Szépen javulgat az Apple részesedése az okostelefon-piacon, az augusztussal záruló 3 hónapos időszakban 8 nagy piacon is javítani tudott - erről tanúskodik a Kantar Worldpanel felmérése.
A legjobb eredményeket 4,4 százalékkal Spanyolországban, 4,3 százalékkal Kínában, illetve 3,7 százalékkal az USA-ban érte el Cupertino, míg Németországban 2,3, Franciaországban 1,7, az EU többi részén pedig átlagosan 1,2 százalékkal javultak a megoszlásban az Apple arányai. Egy százalék alatti növekedésre is volt példa, Ausztráliában 0,9, míg Olaszországban 0,4 százalékkal sikerült feljebb mászni.
Ezzel egyik legfontosabb, hazai piacán 31,3-ról kerek 35-re sikerült növelni a részesedést, és bár miközben a közel kétharmados többségével az Android még mindig dominálja az amerikai színteret, a hógolyó azért szépen, ha nem is sokkal, de kisebbre olvadt. Kíváncsian várjuk hogyan változtat majd ezen az X megjelenése.
Az Egyesült Királyság a fentebbi felsorolásból látványosan kimaradt - ez nem véletlen, az Apple itt komoly arcvesztést volt kénytelen elkönyvelni. A Samsung agresszív marketingjének okán számottevően sikerült megnyomniuk a Galaxy S8 és J3 eladásokat az új iPhone-ok érkezése előtti utolsó pár hétben. Ennek eredménye közel két százalékos esés volt, az eddigi 35,9-ről 33,9-re ment össze Cupertino tortaszeletének mérete.
Minimális visszaesés volt tapasztalható Japánban is, ami azért 0,1 százalékos értékével majdhogynem hibahatáron belülinek mondható.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.