Hatalmas beruházásra készül a Samsung Display, a Samsung kijelzőket gyártó vállalata, adta hírül a koreai ETNews. A világ legnagyobb, kifejezetten OLED panelek gyártásával foglalkozó üzem 30 százalékkal több kijelzőt tud majd előállítani, mint a vállalat jelenlegi legtermelékenyebb gyára.

iphone-8-renders-ios-11-800x527.jpg

Egy elképzelt iPhone 8 mintapéldány a sok közül (Benjamin Geskin munkája)

Az A5-ként emlegetett üzemben várhatóan 2019-ben kezdődik majd meg a tömegtermelés, a havonta legyártható kijelzők számát valahova 180 és 270 ezer közé teszik. A cég 2015 második fele óta próbálja kiszolgálni az igényeket az A3 nevű létesítmény folyamatos bővítésével, a két legnagyobb megrendelőjük a Samsung Electronic és az Apple. Valószínűleg mostanra jutottak el odáig, hogy belássák, képtelenek lesznek tartani a lépést egy új üzem beindítása nélkül.

Nagyon régóta keringő pletyka, miszerint a következő iPhone (amely nem a mostani iPhone 7 ráncfelvarrása lesz) a teljes előlapot beborító OLED kijelzőt kap majd, egyesek azt is tudni vélik, hogy valahol 70 és 92 millió közötti darabszám leszállítását kérte az Apple. Egy másik forrás szerint ráadásul két éven belül minden iPhone OLED kijelzőt kaphat, ami számokra lefordítva azt jelentené, hogy éves szinten durván kétszázmillió panelt kellene legyártani ahhoz, hogy az eddigi eladásokat tekintve ki tudják szolgálni a megnövekedett igényeket.