Eljött a nagy nap estéje. Miután az utóbbi hetekben totál agyhalált kaptunk az Apple kontra FBI sztori követésétől, végre itt egy kis felüdülés: egy jó kis termékbemutató.
Nem a nagy, egy kisebb. Persze azoknak, akik a kisebbet szeretik, ez lehet a nagy.
FILOZÓFIAI mélységeket ütök meg ma, érzem.
Cupertinóban az idő szép, vagy legalábbis nem ronda. Elmegy. Az élő videóközvetítést itt láthatjátok.
Ez a poszt pedig hamarosan nagyon elkezd majd frissülni a bejelentésekkel, nézzetek ránk is, miközben Cook duruzsol a fületekbe. Töltsétek ki a piát. Én lehet, hogy gyorsan elmegyek még futni.
Ugyanis nem vagyok szomjas.
Sia, Unstoppable. Ez szól. Az Apple olyan punk, amilyen legutoljára csak Steve Jobs mezítlábas tárgyalásai alatt. mindjárt jönnek a FEJESEK.
Családias a terem akusztikája. Tim Cook a színpadon.
Az iPhone számunkra saját magunk kiterjesztése - nem kell ide filozofikus hangulat, Tim Cook szállít mindent.
NA! FBI ügy! Tim Cook a védelmünkről beszél úgy, mint aki mindjárt bejelent valamit. De aztán mégsem, csak megerősít minket, hogy szolgálnak és védenek.
Lisa Jackson a színpadon.
A hölgy a zöld energiáról beszél, és arról, mennyire fontos ez az Apple-nek. Világszerte az Apple telephelyek 93 százaléka megújuló energiaforrásból táplálkozik.
Szingapúrban így néz ki a farm:
Ha az Apple szolgáltatásait használod, valójában csökkented a karbonlábnyomodat - hangzik el. Mármint, nem növeled, tehát csökken ahhoz képest, ami... Na mindegy.
Növelni kell az erdők méretét, nem csak fenntartani. Az Apple ezen van.
Egy videón bemutatnak egy Liam nevű robotot, ami Kaliforniában működik, és úgy szedi szét a régi iPhone-okat, hogy nagyon környezettudatosan dolgozik. Ilyen Liam. Nem tudja, hol vagy, de megtalál.
Második téma, ami a bolygó szempontjából hihetetlenül fontos, mégis per pillanat leszarom: Health.
A Research Kit tanulmányok csendben zajlanak a háttérben, de zajlanak. Egyre jobban ismerik a betegségeket, hála az Apple-nek.
Megmutatnak videókat a gyereknek, a kamera közben leolvassa a reakcióit, és kitalálja, autista-e. Azért ez már eléggé fjúcsör.
Az Apple azt gondolta, hogy azzal, hogy átadja a Research Kitet, az ő munkájának vége. Tévedtek. Ugyanaz az eszköz, ami segít a kutatásban, segíthet a betegeken is, ha foglalkoznak tovább a fejlesztéssel. Ezért ma bemutatják a CareKitet.
És ma meg is jelenik az első app, ami segít a betegeken. konkrétan a Parkinsonosokon. Egyéni kezelést tesz lehetővé a pontos monitorozás, és a betegek ellátása a pontos információval.
Áprilisban lesz elérhető, nyílt forráskóddal.
APPLE WATCH! Új szíjak lesznek? Annyira izgulok!
Az. Új szín, és új nejlon szíj. Space Black Milanese Loop.
Mától csak 299 dollárról indul az Apple Watch. Árcsökentés, ezt már szeretjük.
APPLE TV.
5000 app érhető el a set top boxra. Diktálhatsz is a tévének, Siri tud keresni az App Store-ban és további apró változtatások a tvOS-ben. Mától tölthető, ingyen, természetesen.
Itt egy ábra Kínából, miért kellett kisebb telefont fejleszteni. És itt is van: iPhone SE:
A9-es chip, vagyis kétszeres CPU, háromszoros GPU az iPhone 5s-hez képest. Mindig elérhető Siri. Nagyjából a reggeli posztom minden eleme elhangzik. 12 megapixeles iSight kamera, True Tone flash.
Valamit magyarázott a fantasztikus akkuidőről, de gyorsan elrántották a diát. Pedig milyen fontos lenne. Az az egyetlen, amit nem tudtunk.
50%-kal gyorsann LTE az iPhone 5s-he képest. Wifi háromszor gyorsabb.
Az ár pedig tényleg a béka segge alatt, már elnézést. Annyi, mint a mostani iPhone 5s. 150.000 forint körül lesz.
Az új iOs 9.3-mal meg jönnek a korábban már emlegetett ficsörök. Night Shift, hogy tudjunk aludni. Jobb lesz a Car Play is. Mától elérhető.
iPAD PRO.
Tim Cook már csak DJ-zik, adja a szót, mindig valaki másnak. Most épp Shiller beszél az új tabletről, és hogy megváltoztatta azt, ahogy a grafikusok dolgoznak.
9,7 colos.
Hogy miért hoztunk létre egy második iPad Prót? Mert kisebb!
A legtöbb iPad Pro használó Windows PC-ről vagy tabletről szokik át.
Egymillió iPad alkalmazás a store-ban, kifejezetten a nagyobb kijelzőre készítve.
Íme valami, amit nem tudtunk előre:
Ez a legnagyobb fényerejű, és a legkevésbé tükröződő tablet a világon.
Itt pedig még egy, a környezethez igazodó kijelző fényerő és színegyensúly.
A9X-es SoC. 4 hangszórós audiórendszer. Mint a nagyok.
Kisebb billentyűzetet is fejlesztettünk a kisebb kijelzőhöz. Tapsolnak.
Kiegészítők:
A legfejlettebb iPad kamera ever:
4K-s videófelvétel, 5 megapixeles előlapi kamera.
200 dollárral olcsóbb, mint a nagytestvér. Március 31-től a boltokban. Ami a fenti képen nem látszik: 256 gigbájtos verzió is lesz, 899 dollárért.
Na gyerekek, akinek van egy kicsit több pénze, és komolyan gondolja a tablet-kérdést, ezt veszi magának, 220.000 forint körül.
Cook összefoglalja a hallottakat. Villám keynote volt? Ennyi?
Egy icipici one more thing? Macek?
Ez volt az utolsó keynote innen, ahol az App Store-t és az iPodot is elindították. 2017-ben az új központba költöznek, és ott várnak majd ránk.
Most ez vagy azt jelenti, hogy idén már nem lesz bemutató, vagy azt, hogy más helyet bérelnek ki.
És ennyi volt, Cook el. Jó lazítást mindenkinek estére, emésszétek az innovatív méretcsökkentést, amikkel végül is egyetlen jó dolog történt: olcsóbban kaphatunk meg fejlettebb technológiákat. Nekem ez így tetszik, de természetesen nem csináltam össze magam.
A pénzt viszont húzogatják ki a zsebemből.
Jó éjt mindenkinek. Csaba holnap reggel jelentkezik a videós összefoglalóval. Ütni fog.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.