A Bloomberg úgy tudja, hogy az Apple viselhetőkkel kapcsolatos tervei nem ragadtak meg a Watch szintjén: a szokásos belső forrásra hivatkozva állítják, hogy a cég olyan okosszemüveggel játszadozik boszorkánykonyhájában, ami wireless csatlakozik iPhone-unkhoz és képek, illetve mindenféle információk megjelenítésére képes viselője számára.
Állítólag már a beszállítókat szondázzák és kis mennyiségben, de szemközeli kijelzőket rendeltek, ami a prototípus-fázisba lépést jelentheti - az pedig a lap szerint akár már 2018-ra kész terméket eredményezhet. Persze felmerül a kérdés: miben más ez mint a 3 éve bemutatott Google Glass? Na az egyelőre nem teljesen világos.
Ha nem sokban, akkor reméljük Cupertino tanult a konkurencia hibáiból, ugyanis a Google Glasst annyi botrány övezte, hogy a keresőóriás végül tavaly januárban le is lőtte a fejlesztési projektet. Azt Tim Cook közelmúltbeli nyilatkozataiból persze már most is tudjuk, hogy az Apple fantáziáját erősen mozgatja a kiterjesztett valósággal való kísérletezés.
A hírek szerint külön fejlesztési team foglalkozik a cég VR és AR szegmensbeli törekvéseivel, kutatásaival, aminek a közeljövőben talán végre eredményét is láthatjuk. Bár a közelmúlt fejleményeit elnézve talán nem meglepő, ha kicsit szkeptikus vagyok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.