Végre nem pletyka, hanem kézzel fogható infó! Az Imagination Technologies bejelentette legújabb architektúráját, a PowerVR Fusion-t, melyre a jövő grafikus chipjei épülnek majd. Azonos méret és órajel mellett elődjénél akár 90 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, ráadásul a zsír új gyártástechnológiának hála jóval kevesebbet is fogyaszt annál. Ami elég menő kombinációnak tűnik így elsőre.

Hogy miért is érdekes mindez? A cég az Apple egyik legfontosabb beszállítója 2008 óta, nem csoda, hogy az iPhone-ok grafikus chipjei bár egyedi fejlesztésűek, alapvetően az aktuális PowerVR architektúrára épülnek. Ha ez a bimbózó kapcsolat továbbra is megmarad a két gyártó között, akkor borítékolható, hogy a következő iPhone egy igazi fenevad lesz, ráadásul, ha az Apple továbbra is magasról tesz az akksi fejlesztésére, az üzemidő akkor is nőni fog.

A Furian bár félelmetesnek ígérkező tempóra lesz képes, az igazán nagy durranás benne a 4K felbontás és a kiterjesztett valóság támogatása. Az utóbbi érdekes módon szerepel az Apple üzleti tervében is, hiszen nemrég  kábé ezer alkalmazottat vettek fel, akik kizárólag ezen a területen dolgoznak majd. Ezek a véletlen egybeesések!

Az első Furian alapú grafikus chip Series8XT néven érkezhet majd, ám a hivatalos bejelentésre az év közepéig várnunk kell. Ami igencsak fura, hogy a cég szerint ugyanakkor 2018 év vége előtt nem fogunk tudni olyan mobilt vásárolni, melyben ilyen GPU található. Bár a következő iPhone úgy néz ki, hogy pár hónapot csúszik, egy évet ezért biztosan nem fog.

Figyelembe véve, hogy a cupertino-iak több tucat akalmazottat csábítottak át az angol óriástól az elmúlt hónapok során (köztük John Metcalfe-ot, az ügyvezető igazgatót is), még az is lehet, hogyha a szükség úgy hozza, megoldják a teljes fejlesztést házon belül.