Az Apple mindig is híres volt arról, hogy nem nagyon kommunikál hivatalosan semmit, az a feltételezés pedig, hogy saját bloggal tartanák a kapcsolatot a külvilággal, felért egy sátánidézéssel.
Nem is volt rá szükségük. Itt voltak az olyan független, a téma iránt érdeklődő arcok, mint (tíz éve) Csaba és én, sok más arccal együtt, akik azért kezdtek el írni róluk, mert izgalmas volt a téma.
Aztán Magyarországon szép hagyománya lett annak, hogy maguk a kereskedők indítsanak blogot. Itt ugye a függetlenség már nem valósul meg, a profitorientált hozzállás miatt a vélemények őszinteségében is lehet kételkedni, de még mindig nem olyan, mintha az Apple kommunikálna.
Ők csak hagyják ezt.
Ahogy hagytak minket is (leszámítva amikor letiltották a Facebook oldalunkat, mind a tízezer követővel együtt, de ne tépjünk fel régi sebeket).
Most azonban megváltozott minden. Az Apple ugyanis egy blogot indított, egy saját blogot, ahol a machine learninggel elért eredményeiket, munkájukat hozzák közelebb a látogatókhoz. A Machine Learning Journal minimalista kinézettel érkezett, az első posztja pedig a neurális hálók képfeldolgozását boncolgatja. A stílusa éppen annyira fesztelen, mint egy szabadalmi beadványnak.
A blog segítségével az Apple láthatóan többet szeretne, mint egy sima “amazing, isn’t it?” kérdést a keynote-on. Szeretnék, ha a világ tudná, milyen komoly kutatásokat végeznek.
De ez csak az egyik oka az újításnak. A másik a nyitottság: az Apple egyre több projektet indít, amik többé már nem zártak, és az egész világnak szólnak majd. Open source szoftverek, egyre több SDK, AR és VR próbálkozások, és persze a deep learning kutatás, amik eredményeit nem feltétlenül akarják megtartani maguknak. Érezhető, hogy a cég ugyan ebből tartja fenn magát, de már ők is unják, hogy minden ténykedésük az “egyre jobb és jobb iPhone” megvalósításának szenteljenek. Az iPhone alatt értve természetesen az egész alatta lévő ökoszisztémát is.
A blog indításával szerintem az Apple új korszakba lépett. És mi, akiket már nem lehet úgy izgalomba hozni egy iPhone-nal, mint tíz éve, végre találhatunk új területeket, amikről olvashatunk az Apple háza tájáról. iPhone lesz tíz év múlva is, meg is vásároljuk valószínűleg, de közben már egészen másra figyelünk. Más a fontos, más a hangsúly.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.