Tudom, Skarpad kolléga már írt múlt héten az iPhone tíz éves évfordulójáról. Csakhogy van ennek az jeles dátumnak egy olyan aspektusa is, amit még szeretnék megosztani veletek.
Idei hír ugyanis, hogy az okostelefonok világviszonylatban átvették a vezetést a desktop rendszerekkel szemben, már ami a netezési gyakoriságot illeti (látogatások aránya). Eljött az a kor, amikor többször "kattintunk" mobilon, mint hagyományos számítógépen. És persze, eddig is tudtuk, hogy az Okostelefon, amit az iPhone, de főleg az iPhone 3G tett népszerűvé, alapértelmezett eszköz lett valamennyi ember életében, de mégiscsak történelmi pillanat volt ezt statisztikában is látni. Az okostelefon egyenértékű eszköz lett a kerékkel, a kalapáccsal meg a vécécsészével.
A statisztikának van azonban egy másik meglepő mellékszála: a tabletek. A tabletek a torta 5-6 százalékát viszik csupán, és a nyugati világban sem mennek fel nagyon e fölé. A tabletek, amiket minden valamirevaló jövőkutató megjósolt már évtizedekkel ezelőtt, akkor, amikor a számítógép még egy otromba dolog volt. Az elképzelés, hogy egy magazin vastagságú izébe belefér minden, ami kell, az orgazmusba hajszolt mindenkit, aki ezzel foglalkozott.
Steve Jobs 1983-ban egy beszédében is erről beszél. A wifiről, a tabletekről, arról, ahogy ma használjuk a számítógépeket. Neki ez nem csak egy elképzelés volt, amivel eljátszott, hanem elhatározta, hogy részt vesz ezek megépítésében. Az iPad képe már akkor élénken élt az Apple alapítójának képzeletében, nem csoda, hiszen a számítógépek zsugorodásának, a technológia egyre elegánsabb megoldásainak, meg az egész informatikai zsibongásnak a végén ezt a terméket lehetett látni. Ennél nincs tovább, innen már sem kisebb, sem elegánsabb, sem jobban használható termék nincs a maga nemében.
Most sem látunk ennél tovább.
Annyira az út vége volt ez, hogy az okostelefon, az iPhone valójában inkább egy melléktermék volt ebben a fejlődésben. Egy kisebb verzió, a kisebb teljesítményű mobilprocesszorokhoz szabva. Egy nagy kijelzőt meghajtani, és akksiról ellátni a kellő töltéssel huzamosabb ideig: ez még nem volt meg 2007-ben.
Az okostelefon tehát, a Végső Termék elérése közben kialakult mellékszál egyre inkább átveszi az uralmat a világ számítógépei között, a használat gyakoriságának tekintetében. A Végső Termék pedig csak kullog, látható növekedést fel nem mutatva a statisztika alján, hogy megmutassa nekünk, a tökéletesen logikus jóslatok eljövetele végül kicsit mindig máshogy történik, mint gondolnánk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.