Pont a tegnapi posztomból látszik, mennyire menők most a mesterséges intelligenciát használó programok, és milyen lehetőségeket teremt, ha a zsebünkben lévő eszköz mára már jelentőssé nőtt számítási kapacitását - amit kiegészíthetünk távoli szerverek számítási kapacitásával országútnyi adatkapcsolatokon keresztül - olyan dolgokra használjuk, aminek értelme is van.
Azok az algoritmusok, amik a mai kényelmünkön, gépek általi kiszolgáltságunkon érdemben tudnak dobni, mind AI-t használnak. Érezni, hogy az AI az új Felhő, a csapból is ez a szó folyik hamarosan, és az élet legjelentéktelenebb mozzanatában is ott lehet, mint kiszolgáló.
Most pedig a CB Insights felmérése alapján azt is látjuk, micsoda nyüzsgő ez a piac. Ők ugyanis úgy számolták, hogy 2011 óta kábé 140 mesterséges intelligenciát fejlesztő céget vásároltak fel, ebből negyvenet csak idén. Az Apple, a Google, az IBM, a Yahoo, az Intel és a Salesforce versenyzik ezekért a cégekért, a Samsung pedig új belépő ebben a harcban (a Viv felvásárlásával gurítottak most nagyot). Az Apple nemrég a Turi és a Tuplejump nevű AI-val foglalkozó céget vásárolta fel. A cupertinóiak az Intellel karöltve a második legnagyobb felvásárlók, az első helyen természetesen a Google áll.
Steve Jobs állítása az volt, hogy az emberek nem tudják, mire vágynak, amíg ő ki nem találja, és feléjük nem nyújtja. Most egy olyan kor felé közelítünk, amikor ugyanezzel a képességgel már a legegyszerűbb zsebtelefon is rendelkezik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.