almalé és kungfu Rólunk

Megveszi 80 ezerért, árulja 5 millióért, de sajnos lökött

Mindig félreértettem a gyűjtőket. Jobban mondva, nem értettem őket. Pedig tök logikus, amit tesznek, hiszen jó érzékkel kiválasztják, miből lesz érték 20 év múlva, megveszik a cuccot, és elrakják a szekrénybe. Befektetési céllal.

De valahogy ők mégsem egy Bernie Ecclestone féle menő, számító üzletemberek. Legalábbis ránézésre. Mindannyian tudjuk, hogy az első generációs Apple Watch valószínűleg sokat ér majd 20 év múlva, mégsem rohanunk most venni egyet, hogy eltegyük eredeti csomagolásban a fiókba, hogy aztán sose használjuk. Nem visz rá a lélek. Pedig jó eséllyel sokszoros áron adhatjuk el néhány évtized múlva.

Az eBay tele van régi Apple cuccokkal. A The Guardian szedte össze, miféle összegek repdesnek a régi, de érintetlen technológiák árcímkéin a neten: az iPodoknál az ezer dolláros, 280 ezer forintos ár a belépő szintet jelenti. A csúcs pedig egy második generációs, dobozos iPod classic, 20 ezer dollárért, 5,7 millió forintért. 

 

original-ipod-classic-courtesy-everstevejobsvideo_com_-100358884-large.png

De nem is a cikk ezen része lepett meg, hanem a végén egy nyilatkozat. Michael Freedman, az Izrael mellett élő gyűjtő az összes iPodból készít egy gyűjteményt, eredeti dobozban, és ezt kínálja majd eladásra. Hogy a vevőnek ne kelljen külön-külön beszerezni az egyes iPodokat. Ő azt állítja, az egész egy iPoddal kezdődött, amit ajándékba kapott, de nem bontotta fel. Itt felcsillant a szemem: végre megértem a gyűjtők működését, végre kiderül, hogy MIÉRT rakta el az első darabot. Már akkor sejtette, mit tervez? Talán utálta, vagy nem érdekelte az ajándék? Elveszítette a lakásban?

Egyik sem. Freedman azt mondta, 

az ajándék nagyon különleges volt számára, hiszen egy eredeti Apple terméket tartott a kezében. Emlékszik, hogy félt felnyitni a dobozt, annyira le volt nyűgözve.

Itt már tudtam, hogy sosem fogom megérteni a gyűjtőket. Ez a kijelentés világossá tette számomra, hogy olyan szakadék tátong közöttünk, hogy sosem leszek képes átlátni a túlpartra. Feladtam.



Ha az iOS 10-ben nincs Slide to unlock, hogyan lépünk be?

Az iOS 10 az Apple első mobil operációs rendszere, amiben nincs Slide to unlock a Lock Screenen. Elment. Elmúlt. Mintha nem is lett volna.

Helyette ez látszik, ha a Sleep gombbal, vagy a Raise to Wake funkcióval felébresztjük a telefont:

screen_shot_2016-06-25_at_08_47_34.png

Tehát a rendszer azt kéri, hogy nyomd meg a Home gombot a feloldáshoz. Miközben nyomod, az ujjlenyomat-olvasó azonosít, és már bent is vagy.

Ha nem nyomod meg a Home-ot, csak ráhelyezed az ujjad, mint eddig, a készüléket ugyan unlock-olod, de de a rendszer még mindig arra kér, hogy nyomd meg a Home-ot.

screen_shot_2016-06-25_at_08_48_14.png

Egyszer tehát muszáj megnyomnod a Home-ot ahhoz, hogy használd a telefont. Hiába lehet felébreszteni a telefont most már két alternatív módon is, és hiába aktív ilyenkor az ujjlenyomat-olvasó.

Folyamatábrán ugyanez. Eddig ez volt:

screen_shot_2016-06-25_at_09_00_57.png

Most már ez lesz:

screen_shot_2016-06-25_at_09_03_33.png

tool: prezi.com

A két Home megnyomás összeér, tehát a köztes dolgok lefutnak a másodperc törtrésze alatt, így nyilván nem kell kétszer nyomni.



Jön a BitTorrent Now iOS-re és Apple TV-re

A Bittorent bejelentette, hogy iPhone-ra, iPadre és Apple TV-re készít egy új alkalmazást, BitTorrent Now néven. 

screen-shot-2016-06-23-at-11-17-06-pm.png

Jól sejtettétek: NEM egy Popcorn Time ez, és nem elérhető vele az összes torrent, hogy illegálisan megosztott tartalmakat húzhassunk le a telefonunkra, tévénkre. Ez annál valami sokkal-sokkal kiszámíthatóbb, piszibb és populárisabb cucc.

Streaming szolgáltatás!

Az appban ismeretlen és független előadók oszthatják meg műveiket a világgal, vagyis full legális a megosztás és a letöltés is. A tartalmak egy része ingyenes lesz, más részük fizetős vagy - igen, kitaláltátok - hirdetésekkel ellátott. VR tartalmak is elérhetőek lesznek állítólag.

Ez a BitTorrent Now: egy platform, amit az olyan fantasztikus emberek visznek előre, mint te!

Ez a szlogen. Én már csak azt nem értem, hogy ha én hajtom a rendszert, én adom a tárhelyet és a rendelkezésre állást, akkor a végén miért nekem kell fizetnem a tartalomért? A BitTorrent az ilyen húzásokkal gyorsan a ló másik oldalán találja magát, ha engem kérdeztek.

