A dolog szépséghibája, hogy az eddigi hírekkel szemben van rá esély, hogy "a jövő iPhone-ja" ebben az esetben nem a 8-ast vagy a többi idei modellt jelenti, hanem egy majd 2018-ban vagy azután bejelentendő telefonra utal - olvasható a JPMorgan friss befektetői jelentésében.
A Broadcom és az Apple értesüléseik szerint immár két éve dolgoznak közösen egy vezeték nélküli töltési eljáráson, de a közelmúlt okostelefonos, akkumulátoros visszahívós parái miatt inkább óvatos duhajként közelítenek a dologhoz - írja a Morgan elemzője, Harlan Sur friss riportjában. Emiatt pedig lehet, hogy a bevezetés későbbre tolódik.
Nem a Broadcom az első cég, amit hasonlóképpen hírbe hoztak Cupertinoval, mint partnert: felmerült a Foxconn, a Pegatron és még jópáran mások is. A dokumentum megerősíti a korábbi, üveg készülékházzal kapcsolatos pletykákat is, ami számos elemző szerint megkönnyíti az új töltési eljárás implementációját, mivel a fémmel ellentétben az interferencia így kevésbé jelentene gondot.
Bár a korábbi jóslatok a Watch esetében is használt induktív eljárás helyett valami nagyobb hatótávolságúról írtak, jelenleg inkább a tradicionálisabb kialakítás tűnik valószínűbbnek. Azt már említettük korábban, hogy Kuo szerint az összes idei modell megkapja majd a funkciót - neki pedig azért hangyányit jobbak az előrejelzései (bár még ő sem tévedhetetlen).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.