Annyi dologra kapta meg a szabadalmi oltalmat Cupertino ma, hogy valószínűleg rekordot tudnánk dönteni headline-hosszban, ha kicsit ráfeküdnénk az ügyre. Ugorjunk is fejest.
Ismét egy elsősorban beltéri feltérképezéshez használható szabadalomról ejtünk szót, már talán a harmadikról az elmúlt évekből. Ezúttal lényegében
egy lézeres szenzort kombinálnak egy GPS-gyorsulásmérő-giroszkóp kombóval, ezt felhasználva a júzer közvetlen környezetének háromdimenziós mélységi leképezéséhez.
A távolságot hagyományosan lézeres eljárással szokás mérni, azonban ez mindösszesen csak a nyalábot kibocsátó eszköz és annak másik végén található felület vagy tárgy térbeli távolságát adja meg, a háromdimenziós leképezéshez így sok, specifikus helyről elvégzett mérés szükséges.
Itt lényegében arról van szó, a fentebb említett érzékelőkkel együttműködésben a rendszer képes a mintavevő készülék pontos pozíciójának és fekvésének meghatározására, így akár mozgás közben is lehetővé válik az adatgyűjtés. Az így kapott adatokat egy célalkalmazás leképezi. De vajon mibe szánja az Apple ezt és a korábbi hasonló szabadalmakat. iPhone-ba, a Project Titan-ba, vagy esetleg valami másba, amiről még a legjobban értesültek se tudnak?
És most valami egészen más...
...amit talán rövidesen viszont is láthatunk az Apple Store-ok polcain:
egy olyan mechanikus billentyűzet, amely képes mind fizikai gomb lenyomások, mind kapacitív érintések regisztrálására.
Lényegében egy olyan szövegbeviteli eszköz, aminél a mechanikus gombok tetejére érintést érzékelő felületek kerülnek majd integrálásra, amik nyilván nem csak az érintést, koppintást, de akár swipeolást és hasonló akciókat is tudják majd értelmezni, megsokszorozva az adott gomb felhasználási módozatait. Ez, kombinálva a mér régebb óta pletykált OLED dinamikus funkciósávval elég sokrétűen felhasználhatóvá teszi majd az Apple perifériáit.
De még mindig nincs vége! A Smart Connector napjai meg vannak számolva? Cupertino hadat üzen a látható csatolófelületeknek? Azért ennyire talán ne szaladjunk előre.
Arról van szó, hogy az Apple aprócska,
szabad szemmel nem látható mikro-perforációk mögé rejtett, infravörös-lézeres optikai csatlakozókra is megkapta az oltalmat ma.
De nem csak esztétikai előnyei vannak a váltásnak, a lézeres megoldás jóval kevesebb energiát is fogyaszt, mint egy hasonló wifis vagy Bluetooth-alapú alternatíva. Nagy negatívumai viszont, hogy egyrészről adatátviteli limitációja is van, másrészről nem képes energiatovábbításra a készülék és a csatolt eszközök között, így a Smart Connector-t tuti nem ez fogja leváltani.
Egy szóval, ez nekünk inkább amolyan "stipistopi, ezt is mi találtuk ki" bejegyzetésnek tűnik. De persze aztán az is lehet, hogy valamire használják is majd.
skarpad
2016.09.27. 10:10
Címkék: mac
Bár jelenleg az AMD egyeduralma miatt egy gramm nem sok, annyit se találunk a cég termékeiből a jelenlegi Mac-család tagjaiban, most az a hír járja, hogy közeleg a váltás órája.
Az Nvidia ugyanis olyan álláshirdetéseket tett közzé, amikben a Mac-es drivercsapatukba keresnek olyan tagokat, akiknek van már tapasztalatuk az Apple cross-platform grafikai API-jával, a Metal-lal. Nem is nagyon kendőzik a dolgot, az egyikben konkrétan úgy fogalmaznak:
"segíts létrehozni a forradalmi Apple termékek egy újabb generációját".
A következő, őszi keynote-tól pont a Mac-család megújulását várjuk: leginkább a MacBook Pro régóta kinéző újabb generációját vékonyabb dizájnnal, USB-C portokkal és a már korábban pletykált OLED-érintősorral. A most érkező modell kapcsán korábban már felreppent egyébként, hogy maradnak az AMD diszkrét GPU-i - legalábbis a 15 hüvelykes nagyobbik verzió esetében biztosan.
Mivel a bemutatóig alig pár hét van már csak, a változást inkább a következő hónapokra, neadjisten évekre várhatjuk. Akinek hosszabb távú memóriája is van, az arra is emlékszik, hogy az Apple-nél bevett gyakorlat pár évente váltogatni a vendoron, csak hogy senki ne érezze magát túlságosan nyeregben.
Ha esetleg reménykednétek, hogy a Pro mellett a MacBook-család többi tagjánál is leváltásra kerülhetnek az Intel integrált grafikus megoldásai, le kell hűtenem a kedélyeket, ezek energia- és helyigénye és az Apple jelenlegi hordozhatóság-vesszőparipája egymást ütő tényezők. Az iMac, de főleg a Mac Pro esetében azonban persze nem ártana egy kis kakaó.
skarpad
2016.09.27. 09:10
Címkék: healthkit
A hírek szerint a Glimpse felvásárlása sem volt elég Cupertinonak, sorra veszi fel az egészségügyi szakértőket, de vajon hova fog ez az egész kifutni?
Ismét a Bloomberg értesülései alapján tudunk dolgozni, most a hírek szerint azt tudták meg, hogy az Apple egy rakás új Watch alkalmazáson dolgozik. Az egyik alvástracker lenne, a második azt mérné, hogy mennyi időbe telik a szívnek terhelési sebességről normálisra lassulnia. A watchOS 3 natívan képes a pulzust mérni, de nem értelmezi az adatokat, alvástracking pedig egyáltalán nincs - nyilván leginkább azért, mert a Watch-nak az éjjel a töltögetés ideje.
Több forrás azt állítja, hogy a távlati cél a HealthKit-tel egy olyan rendszer létrehozása, ami megkönnyítheti az orvosok, diagnoszták dolgát azzal, hogy segít a használható, releváns adatok felkutatásában és akár következtetések levonására is képes lehet a páciens kórképével, kilátásaival kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy megoldaná az információáramlás problémáját is a kórházak és adatbázisok között is.
Ez lehet az indok a Gliimpse korábbi felvásárlására is, hiszen a startup pont ezzel foglalkozott az akvizíció előtt is. Sajnos viszont akármennyire is jó és az Apple szempontjából fontos lenne a további szenzorok (pl. vércukorszint vagy vérnyomásmérő) Watch-ba integrácálása, ez nem jön el egyhamar.
Hogy miért? Mert az FDA szigorú feltételeket köt a zöld lámpához: teljesen önálló, párosítást nem igénylő működés és komolyabb akksi-idő. Előbbit a jövőre várt LTE-modellel megugorhatják, de az utóbbi probléma egyelőre még megoldásra vár.