Tegnap még pletyka volt, ma már nagyon erős pletyka: a Recode is úgy tudja, hogy jövő hét csütörtökön mutatja be az Apple az új Maceket, gyakorlatilag tényként kezeli már mindenki a dolgot. Végre.

screen-shot-2016-10-18-at-7-35-25-pm.png

A helyszín állítólag az Apple főhadiszállása környékén lesz, azt rebesgetik, hogy talán ez lesz a Town Hall előadó hattyúdala. A 300 ülőhelyes terem már rég kicsi egy Apple esemény számára, mégis 2001 óta rengeteg nagy terméket ott mutattak be, az iPodot, az XServe-et, az alumínium iMacet, az unibody Maceket. Az idei, márciusi esemény is ott volt.

Kábé ma illene megérkeznie az Apple meghívóinak is, ami remélhetőleg az OLED gombsorra céloz majd egy nagyon-nagyon rejtett utalással.

Lássuk, mi várható.

MacBook Air

A MacBook Air az Apple belépő szintű laptopja lett az évek során, szóval így kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy a pletykák szerint nem frissítik például a kijelzőt, marad a régről ránk maradt 1440 x 900 a 13-as modelleknél. A 11-es Air-ekkel nem tudni, mi lesz. Egyesek szerint kinyírja őket az Apple, mások szerint maradnak még. Mindenesetre ha kicsinálják a kis Air-eket, állítólag a MacBook és a 13-as MacBook Air-ek ára is eshet majd.

USB-C belekerül mindenképp.

iMac

Nagy változás nem lesz idén, viszont a Csaba által kifejtett problémát, úgy tűnik, orvosolják majd. Több új AMD kártya közül választhatnak majd a gépet vásárlók, így boost érkezik a grafikai teljesítménybe. Legalábbis lehetőség szintjén.

USB-C belekerül mindenképp.

5K Display saját videokártyával

A Thunderbolt Display kinyírása óta várjuk, hogy az Apple ne ás gyártókra mutogasson, ha jó minőségű 5K-s kijelzőt akarnánk venni. Állítólag most jött el az ideje, hogy a cég bemutassa a 5120 x 2880 felbontású kijelzőjét, amibe csak azért építenek be egy saját videokártyát, hogy a kisebb teljesítményű Macek is simán meghajtsák a vasat.

MacBook Pro

Na, ő lesz a főszereplő. Ezeket rebesgetik:

  • Vékonyabb, 
  • könnyebb ház, 
  • nagyobb trackpad
  • USB-C csatlakozás
  • USB-C töltés
  • MagSafe kinyírva (szemetek!)
  • OLED érintőkijelzős gombsor
  • A bekapcsológombon ujjlenyomat-olvasó
  • A proceszor/GPU-t nem tudni, valószínű a Skylake CPU és az AMD Polaris GPU-ja

AirPods

Ja igen, közeleg a vezeték nélküli fülesek piacra dobásának ideje is. Biztos megemlítik.

Magic Keyboard

Ez is várható, OLED kijelzővel szintén. A billentyűnként saját e-ink kijelzővel ellátott modellre még várni kell. 

Mac Pro/Mac Mini

Semmi hír. Idén is hanyagolja őket az Apple valószínűleg.