Rosszallásának kifejezésére elég sajátságos módszer választott egy francia úriember a héten a Dijonban található Apple Store-ban.

A napszemüvegben, EarPods-szal a fülében érkező figura komótosan odasétált a készülékekhez, levette őket az állványukról, az asztallapra fektette őket, majd egy batzpapuccsal petanque-hoz használt kb. egyiklós acélgolyóval módszeresen szétcsapkodta őket.

Összesen 12 iPhone-t, négy iMac-et és egy MacBook Air-t vágott haza - de a teljes, 10 perces pusztítást nem örökítette meg a videó:

Hogy mi vesz rá valakit erre? A hírek szerint az, hogy az állítása szerint defektes készülékét nem vette vissza az Apple az EU által kötelezően előírt két éves garanciában. Bár az ügy részleteit nem tudjuk, valószínűleg jó okuk volt erre. A forrás szerint közben hangosan kiabált a vásárlói jogairól illetve arról, hogy az Apple tojik az uniós előírásokra.

Nyilván ez egy statement is volt a részéről, de akármilyen termékről is van szó, egészen biztos kevesebbe került volna akár a komplett csere is, mint az általa okozott kárt kifizetni, ami a hírek szerint jelentős, több tízezer euróra rúg, úgyhogy egészen biztosan elmondhatjuk, hogy nem túl okos úriemberről van szó.

A rendőrség őrizetbe vette és egészen biztosan bíróságon végződik majd számára az ügy, hiszen a védőkesztyűből is látszik, hogy felkészült, tehát a hirtelen felindulás enyhítő körülménye sem valószínű, hogy megállna.