A KGI főelemzője szerint a kereslet az új gépekre elég lagymatag lesz, aminek oka pont az, ami nekünk is a fő bajunk az új gépekkel.

Az új modellek sokkal drágábban érkeznek, mint vártuk és az új konfigurációktól sem veri mindenki a földhöz seggét.

Legújabb befektetői jegyzetében Ming-Chi kiemeli, hogy a tavalyi frissítéssel összenézve a 13-as modell esetében 500, a 15-ösnél 400 dolláros drágulás tapasztalható, ami a potenciális vásárlók komoly százalékának veszi el a kedvét a beruházástól.

3730b7932a2474274280ca4913fdaa3f.jpg

Csaba videójában is szó esett a további, Kuo által kiemelt, kétségesen okos dizájnváltoztatásokról. Cupertino a vékonyság oltárán talán kissé túl sok mindent áldozott be. A MagSafe hiányában egészen biztos, hogy jelentősen nő majd az asztalról lerúgott készülékek száma, ami a magas árral kombinálva sokak számára komoly gondot fog okozni.

Az USB-C kizárólagossága, az SD kártya kihajítása, és a 16 gigában maximalizált memória és a kisebb modellnél a dedikált GPU hiánya olyan dolgok, amik a mai átlag Mac-vevőnek csak részben jelentenek kényelmetlenséget, az Apple viszont ezzel évtizedes core usereket veszíthet a kemény magból. 

Kuo 2017 első negyedévére még tűrhető eladási adatokat jósol, de onnantól negyedévente 15-25 százalékos visszaesésre számíthat a cég. Bár a közeljövőt borúsan látja, a 2017-es év második felére azért optimistább előrejelzéssel szolgált. Ennek fő oka az Apple hagyományos árleszállítása egy év után, ami egy komolyabb hardveres frissítéssel (32 GB, khmm-khmm, Cannonlake processzorok és még sorolhatnám) és az USB-C elterjedtebbé válásával jóval vonzóbb opcióvá teheti az új MBP modelleket.