Alig pár napja, hogy jó páran körbekuncogták az Apple-t, amiért a leginkább fogyó kozmoszfekete szín jobban karcolódik, mint a többi. Kuo szerint ez nem sokáig lesz így, mivel a jövőre bemutatkozó, teljesen új iPhone dizájn a jóval karcállóbb teljesen üveg kialakítással érkezhet.
A mostanság általunk is kissé túl sokat emlegetett Ming-Chi úr tegnap végre nem a jelenlegi szériával kapcsolatos eladási becsléseivel untatott minket, hanem végre tette, amit mindenki elvár tőle és a következő generációt illető jóslatait tette közzé.
A KGI sztárelemzője azzal kezdi jegyzetét, hogy meglepő módon annak ellenére adja az új fényes borítású verzió az eladások 35 százalékát, hogy csak nagyobb kapacitású, tehát drágább modelleknél elérhető az árnyalat. Ebben a tekintetben a 7-es iPhone az első, de Kuo szerint ez a kivételezős tendencia a jövőben is folytatódni fog.
"Mivel a teljesen üveg borítás jelenleg technológiailag megvalósíthatatlan, szükség lesz egy fém keretre az élek mentén, hogy meglegyen a szükséges strukturális szilárdság."
Értesülései szerint ez az alapmodelleken alumínium lesz, míg a high-end készülékek esetében a rozsdamentes acél - itt ez lesz a megkülönböztető elem, akárcsak az Apple Watch család esetében.
Az analista szerint tehát az összes 2017-es iPhone modell megkapja az új borítást - ellentétben korábbi beszállítói pletykákkal, amik még arról szóltak, hogy ez csak a nagyobb, Plus verzióra lesz igaz. Könnyen meglehet hogy egyik forrás sem tévedett a maga idejében, csak a kozmoszfekete modell sikere időközben arra késztette Cupertino-t hogy gondolja végig ezt még egyszer.
Ha minden igaz tehát egy peremtől peremig OLED kijelzővel borított teljes redizájnt várhatunk, a kijelző alá integrált Home gombbal, Touch ID-val, hangszóróval és FaceTime kamerával, ha ez mind igaz, ez a radikális megújulás méltó lehet az almás telefon születése 10. évfordulójának megünneplésére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.