A Buildzoom.com egy igen érdekes és hosszú elemzést tett közzé, melyben arra voltak kíváncsiak, mennyibe került ténylegesen az Apple Park felépítése és ez az eszméletlen mennyiségű pénz milyen arányban oszlott el a különböző épületek, illetve létesítmények között.

apple-park-campus-2-dome-1.jpg

Az Apple Parkot hivatalosan a szeptember 15-i sajtóeseményen láthatta először a nagyközönség, ahol az iPhone 8-at, az iPhone X-et, az Apple TV 4K-t, illetve a harmadik generációs Apple Watch-ot is bemutatta a cég. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy megközelítőleg 5 milliárd dollárba fog kerülni az új főhadiszállás, mire elkészül (ami azt jelenti, hogy a világ negyedik legdrágább épülete lesz), ám a Buildzoom.com munkatársainak sikerült rátenni a kezüket az építési engedélyekre is, így végre konkrét számokkal is szolgálhattak.

steve_jobs_theater.jpg

Ahogy az várható volt, a főépület (alias űrhahó) lesz a legdrágább a maga szerény 428 millió dollárjával, amit nem csak méretének, hanem a durván háromezer darab hatalmas hajlított üveglapjának is köszönhet. Utána következik a sorban a már említett Steve Jobs Theater nevetséges 180 millióval - itt valószínűleg a szénszálas tető és a szintén nagy mennyiségű üveg felületek dobták meg a céldulát, bár az ezer férőhelyes süllyesztett színházterem se piskóta.

apple_park_office_building.png

A második irodaépület 115, a parkolóházak 144, míg a látogató központ közel 110 millióba fájt. A két, kizárólag tesztelésekre használ épület (vagyis inkább laboratórium) 104 millió dollárért került a térképre. Akad itt még 11 és fél milliós recepció és 16 milliós konditerem is, aki kíváncsi a részletekre, az böngéssze végig a Bulidzoom beszámolóját!