Amire van is igény, hiszen jó ideje nem történt semmi. Megjelent a negyedik generáció másfél évvel ezelőtt, aztán azóta csönd, pedig már az a modell sem kapta meg az aktuális csúcshardvert: A8-as processzor került bele (hah, az első generációban még Pentium volt), ami az iPhone 6 processzora, ennek megfelelően alig tud többet, mint az iPhone 5s.

Pedig volt már egy 8X, nagyobb teljesítménnyel, érezhetően erősebb grafikával, azóta meg kijött már egy A9 és egy A10, szóval az aktuális mobilgeneráció kábé két és félszer gyorsabb, mint az Apple TV.

Márpedig szükség lenne a teljesítményre: egyrészt, mert a kis doboz egy konzol és a játékok állat módon tudnának hasítani rajta (persze kérdés, hogy a programozók mennyire optimalizálnák az új hardverre a kódot), másrészt meg mert nagyon ideje lenne már a 4K-s megjelenítésnek, de a negyedik generáció megáll a 1080p-nél.

Szóval jöhetne a bikább hardver és a jobb szolgáltatás is, mert utóbbi is olyan félbehagyott: tud is dolgokat, meg nem is.

apple-tv.jpg

Na pont ezt orvosolhatja, hogy felvették az Amazon Fire TV korábbi guruját, Timothy D. Twerdahlt, nagyon figyeltem, hogy ne rontsam el a nevét, de képtelenség lebetűzni.

Szóval felvették a fickót, aki már a cégnél is dolgozik. Az Amazonnál egyébként 2013-tól állt alkalmazásban.

A fenti igazolás  összhangban áll azzal, hogy Tim Cook korábban bejelentette: egy rakás újításra készülnek az Apple TV-vel kapcsolatban a közeljövőben, bár nyilván nem mondta el, hogy mire, mert ő már csak ilyen fickó.