A TIME magazin tegnap megjelent írásában összeszedte az év legfontosabb újdonságait, melyek megreformáltak bizonyos piacokat. A huszonöt terméket tartalmazó listán olyanokat találunk, mint a Tesla Model 3, mely komolyan elterjesztheti az elektromos autózást, vagy éppen a Nintendo Switch, mely újraértelmezte a hordozható konzol fogalmát.

A listát érdemes megnézni, mert néha egész remek, olykor viszont hihetetlenül érdektelen cuccok is helyet kaptak rajta. Szerencsére az iPhone X az előbbiek közé tartozik, melyről Dan Riccio, az Apple alelnöke simán csak annyit mondott, hogyha ránéz a telefonra, egy beteljesült álmot lát, hiszen ezt a dizájnt az első naptól kezdve szerették volna megvalósítani valahogy.

iphone-x-quad.jpg

Ehhez persze be kellett áldozni a Home gombot, életre kellett hívni a Face ID-t és be kellett vállalni olyan döntéseket is, melyek például a kijelző tetején helyet foglaló "sziget" megjelenését eredményezték. Az újságírók és a sajtó ettől függetlenül nagyon pozitívan nyilatkoznak a telefonról és hiába kerül többe, mint bármelyik korábbi iPhone, a kereslet kifejezetten magas rá - még úgy is, hogy alig telik el nap, hogy ne lehetne valami nyavalyáról olvasni az eszközzel kapcsolatban.

Jony Ive úgy nyilatkozott, hogy a korábbi, alapvetően jól működő funkciókhoz való görcsös ragaszkodás egyértelműen bukáshoz vezetett volna, ezért az iPhone X tervezése során egyértelműen a jövő okostelefonjának megalkotása volt a cél. Ennek látta kárát az iPhone 7-ből már eltávolított jack csatlakozó, melyért valószínűleg ma is sokaknak szorul még ökölbe a kezük. Akárhogy is, az iPhone X a megjelenésével, kompakt méretével, funkcióival és sebességével egyértelműen egy megnyerő készülék lett, azt ugyanakkor majd az idő dönti el, hogy ez a rengeteg új dolog hosszútávon hoz-e bármilyen érdemi (pozitív) változást a felhasználók életébe.