Emlékszem, mi volt az utolsó felvétel, amin Steve Jobsot láttam beszédet tartani. Nem egy Apple rendezvény volt ez, nem egy új termék bemutatása, Jobs az új Apple központ terveit mutatta be a cupertinói városvezetésnek. Egyrészt azért emlékszem rá, mert Jobsnak már nagyon nehezére esett a beszéd, rossz volt hallgatni. A másik, amire emlékszem, a kissé sértett arca volt, amikor az egyik tanácstag alkudozott vele, hogy adjon ingyen wifit a városnak, amiért cserébe engedik megépíteni a központot.

Egy ideig próbálta viccesre venni, aztán kerek perec kijelentette, hogy többet használ a városnak az új központ, mint egy ingyen wifi-hálózat.

Akkor még csak rajzokon létezett ez:

apple-park-night.jpg

Jobs válaszát hallva azt gondoltam, hogy az új munkahelyekre gondol, meg hogy büszke lehet a város egy ilyen látványosságra. Ami azonban azóta történt, sokkal többről szól.

A fenti 2011-es beszéd óta ugyanis a városban kétszeresére nőttek az ingatlanárak, egy három hálószobás, két fürdőszobás ranch stílusú ház akkor 200 millió forintnyi dollárba, ma már 400 millióba kerül. És továbbra is 15-20 százalékkal nőnek az árak évente.

Jelenleg összesen 95 ingatlanfejlesztési projekt halad a tervezési fázisban, nemsokára ezek szemmel láthatóan alakítják át a várost, rengeteg lakást, új kávézókat, éttermeket hozva. A város meglévő szolgáltatói, szállodái pedig beruháztak, hogy tudják fogadni a magas igényű, kitömött tárcájú Apple-dolgozókat. A helyiek pedig panaszkodnak a zajra, az útlezárásokra, és megpróbálják megfúrni az Apple tervét, hogy egy egysávos utat háromsávosra bővítsenek. Hiszen akkor biztos háromszor annyi autó megy majd arra.

Eszembe jut Budapesten a Corvin sétány építése. Ott a város leglelakottabb részébe hasítva építettek egy csomó magas minőségű lakást, de a fejlesztés nem csak az építkezés alá vont területre volt hatással. A környező utcákban is megindultak felfelé az ingatlanárak, ami magasabb igényű közönséget, felújításokat és újabb ingatlanberuházásokat hoz magával. 

És Cupertinóban a turizmus is óriási hatást kelt majd. Eddig is kíváncsiak voltak az Apple-fanok a központi irodára, de most, hogy még múzeumként is fogadják őket, és egész Cupertino gyakorlatilag egy Apple-város lett, még inkább fellendül majd ez a része is a városgazdaságnak.

Ja, de ingyen wifi nem lesz, kár.