Múlt héten sokakat meglepett, hogy az Apple leállítja a megrendeléseit az  Imagination Technologiesszal, a céggel, ami az első iPhone óta gyártja a GPU-kat az Apple telfonjaiba. Amit ma A10, A9, A8-ként emlegetünk, annak egy része a mai napig az Imagination Technologies fejlesztése volt. És abból is látszik, milyen jó munkát végeztek, hogy erre nem nagyon gondolunk, amikor az Apple által fejlesztett SoC-ekről beszélünk.

008b464f2882a5d453cc3869c1f76e22.jpg

Az Apple azonban most arra gondolt, hogy a GPU-t is maga akarja megvalósítani. Képzelhetjük, hogy ilyen bejelentés milyen hatással van egy cég bevételeire, piaci értékére, részvényárfolyamára, banki hitellehetőségeire. Hirtelen minden szétfolyik.

Az Imagination Technologies ennek ellenére azt állítja, hogy az Apple így is rengeteg szabadalmukat lesz kénytelen használni a saját termékeikben, a nulláról nagyon nehezen tudnák megvalósítani a dolgot, így ezért fizetniük is kell majd. A kérdés már csak az, hogy hogyan fizetnek.

Az Apple már több mint egy éve gondolkozik azon, hogy megveszi a chip-fejlesztőt. Sosem tettek ajánlatot a megvételre, inkább bizonytalanságban tartották a piacot, majd bejelentették a cégnek, hogy nemsokára elválnak útjaik. A cég értéke lecsökkent, a befektetők menekülnek, az Apple-nek kellenek a szabadalmak, úgyhogy nem biztos, hogy rendszeresen fizetnie kell majd a jogokért: felvásárolhatja azokat nyomott áron, a céggel együtt.

Gene Munster, egykori örökoptimista Apple-elemző úgy fogalmazott, hogy az Apple beszállítói között olyan dolgozni, mint orosz rulettet játszani. “A klasszikus ördöggel kötött szerződés ez. Tudod, hogy fizetni fogsz érte” - mondta. Hogy egy pillanat alatt ott maradsz töredékére esett bevétellel, vagy megrendelések nélkül, senkit nem érdekel. Van egy pár nagyon jó éved, de utána, az Apple-hajó elvonulása után a földről kaparod majd össze magad.

Olyan ez, mintha te menetelnél felfelé a lépcsőn, egy nagyon hosszú lépcsőn, és egy helikopterből leengednének melléd egy kötelet. Mit teszel? Lépcsőzöl lassan tovább, vagy elfogadod a látszólag szuperkényelmes utat, tudva, hogy a kötelet bármikor elvághatja odafent valaki, és te szörnyethalsz?

Képzeld el, hogy az Imagination Technologies a te életed munkája. Te végeztél olyan remek munkát, hogy az összes iPhone-ban a te fejlesztésedet használják, te pumpáltál fel egy üzleti kapcsolatot sok millió dolláros biznisszé, egy innovatív, fantasztikus cég székében ülsz. Aztán úgy felvásárolnak olcsón, a szabadalmi papírjaidért, hogy csak nézel. 

Nem hiába nem szól egy szót sem például a Cirrus Logic, a texasi cég ügyvezetője a részvényeseknek az Apple-ről. A cupertinói cég a bevételek 85 százalékát viszi a vállalatban, csodás számokat produkálva a vállalat könyvelésében, mégis gombóc van a vezetőség torkában. Félnek, hogy mikor lesz ennek vége, és mi lesz utána.

A bankok egy külön listát vezetnek a cégekről, akik az Apple-nek szállítanak be. Nekik sokkal nehezebb hitelhez jutni például, hiszen a bankok tudják, hogy extrém nagy a kockázat számukra. Bármikor szétplaccsanhatnak a betonon.

Több ilyen eset kísérte már az Apple múltját, és a legtöbb esetben nem is ők tehetnek erről. A piac ilyen, így viselkedik - mondhatják, kivéve azokat az eseteket, mint a mostani. Ugyanis ha tényleg felvásárolják bagóért az Imagination Technologiest, akkor felmerül a nagyon erős gyanú, hogy szándékosan placcsantották előtte a betonra a saját alvállalkozójukat, hogy így olcsóbb legyen azt megszerezni.

Az, hogy a világ pénze áll rendelkezésükre ahhoz, hogy tisztességesek legyenek: ez teszi a legszomorúbbá a dolgot.

De kívánom, hogy lepjenek meg, és a fenti feltételezés bizonyuljon hamisnak.