Úgy néz ki, hogy így alig hetekkel a hivatalos rajt előtt a komponensbeszállítók miatt fogja csapágyasra hajtani Cupertino a szopórollert. 

Nem készül elég ugyanis a kétlencsés kamerákból és a vízálló hangszórókból.

Azt írja a Nikkei, hogy technikai problémák adódtak, emiatt jelenleg nem áll rendelkezésre a kellő szám belőlük, ami komolyan hátráltatja a termelési ütemet. Ez ilyen közel a launch-hoz azt jelenti, hogy ha megmaradnak a tavalyi időrendnél, akkor az amúgy sem túl bőséges kezdőmennyiség a szokásosnál is komolyabb készlethiányt okozhat az első időszakban.

Ugyanarra a forrásra hivatkozva több elemző csökkentette is emiatt az idén legyártandó iPhone-ok számával kapcsolatos becsléseit, élükön a tölgyfalombokkal ékesített Szily László-középkeresztet érdemlő nevű Jeff Pu-val. A 6s indulása utáni három napban 13 millió darabot adtak el, ennyinek legalább nem ártana raktárban lennie.

E három nap elég fontos, hiszen általában igen jól megmutatja a befektetőknek, hogyan fog majd teljesíteni egy készülék a teljes termékciklus alatt.