Két új készüléket is bemutatott tegnap az Apple, elvileg ezekre várunk évek óta. De megérte annyit készülni rájuk, vagy csalódás mindkettő?
Két új készüléket is bemutatott tegnap az Apple, elvileg ezekre várunk évek óta. De megérte annyit készülni rájuk, vagy csalódás mindkettő?
Ezt ni:
Ez kérem egy USB-C - Lightning kábel, amivel az iOS-készülékünket végre enélkül is ráköthetjük a 12 colos MacBookonkra:
Egy év telt el, és máris itt van az Apple-féle digitális ökoszisztéma maradi és oldschool összeköttetését biztosító termék.
Egy és két méteres változatban is árulják. A kisebb 10.290, a nagyobb 13.990 forintba kerül. Egyelőre csak egy színben érhető el, reménykedünk, hogy ez azért megváltozik. Én csak pirosat vennék.
Nyilván elkezdik majd árulni a kínai másolatokat 3000-ért (pirosban is), amivel az Apple-eszközök majd jól elfelejtenek együttműködni, szóval inkább a gyárit vegyétek.
Az Apple tegnap kiadta az összes operációs rendszerének egy frissített verzióját, így mától az OS X 10.11.4-en, tvOS 9.2-n, iOS 9.3-on és watchOS 2.2-n nyomkodhatunk, suhinthatunk, pötyöghetünk. Lássuk, mit érdemes nézni, miután frissítettünk.
OS X 10.11.4
iOS 9.3
tvOS 9.2
watchOS 2.2
Annyit mondok, nem tett jót az instabil árfolyam a váltásnak. De azért így sem vészes.
Először is itt van az iPhone SE. 158.990-ről indul, a 4K-s videókhoz alkalmas 64 gigás modell viszont már csaknem eléri a 200 ezret. Akinek csak az ár számít, az iCentre-nél vehet még iPhone 5s-t 134.990-ért, az a legolcsóbb iPhone jelenleg, de én azért dobnék még rá egy negyedszázezret. Sokkal jobb az iPhone SE, mint az elődje.
A kisméretű iPad Pro 224.990 forintról indul, de akár 400 ezer környékére is fel lehet tornászni, ha a Mac laptopok tárhelyeit megszégyenítő 256 giga háttértárral és SIM-kártyás tömési lehetőséggel kérjük.
A kérdést pedig. ami sokat foglalkoztatott, miszerint mi lesz az iPhone 6-os sorozattal, az Apple frappánsan megválaszolta. Semmi. Mi lenne?
Nyugodtan árusítják tovább 208.990 forintért a legolcsóbb iPhone 6-ost, miközben a belépő szintű SE 50 ezer forinttal olcsóbb, sokkal durvább hardverrel. Itt már tényleg a méret számít csak, többé nem szól a magasabb ár a fejlettebb technológiáról. Csak a centirű.
Eljött a nagy nap estéje. Miután az utóbbi hetekben totál agyhalált kaptunk az Apple kontra FBI sztori követésétől, végre itt egy kis felüdülés: egy jó kis termékbemutató.
Nem a nagy, egy kisebb. Persze azoknak, akik a kisebbet szeretik, ez lehet a nagy.
FILOZÓFIAI mélységeket ütök meg ma, érzem.
Cupertinóban az idő szép, vagy legalábbis nem ronda. Elmegy. Az élő videóközvetítést itt láthatjátok.
Ez a poszt pedig hamarosan nagyon elkezd majd frissülni a bejelentésekkel, nézzetek ránk is, miközben Cook duruzsol a fületekbe. Töltsétek ki a piát. Én lehet, hogy gyorsan elmegyek még futni.
Ugyanis nem vagyok szomjas.
Tovább olvasom