almalé és kungfu Rólunk

2016 az Apple-nek sem volt jó év, de 2017 simán meglephet minket

2016 olyan szar év volt, úgy globális világátalakulási értelemben, hogy én sem sok jót tudnék mondani róla. Az egyetlen, amit fel szoktak hozni a mentségére, az. hogy valamivel jobb volt, mint 1916. 

royal_irish_rifles_ration_party_somme_july_1916.jpg

 Ha így végigfuttatom magamban 2016-ot az Apple-hírek terén, nem sok említésre méltót találok. Veszélyesen unalmas év volt ez a termékpaletta szempontjából, leginkább politikával és hasonló csendes csatákkal voltunk elfoglalva: Samsung perrel, Trump-beszólásokkal, harccal az FBI ellen, és az Írországi adóelkerülés következményeit boncolgattuk. Az Apple Carról sokat beszéltünk, a pletykák özönlöttek, de a végén úgy tűnt, elhalt ez a vonal is. 

A 9,7 colos iPad Pro egy jó kis termék lett, egyébként. Ez lenne az az irány, amit követnie kellene a cégnek, a valódi prémium ÉS high-end (vigyázat, különböző fogalmak) cuccok kiadására, az ártól függetlenül. Most nem sorolnám fel azt a rengeteg dolgot, ami NEM ennek a követése volt, és idén írtunk róla. Sok volt, sokszor csalódtunk.

2017 azonban egy erős éve lehet a cégnek. Az biztos, hogy jön a tizedik évfordulós iPhone, és Tim Cookék nagy dobást akarnak kiadni a jeles alkalomra. Itt írtam róla, micsoda ficsörökről beszélnek ezzel a telefonnal kapcsolatban. Ha a fele valósul meg, akkor is olyan frissítés lesz a 2017-es, amit még nem látott a telefon.

iphone-8-concept-video.jpg

Az asztali Maceket is frissíti az Apple jövőre, egyszerűen azért, mert nincs más választása. A Mac miniben ugyanis még egy negyedik generációs, 2014-ben megjelent processzor dolgozik, a Mac Próban, ami 1100 napja frissült utoljára, három éves Xeon ketyeg (ma már a hetedik generációt illene bemutatni egy vasban). Az iMacre is ráférne az upgrade, és a belsős hírek szerint Tim Cooknak épp az egyik fontos célja 2017-re az asztali rendszerek felturbózása. 

Más kérdés, hogy sajnos az Apple frissítési stratégiája az elmúlt időszak tapasztalatai szerint igen különös lett. A profi hardverekért agyon kell CTO-zni a vasakat, ellenben ügyes trükkökkel egyre drágábban képesek adni az általános feladatokra alkalmas alapmodelleket, amikben sokszor annyit nem voltak képesek megtenni 2008 óta (nyolc éve!!!), hogy a 128 helyett 256 giga SSD-vel adják szerencsétlent. 

És nemcsak az iPhone és a Macek várhatóak jövőre. Nézzétek, mennyit költöttek az Apple-nél kutatás-fejlesztésre az elmúlt években:

Iszonyú pénzeket, korábban ennek a töredékéből remek termékeket TALÁLTAK KI. Nem upgrade-eltek, hanem kifejlesztettek. Ha ebből indulunk ki, meg abból, hogy idén szinte semmit nem láttunk a TouchBaron kívül a kreatív fejlesztések terén, akkor várható, hogy nagyot robban a következő pár év.

Én nagyon bízom benne. Erre az évre viszont elköszönünk tőletek, nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, és ha addig nem hallotok rólunk, boldog új évet is egyúttal.

christmas_tree_2016_hero.jpg



Végre egy Apple-termék, amiért érdemes kilyukasztani a fülünket

Géza találta a 9GAG-en. Ezzel megoldódott az AirPod elhagyásának veszélye. Egyúttal érdemes ceruzavastagságűra tágítanunk a füllyukunkat. Vagy mit.

arkrbkq_700b_v1.jpg



Az új MacBook Pro egyszer 16, máskor 4 óráig bírja

A Consumer Reports fogyasztóvédelmi szervezet is letesztelte az új MacBook Prókat. és különös következtetést vont le az akksit illetően. Mivel sok felhasználó panaszkodott az elmúlt hetekben, hogy az új gépeik nem bírják addig szuflával, mint amit az Apple ígér, a végére jártak. A helyzet sokkal furcsább, mint gondolnánk.

macbooks-october-2016-event.jpg

A 13-as Touch Bar nélküli, valamint a 13-as és 15-ös Touch Bar-os modellt is megvizsgálták. Ugyanazokat a teszteket futtatták le rajtuk, egyenletes kijelző fényerő mellett. A böngészővel megnyitottak majd bezártak 10 weboldalt (amit a cég szerverén tároltak), wifit használva, egészen addig, amíg kikapcsolt a gép. Mindezt gépenként többször.

Az új gépek mindig más eredményt hoztak az egyes teszteknél. NAGYON mást.

