A The Wall Street Journal Cook látogatásáról cikkez. A legnagyobb visszhangot talán a China Development Forum-on tartott majd egy órás beszéde kapta. A kínai kormány által támogatott eseményen gyakran jelennek meg olyan nyugati cégek vezetői, akik szeretnének jó viszonyt fenntartani a kommunista állam magas rangú tisztségviselőivel helyi pozíciók megtartása és megerősítése érdekében.

Tim érintette többek között a kiberbiztonság, a globalizáció, a titkosítási eljárások és a globalizáció témáját is. Ez utóbbiról alapvetően pozitív véleménnyel van, "általánosságban jó a világnak", de megjegyezte, hogy a folyamat társadalmi-gazdasági nyeresége nem egyenlően oszlik el az országok, de még országok bizonyos régiói között sem.

"A lehető legrosszabb dolog, amit tehetünk, hogy kijelentjük, hogy a globalizáció rossz és hagyjuk is a törekvéseket - ez senkinek nem lenne jó. Úgy hiszem, a valóság az, hogy a magukat elszigetelő országok népeinek nincs igazán jó sora."

Vékony jég ez az Apple-nek, ami gyártási kapacitása túlnyomó részét Kínába telepítette és amit éppen Donald Trump revolverez, hogy akkor legyen olyan kedves és hozza már haza a gyártósorokat és stimulálja az amerikai gazdaságot. 

Persze megvolt a szokásos állásfoglalás titkosítási és kiberbiztonsági dolgokban is, de a kemény odamondás itt valahogy elmaradt, annak ellenére, hogy a kínai állam törvényei alapján a cégeknek kötelező átadni a hozzáférés eszközeit a kormánynak. Nyilván gazdasági érdekek állnak az óvatoskodás mögött, meg széllel szemben se jó hugyozni - a kínai kormány bosszúhadjárata könyörtelen lenne egy ilyen kiállással szemben, hiszen még a békeidőszakban is gyakran igen ellenséges hangnemet ütnek meg a nyugati cégekkel szemben.

A cinikusabbik oldalamból azért kikívánkozik, hogy elég nehéz lehet hiteles aktivistának tűnni, ha míg az USA-ban élesen kritizáljuk a kormányzati szaglászást és a hadak útjára is lépünk az FBI-jal, addig Kínában ügyesen körbeugráljuk a téma kényesebb részeit és a kormánnyal ott kesztyűs kézzel bánunk. Tim bátyó feladata azonban most a helyi kapcsolatok javítása, hiszen a cégnek még mindig égető szüksége van az ottani piacra is.

Nézzétek el nekem a gonoszkodást, elvégre hétfő van.