet, érdemes várni.