A KGI friss elemzést adott ki, ami az Apple frissen bemutatott termékeinek előrendelési statisztikáival foglalkozik. Mind a Watch Series 3, mind az iPhone-ok péntektől lesznek kaphatóak, az előrendelés pedig mindkét esetben 3 napja indult. A dokumentum tanúsága alapján úgy tűnik, hogy a tizedik évfordulós high-end iPhone jóval magasabb ára ellenére is kannibalizálhatja majd, sőt már most is aktívan kannibalizálja a szintén friss 8-as modell eladásait.

A friss modellek általában 3-6 hetes szállítási idővel rendelhetők, most azonban a legtöbb iPhone 8 modell már 1-2 hét alatt, sőt bizonyos esetekben "a rajt napján szállítható" státusszal vásárolható. Az ok roppant egyszerű, nagyon sokan kivárnak az X késő októberi előrendelési időszakára és a novemberi rajtra.

Szinte példátlan az elmúlt években, hogy az előrendelések elindulása utáni hétvégét követően ilyen rövid teljesítéssel lehessen rendelni, ami persze részben köszönhető a tovább és már lassan végletekig optimalizált beszállítóláncnak is. 

A Watch portáján is vannak meglepő dolgok. Bár a KGI korábban 30-40 százalékosra várta a Cellular modellek arányát az új szériás előrendelések között, most úgy tűnik, ez az arány inkább 80-90 százalék lesz, ami jelzi, hogy nagy lesz a potenciális igény egy ilyen képességekkel felvértezett, teljes értékű okosórára. 

Egyik részhír sem különösebben meglepő: az early adopterek jellemzően mindig a legújabbat és a legjobbat akarják minden termékből, így nyilván várnak a legerősebb, legtáposabb modellre, mind az iPhone, mind a Watch esetében. Ez utóbbiak esetében a szállítási idő már 3-4 hét környékén van és a határidők egyre csak nyúlnak.