A 13 colos Touch Bar modell volt, hogy 16 óráig bírta, máskor viszont csak 3,75-ig. Amelyikben nem volt Touch Bar, egyszer 19,5, máskor 4,5 óráig húzta. A 15-ös modell maximális eredménye 18,5 óra, a minimális 8 óra volt. Tök kiszámíthatatlan szerintük tehát, hogy teljes feltöltés mellett meddig bírja az új MacBook Pro.

Éppen ezért a Consumer Reports idén nem ajánlja az Apple új MacBook Próit vásárlásra. Ez az első olyan MacBook, ami nem kapta meg a szervezet ajánlását.

Ja, és a java még csak most jön: ugyanezt a tesztet Chrome-mal is lefuttatták, hatszor. Az eredmény: mindegyik futásnál ugyanannyi idő alatt merült le a gép. Ebből úgy tűnik tehát, hogy valami a Safarival lehet, mindenesetre akinek új MacBook Prója van, lehet, hogy inkább a korábban energiazabálónak tartott Google-böngészővel érdemes játszania. Cuperinóban megint másfelé figyeltek épp.



Mennyi magyar nyelvű film van az iTunes Store-ban?

Elég régen néztünk rá az iTunes Store filmes részlegének magyar felhozatalára. 2011 és 2014 között rendszeresen csekkoltuk, de akkor leginkább a magyar feliratos filmeket: a szinkronosak annyira kevesen voltak, hogy nem volt érdemes beszélni róluk. 2013-ban 31, egy év múlva 61 darab magyarul beszélő film volt a kínálatban, ugyanekkor azonban 501 magyar feliratossal is találkoztunk, így inkább ezt emeltük ki.

screen_shot_2016-12-21_at_11_03_03.png

Na kérem. Nem tudom, tavaly mi történt, meg hogy ebben az évben hogy nőtt az arány, de elérkeztünk odáig, hogy a szinkronos filmek száma ma eléri az

1076-ot.

Ami olyan sok, hogy már nem is úgy osztja fel az iTunes Store a magyar nyelvű filmeket, hogy szinkronos és feliratos. Hanem kategóriánként, és magyar (általában) sztereó szinkronnal ÉS felirattal. Ezek a kategóriák vannak, a számok jelzik, hogy hány filmet találunk az egyes műfajból: 

Magyar film: 6
Akció, kaland: 299
Vígjáték: 217
Dokumentum: 3
Dráma: 197
Családi: 189
Zenei: 10
Romantikus: 14
Sci-fi: 58
Thriller: 47
Horror: 36

screen_shot_2016-12-21_at_11_03_22.png

Egész új filmek is vannak, megvásárolható vagy kölcsönözhető a Deadpool vagy a Suicide Squad, de a karácsonyi hangulathoz elengedhetetlen Reszkessetek betörők is itt van, ha pedig ajánlhatok filmeket, akkor a Birdman, Hail Caesar, Whiplash, Ex Machina, Black swan, Where the wild things are listát sorolnám fel első blikkre.

A filmek jellemzően 12-17 euróba kerülnek, vannak kevesebbért is néhányan: a 8, 6, vagy 4 eurós filmeket külön kategóriákban találjátok a Purchased és Wish List alatt, a Store-ban. Sajnos az olcsó filmek kínálata nem egyezik az USA-belivel, ahol most 10 dollárért tök jó filmeket lehet vásárolni, 0,99-ért pedig kölcsönözni. 

screen_shot_2016-12-21_at_11_16_35.png



Mégis sikersztori lesz az AirPods? Mégis sikersztori lesz az AirPods!

Nagyon ránk fért már egy Apple-pozitív sztori, és noha úgy tűnt a hosszú csúszás miatt, hogy bukás lesz a termék, a végén csak beérkezett 2016-ban.

És imádják.

apple-airpods.jpg

Ahogy kell, már a kibontásnál megmutatkozik az apple-ség. Az apró doboz fedele a legkisebb erőhatásra kipattan, és visszazárul, maguk a fülesek mágnessel ragadnak a helyükön. Mire a kezedbe fogod, már imádod az egészet. 

A technológia egyáltalán nem látszik, tényleg olyan a füles, mintha az EarPodokról levágnánk a zsinórt - írják. A hangja azonban jobb, a basszus nagyon ott van állítólag, a zene telített, magas hangerőn is jó az egyensúly. Alig várom, hogy meghallgassam.

Videonézésnél van egy kis lag, apptól függ, hogy mennyi, de még az Apple szoftverével sincs szinkronban a mozgó száj és a hallott beszéd.

És hogy mennyire passzentos? Itt egy maratonfutó, aki szélben sprintelt és kocogott vele, neki bent maradt simán:

A cucc rohadtul fogy, egyes Apple Store-okba már a nyitva tartás közben is újra kellett szállítani eszközöket, a napi induló készlet ugyanis elfogyott. Sorok álltak a boltok előtt, mintha új iPhone-t osztanának. Ha érkezik infó a magyarországi készletekről, azonnal szóülunk.




süti beállítások módosítása