A Microsoft tegnap bejelentette, hogy a mostani november volt a Surface-termékcsalád eddigi legjobb hónapja eladások tekintetében. Ez persze nyilván többféleképpen is értelmezhető. Az A verzió szerint volt is honnét javítaniuk, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időszakban meredeken ívelnek fel az eladásaik.

Redmond a másik, némileg aggasztó szcenárió felé terel minket fejben azzal, hogy hozzáteszi, hogy minden eddiginél több ember vált Mac-ről. Ezt az utolsó MBP általi csalódottság váltotta ki a profi felhasználók körében - legalábbis legutolsó csereprogramjukra hivatkoznak, mint az állítást alátámasztó forrásra. Könnyen lehet, hogy ez nem csak amolyan PR-os túlzás, hanem a valóság.

surfacestudio.jpg

Nem sokkal a MacBook Pro rajtja után ugyanis a Microsoft csereprogramot hirdetett, aminek keretében akár 650 dollárnyi kedvezményt is kaphattak a júzerek régi Pro-jukért, vagy Air-jükért cserébe, ha a Surface Book-ot vagy a Surface Pro 4-et választották. Ráadásul októberben bemutatták a Surface Studio-t is, ami minden eddiginél komolyabb konkurenciát jelent az iMac szériának és fejfájást Cupertino-nak. Ráadásul ez utóbbi már Mac dizájnhoz szokott szemmel is igen kívánatos.

Akárhogy is erőlködök, tényleg nehéz ezt nem arra visszavezetni, hogy micsoda balfaszkodás megy az Apple-nél jelenleg bármi körül, ami nem az iPhone. Pont ezek miatt jegyeztem meg pár hete, hogy mennyire veszélyes, hogy ha az Apple hagyatékáról megfeledkezve elhanyagolja és semmibe veszi a professzionális felhasználók érdekeit és szempontjait.

Ők ugyanis egy roppant szűk réteg, de hangjukat annál jobban szeretik hallgatni és early adopterként az átpártolók előörsét alkothatják és így az igazán Cupertino zsebét érintő változás csak késleltetve lesz majd érzékelhető: amikor a kullogók és late adopterek megindulnak a hangadók után. Árban már régen nincs számottevő különbség, az olyan jópofa dolgok, mint a Touch Bar pedig csak ideig óráig fogják vonzani az embereket és indokolni a több száz dolláros felárakat.

Nem kell még temetni a Mac-családot, de az ilyen intő jelek mutatják, hogy itt lenne ideje kissé gatyába rázni a dolgokat.