Eleinte azonban nem engedélyez az app peer-to-peer megosztást, kizárólag a Bittorrent szervereiről tölthetünk le fájlokat, vagyis tényleg egy klasszikus stream szolgáltatóvá alakul a cég ebben a programban. A későbbiekben tervben van a peer-to-peer megosztás bevezetése is, ami viszont felveti a fent vázolt kérdést.

Akkor végül miben más ez, mint amit a többiek kínálnak? A cég szerint abban, hogy náluk bármit fel lehet tölteni, korlátozások nélkül, olyan formátumban, amiben csak szeretnék. Az állítás első fele nyilván mégiscsak a jogdíjas tartalmak korlátozására utal, ami miatt a Youtube-ra egyre nagyobb nyomás nehezedik épp most, úgyhogy kíváncsian várjuk a BitTorrent Now első megfenyítését szerzői jog téren, az első malware botrányt vagy az első panaszt a megvásárolt és lejátszhatatlan formátumok miatt. Úgy beállnak majd a sorba, mint a sicc.



Meglepetés: az Apple egyelőre nem készít több kijelzőt

Nagy-Britannia EU-ból kilépése mellett egy másik meglepő eredményre is ébredtünk. Az Apple szóvivője megerősítette a Verge-nek, hogy a cég többé nem ad el monitorokat. A mostani Thunderbolt Display-eket, amiket utoljára a múlt századi 2011-ben frissítettek, még hagyják elfogyni a boltokból és a raktárakból, de nem gyártanak többet az Apple monitorjából.

screen_shot_2016-06-24_at_07_43_55.png

Számtalan külső gyártó által kínált megoldás áll rendelkezésre az Apple-felhasználóknak

- ajánlotta az Apple szóvivője. És noha nem tudjuk, hogy ez a döntés végleges-e az Apple részéről, ez az ajánlás eléggé annak tűnik. Reméljük, egy szép nap, miután sikeresen felfuttatják az autós üzletágukat, nem ugyanezt nyilatkozzák majd a számítógépekről.

Számtalan külső gyártó által kínált számítógép áll rendelkezésre az autóinkban ülőknek

vagy ilyesmi.

Egyébként az Apple kijelzőjével kapcsolatban nemrég felröppentek elég érdekes pletykák. Ezek szerint az Apple dedikált videókártyákat telepítene a monitorokba, amik így önmaguk képesek meghajtani egy 5K-s felbontás mellé társuló pixelmennyiséget, függetlenül attól, mennyire erős a gép, amit rákötnek. Annyira szokatlan és okos ötlet volt ez, hogy nem tudom elképzelni, semmi sem igaz belőle. Lehet, hogy a Thunderbolt Displaynek annyi, de talán jön valami olyan termék az Apple részéről, amire már nem kijelzőként hivatkoznak, hanem valami egész más termékkategóriát jelent majd.

Amíg még kapható, itt elérhető a monitor. Az iCentre az Appleblog feat Almalé és Kungfu partnere.



A legviccesebb szabadalmi pere következhet az Apple-nek Kínában

A második legviccesebb helyre kerülhet az idióta szabadalmi perek ranglistáján az Apple azon korábbi pere, amikor az iPhone hanghívásokat indító és üzeneteket küldő képességeit támadták szabadalomtrollok. A trónfosztásra egy kínai cég beadványa miatt került sor, ami évek után most jutott a bíróságig.

Az iPhone 6 dizájnját még 2014-ben támadta meg ugyanis a Shenzhen Baili nevű kínai cég, szerintük az Apple telefonja túlságosan hasonlít az 100c készülékükhöz. Most kezdik tárgyalni az ügyet.

100c-iphone-6-comparison-800x455_1.jpg

A Wall Street Journal nyomozott egy kicsit a vállalat után, és kiderült, hogy a cég már alig létezik. Szar volt a termék, így bekerültek a süllyesztőbe. Telefonáltak a cégnek, de már senki nem vette fel, a weboldalaik nem működnek, és kábé egy éve senki nem tud róla, hogy léteznének a piacon. 

És noha egy volt alkalmazottjuk szerint a per inkább marketingfogás volt, a cég most közölte, hogy folytatják a harcot, hiszen a vállalat szükséges funkciói még mindig megvannak. Lefordítom: még mindig van egy bankszámlájuk, ahová várják a pénzt.

Az Apple az idióta szabadalmi perek első számú célpontjává vált az utóbbi években. Talán azért, mert egy rakás ügyet peren kívül rendeztek, hisz a fizetett kártérítés alacsonyabb volt, mint az ügyvédeik díja a per végéig. Az Egyesült Államokban a bíróság már egyre nehezebbé teszi a szabadalomtrollok munkáját, egyre inkább afelé tart a gyakorlat, hogy bizonyítani kell az érintett szabadalom innovatív voltát ahhoz, hogy kártérítést ítéljenek meg nekik. Hogy a fenti cég mennyire innovatív dizájnnal állt elő, és hogy ez mennyire hasonlít az iPhone 6-ra, döntse el mindenki maga. De ők továbbra is harcolnak, és a kínai bíróság talán még igazat is ad nekik, elkaszálva az Apple telefonjait az országban. Mondjuk ezt nehezen hiszem.




süti beállítások módosítása