Azt eddig is tudtuk, hogy a teljesen újradizájnolt csúcslaptop valamikor ősszel jön, de ennél pontosabbat eddig nem. A MacRumors meg nem nevezett forrása csak annyit mond: "valamikor október második felében". Ennek apropóján kicsit nézzük át, amit eddig tudunk.
Állítólag a macOS 10.12.1 következő, jövő hétre tervezett bétája már az utolsó lehet, mielőtt a végső verzió az új Mac hardverrel együtt megérkezne. Amire mindenképp számíthatunk az eddigiek alapján: Touch ID-s azonosítás és a fizikai funkciógombokat váltó OLED érintős funkciósáv, amire már személy szerint nagyon kíváncsi vagyok élőben is.
A szoftver kiemelt fontosságú már csak azért is, hiszen a 10.12 Sierra bétáiban találták meg először az újításra utaló nyomokat: a Pages forráskódja megnevez ugyanis egy ott csak "Function Row"-nak, azaz funkciósornak titulált dolgot, ami valószínűleg a dinamikusan változó, testre szabható kijelzőre utala billentyűzet fölött. A hónap elején újabb jelet kaptunk, akkor benyújtott védjegyzési dokumentumokban hivatkoznak egy bizonyos "Control Strip"-re, avagy irányítósávra. Direkt csinálják, a kóbor apácák megtévesztésére?
A Touch ID-t a pletykák és a józan logika alapján is valószínűleg a bekapcsológombba integrálhatják majd az új MacBook Pro-n. Ez lesz az első alkalom, hogy nem handheld eszközön kerül felhasználásra az Apple ujjlenyomat-leolvasó technológiája. Amit biztosra vehetünk még: az eddigihez képes ismét vékonyabb kialakítás és USB-C portok - remélhetőleg több, mint egy-kettő. A képernyőméret valószínűleg marad a klasszikus 13-as és 15-ös páros.
Már csak az maradt nyitva, hogy ez-e minden vagy a pletykaipar korában sikerült még valamit titokban tartania az Apple-nek? Ti mit várnátok el még?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.