A korábban a fő Apple beszállítónál magas beosztásban dolgozó úriembert összesen 5700 darab iPhone jogtalan eltulajdonításával és illegális értékesítésével vádolják, összesen 1,5 millió dollár értékben.
A csalási sémába jó pár bűntársát is bevonta, akikkel együttesen 2,2 millió dollárt kerestek 2013 és 2014 között azzal, hogy a sztenderdeknek nem megfelelő, újrahasznosításra váró iPhone-okat összegyűjtötték és eladták különféle boltoknak Kínában - írja a Business Insider.
A kínai médiában csak Tsai néven emlegetett bűnöző összesen nyolc alkalmazottját utasította az iPhone 5 és 5s készülékek ezreinek az üzemből való kicsempészésére.
Egy belső auditon azonban megbuktak, ahogy annak lennie kell és a sencseni gyár szélhámosa most előzetesben várja sorsát. Ha Pelikán elvtárs esetéhez hasonlóan itt is a statuálás a lényeg, és hát szocialista jog meg minden, akkor a végső verdikt akár 10 év fegyház is lehet, ami Kínában sem móka, s kacagás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.